Szerintetek egy abortusz milyen hatással lesz a kapcsolatunkra? Nagyon félek ugyanis szeretjük egymást, de gyerek még pár évig nem kell. Attól tartok hogy elhidegülünk egymástól
Hát, annak, hogy egy nem várt gyerek szétzilálja a kapcsolatot sokkal több eleven példája van, sőt, még sokszor olyankor is, amikor meggyőződésük, hogy fel vannak rá készülve. Nektek még, ahogy írod nem kell gyerek, és ha ebben egyet értetek, akkor emiatt nem fog tönkremenni a kapcsolat, viszont ha érzékenyebbek vagytok, mindenképpen kerülni kell a "miattad" dobálózást. A meddőség kockázata alacsony, sőt, az ab miatt esetenként kialakuló, a meddőséget okozó szövődmény is helyreállítható. Egyéb terhességi komplikációk pedig abortusz nélkül is megjelennek (ezt csak azért mondom, mert ha egyszer akarsz gyereket, és valami gond lesz, nem egyenesen biztos, hogy az ab. következménye).
Ezek a férfi ab ellenzők mindig a kedvenceim: megöli a gyerekem brühühü...egy anyának máshogy kellene viselkedni brühühü.... Kissé képmutatónak találom, hogy játszátok az eszeteket, holott kb minden a nőre hárul. És még idegen nők életébe is beleugatnátok.
A "szívócső elől menekül" ökörségek, amik a Néma sikoly c. kb kommunista propaganda szintű film, az egész egy totál demagóg beállított ezeréves ökörség.
Úgy odavagytok, hogy így a lélek, meg úgy a szellem, de biztos vagyok benne, hogy jó kis marhasült beszalad, pedig abban több érzés meg lélek volt ÉLETÉBEN mint egy ember kezdeménynek, akinek nem szívdobogása van, csupán szívcső pulzálás 8 hetesen!
Ez az egész hit kérdése. Ti hisztek ebben, ez így rendben van. De ne erőltessetek már másra olyasmit, amiben ő nem hisz! Mert tudom, nektek ezek "tények", és nem értitek más miért nem érti, de attól ez még csak erős hit marad.
Nekem egyszer a nővérem azt mondta, ha nem lesz gyerekem egy lelket fosztok meg az élettől....nahszóval, ez a bigottság, köszönöm távol álljon tőlem.
Egy kapcsolatban szerintem az örökbeadás -pláne a nyílt- totálisan életszerűtlen, nem is értem ezt miért nem fogjátok föl.
Szia Kérdező!
Szerintem nem fogtok elhidegülni egymástól, sőt! A KÖZÖS baba, gyerek még meghittebbé varázsolhatja a kapcsolatotokat, hiszen azt írtad, nagyon szeretitek egymást.
Megkérdezhetem, hogy a Párod tudja, hogy gyereketek lesz? Ha igen, mit szólt hozzá?
És amúgy mi az az ok amiért nem állsz még készen erre? Miért érzed úgy, hogy a "gyerek még nem kell"? Tanulsz, vagy a munka mellett lenne nehéz?
Igen, a gyerekek nem mindig akkor érkeznek, amikor mi azt eltervezzük, de utólag mindig rájövünk, hogy legjobbkor érkeztek. (Tapasztalat :))
A sok jogi tudornak és okosnak:
- a magzatnak FELTÉTELES jogképessége van, azaz élve születéssel a születésétől visszaszámolva 300 napig (azaz a feltételezett fogantatás napjáig) jogok alanya lehet (tehát a várandóság TELJES ideje alatt (nem csak a 12. héttől) pl. örökölhet a magzat, amit akkor kap meg, amint megszületett, de az adójogi szabályok is erre a feltételezett létezésre reflektálnak). Azaz a jog elismeri, hogy az anya hasában a fogantatástól kezdve valamilyen személy van kialakulóban, aki még gyenge:
- Az Alaptörvény ezért védi a magzati életet.
- ezért lehetséges az, hogy a Ptk. szerint a magzatnak lehet gyámja, amit a gyámhatóság jelöl ki a MAGZAT JOGAINAK VÉDELME ÉRDEKÉBEN!!!!! (Ptk. 2:3.§). Azaz a magzatnak is vannak jogai (ha sejtcsomó nagyságú, ha már nagyobb....)
- erre utal az is, hogy a Btk. BÜNTETI a magzatelhajtást! Az egészségügyi törvény ez alól a büntetőjogi következmény alól ad egy felmentést, amit itt már többször idéztek, hogy hogyan és milyen módon. Tehát a jog szerint is ez csak egy kiskapu, nem ez a normális eljárás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!