Nem akarom ezt a második babát, mert akkor nem egykém lesz. Hogyan éljük túl MINDANNYIAN?

Figyelt kérdés

Ez az egész gyerekkoromból származik. Anyánk 1 évente szült 1 lánygyereket. 2 húgom van. Egy kicsit még most is utálom őket, pedig már 28-27-26 évesek vagyunk. Pont egy-egy év van közöttünk, 1 hónapban van a születésnapunk.


Mind más egyéniségek vagyunk. A legkisebb egy igazi nebáncsvirág volt egész életében. Ha durván szóltál hozzá, képes volt órákig sírni.

Az idősebb húgom meg mindig ez a tipikus mindig vidám, figyelem középpontos gyerek volt.

Én meg a legidősebb voltam, nekem mindent el kellett fogadnom, meg kellett tudnom csinálni, senki sem segített nekem, a két kicsi volt mindig a lényeg, hiába voltam én is sikeres.

Én mindig különálltam tőlük. Engem a divat és a sport érdekelt, őket a komolyzene és a balett, inkább játszottam egyedül, mint valamelyikkel.

Felnőve pedig direkt a külsőmmel is mindig mást csináltam csakhogy ne hasonlítsak rájuk (hajam hossza-színe, ruhastílus)


Azóta is bennem van, hogy mennyire vágytam legalább az egyik családtagunk kivételes figyelmére, de egyiktől sem kaptam meg soha. Mindig a picike hugi és az örökké pörgős, jópofa hugi volt a figyelem középpontja. Kívülállók azt látják, hogy én vagyok a legjobban külsejére adó és a legsikeresebb, mégis lelki roncs lettem a testvéreim léte miatt. Ők napi szinten tartják a kapcsolatot, én maximum 2 hetente beszélek az egyikkel.


A párom tud róla, hogy hogyan éltem meg a testvéreimmel való felnövést. Azt is tudja, hogy egy gyereket akartam. Lett is egy csodaszép kislányunk. Imádom, de tényleg. Végig arra gondoltam, hogy olyan mintha egy második esélyt kaptam volna, mintha én lennék a kislányom, és biztos voltam benne, hogy ő megkapja a kizárólagos figyelmet.

És most kiderült, hogy megint terhes vagyok. Az első gondolatom az volt, hogy fogalmam sincs mi lesz velünk. Aztán elmondtam a páromnak, aki nagyon örült neki. Azzal nyugtat, hogy mi mások vagyunk, a kislányunk, nem én vagyok, mi sem a szüleim, tehát mi alakítjuk majd.


Én viszont rettegek még egy gyerektől, féltem a lányomat. Még csak 3 éves. Nem szeretném ezt a babát, de a férjem igen. Én sem állok az abortusz mellett, és azt is tudom, hogy a mi hibánk most ez a helyzet. De ez már nem segít.


Hogyan lehet ezt feldolgozni? Pszichológusoknál már jártam, képtelen voltam megnyílni nekik is. Valamit tudnátok nekem írni?



2017. júl. 30. 19:25
1 2 3 4 5
 41/44 anonim ***** válasza:
46%

#39 Ne hogy már mer téged kelljen itt sajnálni....Mert nem rólad van szó! Épp ezért is kérdeztem, hogy ennél a kérdésnél kit érdekel, hogy ki mióta próbálkozik vagy kinek mióta nem jön össze?! Még te kéred ki magadnak és teszel megjegyzést, hogy bezzeg ti 4 éve vártok gyerekre. Szomorú, ha valakinek nem sikerül, pedig szeretne, de erről nem mi tehetünk!! Vagy szerinted a kérdező teher arról, h nektek nem sikerül? Nem! Akkor meg mit kell itt letamadni a másikat?! Ja végülis csak leírtam, hogy ennyi miatt szerintem sem kéne elvetetnie a terhességet, nem kell olyannak lennie, mint anno az anyjának, de még én nem vagyok ember szerető....:D Oke, örülök neki.

A bunkozast pedig TE kezdted a számonkérő és flegma stílusoddal, úgyhogy ne csodálkozz, ha veled is épp úgy beszélnek!!

2017. aug. 10. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/44 anonim ***** válasza:

Szerintem ehhez a kérdéshez is rengeteg válasz érkezett, a fele csak vitatkozás, a kérdező már nem is reagál.


Én csak annyit mondanék, hogy mindenki maga dönt a sorsáról, az életéről, ebben az esetben a gyereke sorsáról. Azt teszi, ami a legjobb neki. Csak néhány döntés érzékenyebben érintene másokat, mert nem vagyunk egyformák. Csak jól gondold meg, kedves kérdező, hogy mit teszel és persze a pároddal is beszéld meg. Minden jót!

2017. aug. 10. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 anonim ***** válasza:
Mi lett végül?
2017. szept. 3. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/44 anonim ***** válasza:
Engem nem kell sajnálni. Főleg nem az itt kötekedő bunkonak. Es pont leszarom hogy li mit csinál. Azt is hogy te mit gondolsz. Nekem esel itt aztan meg te vagy kiakadva? Olvasd cissza mit irtal...mar ha te irtad...es ha tudsz olvasni.....
2017. szept. 3. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!