Ez abortuszt jelent?
Egy kolléganőm terhes. Még pár hete beszélgettem vele, ekkor még nem mondta.
A munkahelyen csak fénymásolni illetve telefonokat kell felvenni így 80%-ban ülő munkát végez, így gondolom még hónapokig dolgozhatna. Ő viszont már egész múlt héten nem dolgozott. Az "apával" pedig már nincs együtt. Ez azt jelenti, hogy elveteti? Már persze ha van köze a hiányzásának a terhességhez.
Nem tudom mit akar, csak ő tudja mi a jó neki.
Nem tudom, h akarok-e. Szívesen beszélgetnékvele, gondolom neki is jól esne ha meghallgatnák. Én is örülnék, ha láthatnám, de így már nagyon nehéz döntés llenne nekem is.
Ma sem jött dolgozni, vagy legalábbis még nem láttam.
Nem értem ezt a sok prédikációt. Mindenféle feltételezésekbe bocsátkoztok, mikor semmit sem tudtok.
Régebben ritkán beszélgettünk. Az egyik munkatársam aki ennek a lánynak a barátnője említette meg, hogy milyen jól össueillenénk. Mondtam, h van pasija. Ekkor mesélte, h milyen rosszul bánik vele. Még vásárolni sem mehet a barátnőivel, csak akkor ha a pasi is mehet velük. Mondta, h volt h ott lekur**ta a barátnői előtt, hogy ilyen ruhát nem vehet.
Szépen lassan egyre sűrűbben beszélgettünk, de mindig csak poénkodtunk inkàbb. Nem tulajdonítottam neki semmi nagy jelentőséget.
Aztán kari után szintén beszélgettünk és mondta h szakítottak. Akkor sokkal "bensőségesebben" beszélgettünk. Mondott pár szót az exéről is. Nem jókat, akár csak a baránője.
Pedi ez a lány normális férfit érdemel. Nagyon kedves, szorgalma
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!