Mit tehetnék ha nagyon félek?
Kedves kérdező, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de ne támadd a gyógyszerész válaszolót, amiért segíteni próbál. Én nem értek a "gyógyszerek hatása az embrió fejlődésére" témához, de 3 évvel ezelőtt a szomszédunkkal hasonló eset történt. Meghalt az édesanyja, a férje kamionsofőr, ritkán volt otthon, volt 2 kisgyerekük. Megviselte a gyász, padlóra került, gyakori migrén gyötörte. Erős fájdalomcsillapítókat és nyugtatókat szedett, azt hitte, a rossz idegállapota és a gyógyszerek miatt késik a menzesze. 9 hetesen jött rá, higy terhes, nagyon megijedt. A nőgyógyásza azt mondta, 100%, hogy fogyatékos lesz a baba. A szomszédom nem vetette el, azt mondta, nem bírna ezzel is megbirkózni. Aztán közölte vele az orvos, hogy nem csak fogyatékos, de végtaghiányos is, a meglévő kezén pedig hiányzik egy ujja. Azzal a tudattal csinálta végig a terhességet, hogy beteg babát fog szülni. 2015 februárjában egészséges, minden testrésszel rendelkező fia született.
Nem tudja, hogy az orvos benézte az uh-t, vagy csak annyira sértette az önérzetét, hogy nem fogadta el a diagnózisát és nem ment abortuszra, hogy egész a 24. hétig ijesztgette, hátha meggondolja magát.
A te helyzetedet nem ismerem, csak a gyógyszerész védelmében írtam. Nincs kőbe vésve, hogy az orvosnak mindig igaza van.
Kedves 19-es,en.a valo eletben is szuvesen elkuldenek a francba egy ilyen es hasonlo buta libakat is,akik idejarnak hazudozni,es meseket kitalalni. Es.meg ok vannak folhaborodva,a sajat onhibajukbol elkovetett hulyeseguk miatt,es megvannak sertodve ,ha az ember elkuldi oket a p.icsaba.
Megtettem mar egy parszor nehany idiota ribivel,akik isszevisszakefeltek.egyik azt se tudta ki volt a magzata apja.
Nektek meg mi a a franc bajotok van?! Komolyan szánalmas és nevetséges, hogy egyesek mennyire pofátlanok és okoskodók... Mégis mire alapozva neveztek itt bárkit hazugnak?? Világosan leírta a kérdező, hogy az ORVOS megmondta neki, hogy a gyogyszertol betegedett meg a magzat. Az az orvos, akinek ez a szakmája, aki az orvosin ezt tanulta jó pár évig!! Akkor mi a szart okoskodsz itt 58%-os, hogy márpedig ez nem így van és márpedig nem a gyogyszertől lett beteg a magzat?? Talán orvos vagy? Ha nem, akkor a helyedben cipzárt húznék a számra és nem állnék neki kioktatni másokat! Azt hiszed talán jobban tudod, mint egy orvos? Vicc kategória.. A véleményét leírhatja az ember KULTURÁLTAN, de nem alaptalanul allok neki vádaskodni, okoskodni és hazugnak nevezni a másikat!
Bírom az ilyen nagy megmondó embereket, akik a névtelenség mögé bújva nagyon tudják osztani az észt és könnyen megy a másik eletebe való belepofázás....! Azért arra még mindig kíváncsi lennék, hogy a való életben, szemtől-szembe kinek lenne ekkora szája..
44%-os nagyon menő vagy, meg büszke is lehetsz magadra, hogy te nem csak itt, de még személyesen is ilyen tahó vagy, hogy masok méhével rendelkeznel és masok eletebe szólnál bele, az a te bajod, hogy nem akadtal még "ellenfeledre", aki alaposan helyre tett volna... Az biztos, hogyha nekem kezdene el egy ilyen szentfazek észt osztani és minősíteni engem, amiért nem az ő helyesnek vélt értékrendje szerint élek, úgy elküldeném a jó büdös fenebe, hogy azt nem tenné zsebre! Megkapná ő, hogy kinek az életével és méhével foglalkozzon....!
"Mindig drágák és általában szeretnek élni."
Persze, kivéve mikor nem. Érdekes azt sosem reklámozzák ezekben a cukormázas ömlengésekben, hogy hogyan tombol az agresszív, ön- és közveszélyes 120 kilós kis tündérke. Vagy hogyan tölt el boldog 60-70 évet a sarokban nyáladzással a másik kis angyalka. Vagy hogyan esnek szét a szipiszupi boldog családok a folyamatos ellátásra szoruló babucika miatt, hogyan teszik tönkre az egészséges testvéreik életét.
Egy ideális világban mindenki boldogan élne amíg meg nem hal, de ez itt a valóság. Mindenkinek csak egy élete van, és ezt mindenkinek joga van úgy leélni ahogy akarja. Én tisztelem azokat, akik képesek eldobni a saját életüket a vegetáló gyerekükért, de ezt senkitől nem lehet elvárni, pláne nem követelni, vagy rákényszeríteni.
"A fogyatékos gyermekek nem szociális terhek"
Ez meg a másik dolog. De, azok. A súlyos fogyatékkal élők, eleve egész életükben gondozásra fognak szorulni, tehát az államtól csak elvesznek majd, ráadásul jóval többet, mint az egészségesek. Akik fejleszthetők, azokat meg sok helyen benyomják az egészségesek közé, így visszahúzzák, hátráltatják a társaikat, saját magukról nem is beszélve. Sokszor, pláne vidéken, egyszerűen a lehetőségek hiányából adódik ez, de sokszor a szülők "büszkesége" miatt.
És akkor megint, egy ideális világban ez nem így lenne, de ez továbbra is a valóság.
Nem értem, ezek a "magzatvédők" tudnak olvasni egyátalán? Nem a kérdésre válaszoltak most sem, hanem elkezdték nyomatni a szokásos fanatikus dumát. Egyébként már teljesen tárgytalan lehet a kérdés, mert a kérdező ma már ott van műtéten. De mégis tegnap amit itt páran leműveltek, meg most is... Tartalomhoz, témához nem illően válaszolva ezzel, hátteret nem ismerve, érzelmileg túlfűtötten ítélkezve, gyűlölködve háborgatva a kérdezőt. Eleve más idegen embert így a névtelenség mögé bújva mi jogon merészelhet bárki megkérdőjelezni, vagy alázni? A kérdező nem gyogyós, hogy ne legyen képbe (le is írta) mitől lett beteg a magzata. S már ezzel is sokat mondott, mert nem lett volna kötelessége egy picit sem magyarázkodni ide idegen rosszindulatú kommentelőknek. Ő magánélete, azt csinál vele amit akar. Ez másoknak miért fáj? Hogy másoknak más a döntése a SAJÁT életében? Ez nem ok az ilyen stílushoz. Ha valakivel ezek nem értenek egyet, akkor élőben meglincselik az adott "ellenfelüket"? Az egy dolog, hogy valaki megosztja a véleményét, nem ezzel van a baj, hanem a hogyannal meg az annak lejárató eszközeivel. Bele sem merek gondolni, hogy az ilyen emberek még gyereket is nevelnek. Hát szomszédomnak sem kívánnék ilyeneket, nemhogy családtagnak. Ez a sok márcos ömlengés meg mind kóbor apácák megtévesztése. Mind hazugság a "Szent cél" érdekében. Mindent bevetni egy idegen nőnél, aki nem is tart erre igényt? Ráadásul az ő családi hátterében kutatva, hogy biztos kényelem, felelőtlen védekezés. Ja persze a fanatikusoknak evidens, hogy ez lehet az oka ha már a kérdező nem magyarázkodik. Ez is visszataszító, aljas dolog. Miből gondolja bármelyikük, hogy ha ők megtartanák-megtartják fogyatékosan is, hogy akkor a kérdező is köteles ugyanezt megtenni. Mert ha nekik nem jó, akkor másnak se legyen kényelmes az élete? Teljesen lényegtelen hogy mi volt az abortuszának az oka. Kényelem miatt nem tartotta meg, vagy a gyerek érdekei miatt nem, vagy egyéb. Semmi közünk ehhez és a kérdező sem tartozik elszámolással. Ez az ő és a pasija dolga. Nem ez volt a kérdés, de nem baj, most már a kérdező is látja, hogy ide nem érdemes feljönni a troll fanatikusok miatt.
Úgy gondolom, a kérdező van annyira nagylány hogy ezt saját maga el tudta dönteni a miértekkel együtt... Apropo. Fogyatékos gyerekekről is érdrkes, hogy csak a pozitív ábrándokat írják... Legalább az igazat is megemlíthetnék mellette. Azt, hogy milyen negatívumokat is vállalt volna ezzel. De mint tudjuk a kérdező nem gyogyós hogy ezf ne tudná felmérni. Ezért döntött úgy ahogy. Ezt senkinek nincs joga felülbírálni. Bár könnyű anonim vagdalkozni a kérdezőnek, meg ömlengeni, mert tudja mindenki hogy ezt a terhet a szívére bárki veheti, de a vállára nem fogja, és nem is teszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!