Miért nem számít az abortusz gyilkosságnak, amikor egy 12 hetes magzatnak már mindene kifejlődött, sőt még az idegrendszere is, tehát egy önálló élet?
A 12 hetes magzat a viszonylag sok magzatvízben rengeteget mocorog, rugdos aprócska lábaival. Gyakran ásít, egyre többet nyitogatja a száját és szopja a jobb hüvelykujját. Kezeit már képes ökölbe szorítani, majd ismét kinyújtani. Gyakran csuklik, miközben a magzatvizet kortyolja. A körmök növekedése továbbra is tart. Már a különálló ujjbegyek is jól láthatók. Folyamatosan zajlik a csontképződés is. A magzat haja növekedésnek indul, ujjain és lábujjain puha körmök jelennek meg. A 12 hetes magzat szájában már kialakult 20 fogcsíra, amelyből később kinőnek a tejfogak. Tizenkét hetes korban a magzat már képes szopni a hüvelykujját, és egyre mozgékonyabb. A hangszálai is kialakultak, de a baba csak a születés után használja őket először. Ebben az időben a 12 hetes magzatnak már bélmozgásai is vannak.
És bizony 12 hetes magzatot még abortálnak csupán az anya kérésére.
Mond már meg minek szülessen meg az a gyerek hogy ha az anyja is utálni fogja, nincstelenség, nélkülözés várna rá. Milyen élet ez?
Az én anyukám utálhatott ugyanis amikor megszülettem leadott engem, egy árvaházba nevelkedtem nem volt egyszerű, de most van egy gyönyörű szép feleségem és egy kisfiam és nagyon szeretek élni és azt kell mondanom hogy boldog vagyok és örülök hogy megszülettem és nem abortált anyukám annak idején
Komolyan ezt állandóan megkérdezi valaki. Tényleg ennyire buták az emberek, hogy nem fogják fel, a két oldal mindig egymásnak fog esni ebben a témában szóval felesleges rugózni rajta?
Ha ennyire abortusz-ellenes vagy akkor fogadj örökbe egy otthagyott babát hogy megmutasd, lehet boldog élete úgy is, hogy nem akarta az anyja. De ennyire nyilván nem foglalkoztat a téma, csak egy jó kis veszekedés erejéig ugye? Szájhős vagy.
Bocsi ez lemaradt
És nekem nincs jogom ahhoz hogy ha már megfogantam akkor éljek és életben maradjak?
Ha ennyire abortusz-ellenes vagy akkor fogadj örökbe egy otthagyott babát hogy megmutasd, lehet boldog élete úgy is, hogy nem akarta az anyja.
Mint mondtam már a háta nevelkedtem De hát engem az anyukám nem akart hidd el nagyon jól tudom hogy milyen életem volt és most milyen az életem
Ez így nem igaz. Az idegrendszere ELKEZDETT kifejlődni, de még messze nem olyan, mint amilyen egy 9 hónapos kifejlett magzaté
Ezzel az erővel egy csecsemő idegrendszere még messze nem olyan mint egy húszéves emberé
Nem csinálják fűnek-fának az abortuszt, Magyarországon elég hosszadalmas és fájdalmas az odáig vezető procedúra, és szerencsétlen nők sem örömükben döntenek mellette. 12 hetes magzat még nem képes az önálló életre, a határt meg valahol meg kell szabni, bár ha jól tudom Ausztriában megcsinálják a 14. hétig, Hollandiában a 20.-ig.
De igen, bárkinek megcsinálják. És ha olyan fájdalmas és rossz az a procedúra tanuljanak meg normálisan védekezni. Miért szerencsétlen nők? Ők döntöttek arról hogy nem adnak esélyt a magzatuknak, nekik van választási lehetőségük, a testükben fejlődő magzattal ellentétben.
Én nem tudom sajnálni őket, sőt.
"A 40.hétben sem képes."
Mi van? Hogy ne lenne? Az önálló életképesség nem azt jelenti, hogy képes kiszolgálni magát.
Ha téged lekötöznének egy ágyhoz és nem adnának enni-inni, életképes maradnál? Persze, csak nem maradnál életben.
Na egy 12 hetes magzatra ez nem igaz.
Egy 36-40 hetesre pedig igaz.
Ennek ellenére nem csak az önállóan életképes magzatokat mentik meg, hanem kb. a 24. héttől, mert ott tart a tudomány. Ehhez képest még alacsonyan is van a 12 hetes határ.
A koraszülött osztályon dolgozók szerint pedig a megmentés alsó határa van alacsonyan, és erősen istent játszanak a még önállóan életképtelen, csak gépekkel életben tartható magzatokkal, mert a hosszú távú hatások olyanok. Javaslom a Tenyérnyi gyerekek dokumentumfilmet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!