Elvetettük Down-kóros magzatunkat. Azóta a család úgy kezel minket, mint a gyilkosokat. Miért?

Nagyon sajnálom ami veletek történt. Érvelni biztos nem tudnék és nem is akarnék nekik, de hogy rájuk szabadítottam volna a dühömet, amint ezt meghallom tőlük, egészen biztos.

Nyilván könnyű azzal dobálózni, hogy ne foglalkozz velük, mert mégis csak a szüleid, de ettől függetlenül erre mást nem tudunk írni..

Ha ők ennyire ostobák ebben a kérdésben, akkor azzal nem érdemes tornázni, mert magadban, a lelkedben teszel kárt. Inkább a férjeddel együtt próbáljatok ezen túllendülni, feldolgozni, felépülni, hogy aztán újra nekiállhassatok a baba projektnek.

Sok erőt és kitartást nektek!

Rettenetesen sajnálom, hogy át kellett ezt élnetek...nem lehetett egyszerű a döntés. Emelett az ember tényleg azt várná, hogy legalább a család, barátok mellettetek álljanak.

Valaki már kérdezte, hogy végül is a műtét után kiderült a babáról, hogy valóban baja volt? (bocsánat, nem felszakitani akarom a sebeket, csak kiváncsi lettem)

Nem értem a családot.

Most kicsit paraszt leszek.

De rohadtul semmi kozuk hozza!!!jol dontottel.Amugy ilyenkor nem boncolnak?bocsanat

26-ost folytatnám

nemhogy boncolnak, de kísérleteznek is az abortumokon.

(amúgy nem érdekes, hogy mennyi mindent tudnak egy magzatról, hogy pl mikor mit érez..?)

#28, a dolognak semmi köze egymáshoz. Magzaton nem lehet kísérletezni, lévén életképtelen, tehát nem él... ha élve született volna, akkor koraszülöttnek hívnák...

A fájdalomérzetet meg kifejezetten csak az anyja méhében élő magzaton lehet vizsgálni, és semmi extra nincs benne, a fájdalomérzet egyértelmű jele a pulzusszám hirtelen és jelentős megemelkedése, egyszerűen a magzati szívfrekvenciát kell követni, ultrahanggal, dopplerrel, EKG-val, akármivel...