Ti megtartanátok vagy elvetetnétek ebben a helyzetben a gyereket?

Megtartanám (Bár nem egy rúd párizsiról beszélünk, hogy kell vagy nem? Maradhat?). Van, aki segíteni fog (nagyszülők), és a szülők sem biztos, hogy ha már megszületett a gyermek, akkor nem fognak észbe kapni-valószínű, hogy még előbb. Gondolom nem akarnak sértettségben élni egész életükben. A gyermek pedig fel fog nőni. Egy valakire nagyon nagy szüksége van, éspedig az anyukájára! A többi mellékes dolog lesz az idő múlásával. (Hogy milyen volt a kiságya, a rugija vagy hogy milyen a pelenka. Tele rakja a Pamperst és a Tescost is. Az idő pedig pereg, a 18 évből hamar lesz 24, meg 36 is... Mindegyik gyermek értékes, bárki az apukája, hogy vállalja vagy nem. Kit érdekel? Ő fel fog nőni, és már az köszönet az anyukájának, ha épkézlábra sikerül! (miért ne lenne az?) Mind így születünk, megfoganunk és az édesanyánk (jobb esetben) az édesapánk szerető gondoskodása alatt felnövünk és családunk lesz, és megtanulunk írni, olvasni, számolni, valamilyen szakma is összejön vagy nappalin vagy estin, mind eljutunk addig, hogy elkezdünk dolgozni és kezdődik újra. Miért kellene ennek a babának a szemétben végeznie?

"Mindegyik gyermek értékes, bárki az apukája, hogy vállalja vagy nem. Kit érdekel?" - hát nem tudom, engem olyan nő nem érdekelne egy percig se, akinek egy embrió fontosabb, mint a párja, családja...

Engem sem érdekelne olyan pasi, akinek csak numera vagyok és a gyermekünk meg csak egy ebihal a számára.

#15, szó szerint egyetértek. Be is tenné a kiskaput, ha egy párkapcsolat kizárólagos értelme az utódnevelés lenne az arra relatív legmegfelelőbb személlyel... az ilyen párok szoktak szétmenni, amikor a gyerek betölti a 18-at (második válási csúcs)

megtartanám