17 éves lány vagyok. És akadt egy kis problémám. Barátommal (20) fél éve vagyunk együtt és terhes lettem.3. Hétben vagyok. Mind a ketten örültünk a babának, viszont még az iskoláinkat egyikőnk sem fejezte be! Mi legyen a babával?
Végső helyzetben, ha nincs aki támogasson, és nem akarod elvetetni, az örökbe adás is egy lehetőség.
Így nem fosztod meg az élettől, és egy szerető családba kerül, ahol alig várják.
Épp egy baráti házaspár van így, már minden tanfolyamot elvégeztek és várják, hogy csörrenjen a telefon és kapjanak egy olyan babát, akiről lemondanak a szülei és ők felnevelhetik. Nagyon sok pár éveket "áll sorba", szóval biztos hogy jó helye van, sok alapítvány foglalkozik ilyennel, van nyílt és rejtett örökbe adás is. (A nyílt, amikor megismerkedhetsz a házaspárral, akiknek majd a babát adod)
Klassz, hogy ha már így alakult, nem automatikusan az abortuszt választottad és megpróbálsz a lehetőségekhez mérten felelősen gondolkozni a dolgon.
Másik válaszadóbak üzenem, hogy egy 30 éves első gyerekét váró nőnek ugyanúgy sokszor gőze nincs a terhességi hetek számolásával kapcsolatban (épp elég kérdés van itt is, amiből kiderül), szóval emiatt végképp nem érdemes bántani a kérdezőt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!