Terhes vagyok, nem akarom megtartani a babát, mik a lehetőségeim?
Nem szeretném sem megszülni, sem megtartani, tehát az örökbeadás sem érdekel.
Tegnap reggel csináltam terhességi tesztet, jövőhéten megyek orvoshoz.
Ott rákérdez majd, hogy mit szeretnék, vagy nekem kell mondani?
Van lehetőség arra, hogy ne műtéti úton kerüljön sor erre az egészre? Olvastam, hogy van valamilyen gyógyszer, vagy injekció talán. Az kíméletesebb megoldás, nem?
Dehogynem, minden kérdés alatt megjelennek a magzatfanatikusok és fröcsögnek össze-vissza, nagyon sokszor ráadásul minősíthetetlen stílusban beszélnek számukra idegen emberekkel, csak mert nem tudják a saját nézeteiket és akaratukat ráerőszakolni. Kivétel nélkül minden kérdésnél ez megy. Jelzem, olyan kérdéseknél, ahol feketén-fehéren le van írva, hogy a kérdező már DÖNTÖTT és van, hogy direkt kéri is, hogy ne győzködjék, ne ítélkezzenek, nem kér véleményt sem, csak választ a kérdésére. Érdekes mód, mégis megjelennek a habzó szájú szentfazekak, akiknek csak az a fejletlen embrió létezik kerek e Földön, semmi más.
Ti fogadjátok el, hogy van akinek igen is az abortusz az egyetlen lehetőség! Ez van, dolgozzátok fel, hogy sok olyan nő van, aki ha teherbe esik, csak az abortusz jöhet szóba, mint opció. Ha fejre álltok se tudtok ezen változtatni, épp ezért nem értem miért erőlködtök...
A döntéspártiak el tudják fogadni, hogy nektek nem csak az abortusz az egyetlen lehetőség, ti nem tudjátok az ellentétjét elfogadni, lásd a kérdések 99%-a ebben a topicban. Ugyanis ti vagytok, akik kérve-kéretlenül, le sem tojva a kérdezőt, fújjátok ugyanazt a szentbeszédet, hogy fúj gyilkosság, fúj megölöd, fúj undorító vagy, miért nem adod örökbe stb. Ti próbáltok meg mindenkit lebeszélni az abról! Aki a szabad döntés mellett áll ki, sehol nem állt neki győzködni egy olyan kérdezőt abortuszra, aki amúgy leírta, hogy meg akarja tartani! Úgyhogy ideje lenne magatokba nézni.
Ja és a saját szegénységi bizonyítványodat támasztod alá azzal, hogy számodra egy már kifejlett, megszületett, érző, tudattal rendelkező embert összehasonlítasz egy pár hetes sejtek halmázából álló embrióval, aki magától a legeslegalapvetőbb dologra sem képes, mint pl lélegzés. De nyilván, egy már megszületett ember egyenlő egy embrióval... Atyaég, komoly hiányosságok vannak a fejedben.
Gondolom akkor ezen logikát követve, neked tök 8 lenne, hogy pl a már meglévő 5 éves gyerekedet vagy a 7-8 hetes fejletlen embriódat öljék meg, ugye?? Hisz mindkettő egyenlő és egyenértékű, nyugodtan megölhetik az 5 éves gyereked is ugye?? Ha neked erre tényleg igen a válasz, akkor az no komment, ha meg nem, akkor máris bukott az "egyenlő" dumád...
El fogom menteni csak a te kedvedért azokat a kérdéseket, ahol a kérdező leírja, hogy pl. 29 éves, egyetem mellett szeretné megtartani a babát vagy 17 éves, szülés után esti tagozaton leéretségizik. Rengeteg ilyen volt és ti, döntéspártiak minden ilyen kérdésnél megjelentek és odafirkáljátok, hogy vetesse el, felelőtlen, tönkre teszi az életét stb.
Olyan helyzetet meg nem tudok elképzelni, hogy választanom kelljen a már megszületett és a még a hasamban levő gyerekem közt. Írj ilyen példát, kérlek, mert kétlem, hogy bárki pisztolyt szegezne a fejemhez, hogy válasszak. Ha mégis választanom kellene, gondolom, nem ott helybeb akarnák elvégezni a mészárlást. Szépen összecsomagolnám a legszükségesebb dolgokat és húznék a fenébe olyan országba vag helyre, ahol nem alakulhat ki ilyen abszurd helyzet.
Blablabla. Az egesz hozzászólásod egy nagy hablaty.
Először is, nyugodtan mentsd le ezeket a kérdéseket, találni fogsz kb 4-5-t (és az sem olyan lesz, ahol szabályosan rá akarjak beszélni a kerdezot az abra), én meg 400-500-at, és akkor még szerintem keveset mondtam.... Elég rossz arannyal bírtok én úgy érzem.
Amikor egy 17 éves lány irta le, hogy már pedig ő meg akarja szülni, akkor rohadtul nem volt mindegy a körülmény. Tisztán emlékszem, h volt egy olyan kerdes, ahol a kishölgy úgy gondolta, hogy ő igen is készen áll egy gyerekre, holott a kapcsolatuk nem volt túlságosan stabil + 0, azaz kereken nulla volt az anyagi hátterük, de nyilván szerinte a világ legtermészetesebb dolga a szülők nyakára szülni, majd lesz valami alapon. Hát igen, nektek is ez a természetes, nem baj ha nyomorba szüli, nem baj ha a semmire szüli, ahogy az se ha a szülők nyakán akar babasat játszani, a lényeg az a pár hetes sejthalmaz. Szóval amíg ti elvakultan mindenkit szülésre akartok beszélni, olyanokat is akiknek egyértelműen nincs meg hozza a szükséges hátterük, addig a dontespartiak képesek az embrion kívül mást is meglátni és szem elott tartani a sztoriban és nem fognak ujjongva tapsikolni egy 16-17 évesen kislánynak, hogy természetesen szulj a nagy büdös semmire. Nektek lehet ez tök normál, hogy szülünk a nagyvilágba, a nyomorba, a semmire, másoknak azért halistennek nem ez az egyértelmű.
Ja és nem kell össze-vissza mellébeszélni és megmagyarázni, hogy nem tudod milyen élethelyzetben lehetséges ilyen, hogy választanod kell.. Nem az volt a kérdés, hogy hogyan fordulhat ilyen elő!! Adott egy kérdés, szimplán valaszolni kell rá, nem olyan nehéz ez! A már meglévő pl 5 éves kisgyerekedet öljék meg vagy a hasadban levő fejletlen embriót?! Mi ebben olyan nehéz? Bar az már sokat elárul, hogy nem vagtad rá kapásból, hogy az 5 éves gyereket ne bántsák, hanem sokkal inkább az embriót... Érdekes.
Ja, hogy te azt vártad volna, hogy rávágj az abszurd kérdésedre a választ, hogy az 5 évesemet választom? Nem drága, erre várhatsz. Tessék, a válaszom: ha valaki azzal állna elém, hogy ott helyben megöli a már megszületett gyerekemet vagy kikaparja belőlem a még meg nem születettet, menekülésre bíztatnám a nagyobbat és védeném mindhármunk életét. Rúgnék, kaparnék, harapnék, tépném a haját, segítségért kiabálnék, bármit megtennék, hogy megmeneküljenek.
Van egy 2 évesem és 10 hetes terhes vagyok, szóval pontosan tudom, mit jelent egyforma szeretettel megölelni a kisgyermekedet és megsimogatni a hasadat, amiben szintén ott van 3-4 centis gyereked.
Amíg nem voltak inkubátorok, a koraszülöttek is életképtelenek voltak az anyjuk testén kívül. Mégse volt a 26. hétig legális az abortusz. Ma már van műméh. Bár nem tartom etikusnak, hogy embereknél használják, azt hiszem, bőven megdönti azt a nézetet, hogy az embrió az anyja méhén kívül nem tudna fejlődni. Lehet, egyszer olyan természetes lesz a használata, mint ma az inkubátoré, ami sok esetben szintén életképtelen magazatokat ment meg.
Na jó hagyjuk, látszik hogy nem vagy olyan szinten, hogy ezt az egyszerű kérdést fel bird fogni.... Nyilván, mikor valaki fegyverrel/késsel/más egyéb halálos fegyverrel áll veled szemben, te futásra biztatod a gyereket és rohansz utána.
Nem vagy képes felfogni, hogy itt nem a szituációt kell körül írni és felvázolni, hanem szimplán választani!! Az 5 éves gyereked vagy a pár hetes embriod..!!! Ennyire nem lehetsz nehéz felfogású, bar látom mégis, úgyhogy nem kell válaszolnod, mert látom nehézséget okoz.
Csak az X éves már megszületett gyereked sajnalnam, ha ilyen szituba kerülnétek, hogy te nem egyértelműen ot védened, hanem megfordul a fejedben, hogy kicsivel is előrébb helyezed azt a fejletlen embriót... Szép..
Az a baj, hogy túlságosan korlátolt a gondolkodasod ehhez a kérdéshez! Hogy meg tudd valaszolni, tovább kellene látnod az orrodnál, de ugye ez már problémát jelent. Szimplán nem vagy képes kerek-perec valaszolni egy szimpla kérdésre! Senkit nem érdekel mennyi a valószínűsége, hogy bárki valaha ilyen helyzetbe kerüljön, nem menekülési tervet kellett gyártani, nem a semmit kellett magyarázni, hanem VALASZOLNI egy szóval. Az embrió vagy az ötéves gyerek!!! Ritka korlátolt vagy, ha ezt az egyszerű kérdést nem vagy képes értelmezni!! Nyilván azért is adsz folyton hablaty, értelmetlen, kikerülő választ, mert saját magad és az idiota rögeszméje cáfolnád meg azzal, ha az ötéves gyereket mondod... Mert épelméjű, normális ember tudja, hogy egy 7-8 hetes embrió és egy 5-9-10-barhány éves gyerek/felnőtt SOHA nem volt és soha nem is lesz egyenértékű! Egy lapon nem lehet a kettőt említeni.
Tehát ha a fejedben minden rendben lenne, azonnal ravagtad volna, hogy kit is választanál. De hát már 3.-4. komment óta húzod-nyúzod, sok mindent elárul.
De ha már ennyire értetlenkedni akarsz, akkor tessék válaszolj már erre, ha eljut a tudatodig!
“...adott egy helyzet, egy lombik klinikán, tűz van. Egyik sarokban egy fagyasztóláda tele 1000 embrióval, másik sarokban egy 5 éves kisgyerek. Melyiket mented meg? Miért?”
Ezt a nagyon jó kis szemléltető példát itt olvastam valamelyik kommentben! Na tessék, erre válaszolj! Bár nyilván itt is csak össze-vissza fogsz beszélni, mert te is tudod, hogy baromság amit beszélsz, miszerint az embrió és a már megszületett ember ugyanaz...Az igazság mindenkinek faj..
Az általad belinkelt kérdésre a lángoló klinikáról már válaszoltam. Annál a kérdésnél.
Egyértelműen válaszoltam erre is, de újra megismétlem: 5 éves gyerek vagy embrió? Mindkettő.
Ezt is újra leírom: Van egy 2 évesem és terhes vagyok. Mindkettejükhöz ragaszkodom!
“Egyértelműen válaszoltam erre is, de újra megismétlem: 5 éves gyerek vagy embrió? Mindkettő.“
Atyaég :D :D
Én nem akarom elhinni, hogy léteznek ilyen mérhetetlenül buta emberek, mint te. És az ilyen még szaporodik is. Egy ELDÖNTENDŐ VAGY ez VAGY az kérdésre, hogy választod mindkettőt, de most őszintén????! Te csak provokátor lehetsz, mert még egy 5 éves kisgyerek is tudja, hogyha úgy teszik fel neki a kérdést, hogy vagy-vagy, akkor VÁLASZTANIA kell. Menthetetlen vagy...De tényleg. Nyilvánvalóan azért kerülöd a választ, mert aláássa a “pár hetes embrió és a megszületett gyerek tök ugyanazok” hülye képzelgésedet. B*asszus.... Szánalmas vagy. Már csak kíváncsiságból is megkérdeztem egy barátnőmet, aki ellenzi az abortuszt (normális keretek között, nem habzó szájjal, elvakultan mint ti), hogyha választania kéne a pár hetes hasában levő embrió és az ötéves gyereke között kit választana és rém meglepő módon nem elkezdett mellébeszélni, mint te és menekülési tervet készítgetni, hanem egyértelműen ravagta, h az ötéves gyerekét!!
Ja és a lángoló klinikás kérdésnél is épp ennyire semmilyen, üres, értelmetlen, magadat és a szánalmas kis gondolatmentetedet menteni próbáló választ adtál. Nem vagy Wonder Woman, hogy több száz embrióval kikebegj a klinikáról.. Ahaa... És például ha csak 10-15 embrió van abban a ládaban?! Meg ott van a két kisgyerek ? Kit mentesz? Ja várj, gondolom, hogy MINDET mentened, az embriókat is és a gyerekeket is... :D
Menj vissza inkább általános suliba és tanulj meg szöveget értelmezni és mindenképp vedd át mit jelent az az eldöntendő kérdés!!! Szüléssel raersz utána is, miután már ilyen alap dolgokkal tisztában vagy....
Na, most rendesen kiosztottál, köszönöm szépen :D Ha a barátnőd is rávágta a választ, biztosan neked van igazad. Legközelebb azt is kérdezd meg tőle, hogy a 7 évesét VAGY a 4 évesét választaná, ez is egyszerű eldöntendő kérdés!
Elég meddő ez a vita, láthatóan soha nem fogom elérni a te értelmi szintedet. Szerinted én nem vagyok normális, szerintem meg te vagy "érdekes". Ez van, valószínűleg soha nem fogunk egyet érteni, kár az időt pocsékolni egymás szidalmazására.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!