Tudnátok nekem segíteni?
Ja, az igazság pedig:
"Mi történik a második tanácsadás
alkalmával?
A második tanácsadásra legkorábban az első tanácsadást követő
3. napon kerülhet sor. Ha a nő továbbra is fenntartja kérelmét,
ekkor már célzottan a terhességmegszakítás elvégzésének
módjáról, körülményeiről és a beavatkozás után elérhető segítségről
kap tájékoztatást.
A kérelmező által aláírt kérőlapot a védőnő is aláírja, az eredeti
példányt a következő napon megküldi a műtétet elvégző
egészségügyi intézménynek. Egyúttal kiállítja a terhességmegszakításért
fizetendő térítési díj befizetésére szolgáló utalványt,
vagy igazolást állít ki a térítési díjra vonatkozó fizetési kötelezettség
alóli mentességről. A befizetés igazolása nélkül a beavatkozás nem végezhető el. Ezt követően 8 napon belül lehet
jelentkezni a kiválasztott egészségügyi szolgáltatónál, kórházban időpontért."
Tehát a 8 nap az időpont kérésére (jelentkezésre) áll, nem a beavatkozásra.
Én nem biztos, hogy jobban alszom, de meggyőződésem, hogy az az emberke, aki már most ember az anyukája hasában, megérdemel legalább egy-két gondolatot és szót, mielőtt kidobják a kórházi hulladékba. Ő ugyanis a kérdező kisbabája, aki abszolút ártatlan abban, hogy összehozták, de biztos inkább az életet és az anyukáját választaná, mint a halált.
Sajnos ezt azért írom, mert jópár éve nekem is volt abortuszom és iszonyúan megbántam, azóta próbálok másokat ráébreszteni, hogy ez egy nagyon hazug intézményrendszer, ami terhességmegszakításnak és kisműtétnek tüntei föl a saját gyermeked megöletését.
Megint szentbeszédet kell tartani minden abortuszos kérdésnél te jó ég,....
Nekem is volt abortuszom és ha önzőnek hat, ha nem, nem bántam meg! Oka volt hogy ez lett belőle, nagyon más választásom/választásunk nem volt és épelméjű felnőtt vsgyok. Ha valakit se a nőgyógyász, sem a családvédelmis nem tudott rábeszélni, akkor nehogy már ti itt név nélkül meg arc nélkül, teljesen ismeretlenül akarjátok megmondani hogy neki mi a jó. Eldöntötte, ennyi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!