Érezheti évek múltán egy nő, hogy megbánta azt, hogy megtartotta apa nélkül a gyereket?

Nem csak évek múltán, akár már hetekkel, hónapokkal később is bánhatja, csak már nincs visszaút.

És a legszebb, hogy soha, senki sem fogja ezt bevallani, inkább könnyes szemmel áradozik, hogy élete legjobb döntése volt, hogy megtartotta. Minden gyerek ajándék, és élete értelme.

De azért elég sima ügy, hogy több sebből vérzik a történet, ha négyszemközt egy kedves szava sincs a gyerekhez. Sajnos nagyon is gyakori jelenség.

Az is bánhatja, aki a férjével vállal gyereket.

Egyébként csak terhes, a hormonok miatt teljesen változó az ember hangulata, babát várni nem minden percben csodálatos.

Majd 1 év múlva beszélgess vele erről.

Attól, hogy terhes és nyűgös, mert épp felborult minden és nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy képzelte, nem biztos, hogy évek múltán majd megbánja.

Szerintem nem igazán akad annyira kötődésmentes anya, aki azt kívánná, hogy radírozzák ki azt a gyerekét az életéből, akit már évekig szeretett, megismert, gondozott-nevelt, áldozatokat hozott érte. Talán jó is, hogy nem tudjuk a jövőt előre, mert az ember általában a kényelemet választja, áldozatot inkább csak muszájból hoz élesben.

Bocsi, de sztem nem terhes már: Gyerektartást nem tudják behajtani; gyerek miatt sokat van táppénzen.

Nekem a közvetlen közelemben van ilyen ember. Imádja a gyerekét (ez az elhangzottak fejében tudom, nem annyira hihető..), de annyira rühelli a férjét, hogy elhangzott a szájából, hogy "nem kellett volna megtartani". Nem vagyok szívbajos, de ez nekem is furcsa volt..

Persze. Olyanok is megbánják, akik tervezték és várták, csak aztán kiderül ugye, hogy mégsem rózsaszín cukormáz minden. Nyilván ezt bevallani senki nem fogja. De az ellenkezője is előfordulhat, becsúszott gyerek, apuka sehol, és anyukának mégis a gyerek jelent mindent.

Annyiféle ember van, mindenki egyedi módon éli meg a dolgokat, nem lehet általánosítani.