Van "besikerült" gyermeked, akit mégis megtartottál?

Ez nem az én sztorim, de azért leírom.

Külföldön élek, és az egyik ismerős Albán családdal történt:

45 éves volt a férfi, és 43 éves a nő.

Abszolút nem számítottak a babára, mégis becsúszott.Volt már egy mamlasz nagyfiuk, és három lányuk. Az asszony négyszer ment bejelentkezni, majd visszavonni az abortuszt, amire úgy döntöttek, hogy megtartják. A kisfiú most 10 éves, és ugyanolyan égetően rossz, mint amilyen az apja volt kicsinek. Az apja nagyon imádja, mert saját magát látja benne. Nekik ez jó döntés volt.

Sziasztok, remélem az én történetemmel is tudok valakinek segíteni!

Én olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy akkor már 6 éve együtt éltem a párommal, nagyon jó volt a kapcsolatunk is. Vettünk egy saját lakást, mindössze 1 millió hitelt vettünk fel a felújításra. Sokat dolgoztunk, nem voltak anyagi gondjaink sem. A lakás után pár hónappal kiderült, hogy babát várok.Mérhetetlenül boldog voltam! Meg sem fordult a fejemben, hogy ne tartsuk meg. A párom, mint a általában a férfiak (tisztelet a kivételnek) teljesen sokkot kapott, de én úgy el voltam varázsolva, hogy ez nekem fel sem tűnt. Természetes volt számomra, hogy megtartjuk. Így is lett. most már 7 és fél éves huncut nagy fiú és azóta is mindennap elmondjuk, hogy milyen jó, hogy ő van!

De az ilyen idilli történet sajnos nagyon ritka!

Szülés után 2 évvel ismét teherbe estem. Nagyon boldogok voltunk, mert szerettünk volna még egy babát. Hitelünk nem volt, rendelkeztünk otthonnal, mi állhat a baba útjába??? Páromat a stabil munkahelyéről elcsábították egy sokkal jobb ajánlattal. Minden tökéletes volt... 1.5 hónapig dolgozott, amikor egyik reggel kaptunk egy telefon.

" Szia. Én vagyok az új főnök. Hoztam a saját embereimet, szóval mától már nem kell bejönnöd. Majd értesítünk, ha elkészültek a papírjaid!"

Ez volt az első sokk! Mivel kis városban laktunk, két munkahely váltás között gyakran fél év is eltelhet, néha még több. Nagyon kevés a munkalehetőség.Azt nem írtam, hogy mielőtt kiderült, hogy babát várok, egyre rosszabbul voltam.Fullasztó, nagyon erős köhögő görcseim voltak percekig. A tüdőgyógyász asztmát állapított meg és azonnal eltiltott a munkahelyemtől. Muszáj volt felmondanom!Az utolsó 2 hétben feketén dolgoztam, hogy a főnököm tudjon gyorsan találni valakit a helyemre. Ekkor jelentkezett a teszten a 2 csík, és kaptuk azt a bizonyos telefonhívást. Ott voltunk mind a ketten munka nélkül, segítség nélkül egy kis gyerekkel. Sajnos meghoztuk a szomorú döntést.:(

Nagyon sokat idegeskedtem, próbáltam megoldást találni a helyzetünkre de semmi nem segített. A műtét előtti éjszaka nagyon fájt a hasam és elkezdtem vérezgetni.A kórházban végig bőgtem, nem akartam ezt az egészet!Haza akartam menni!Az orvos vígasztalt, hogy ha ennyire megvisel és mégis itt vagyok, annak biztos nyomós oka van. És ne sírjak, mert bedugul az orrom és akkor nem tudnak majd elaltatni.Abban reménykedtem, hogy így lesz. Nem így történt.

A műtét után legszívesebben meghaltam volna! Mindig is nagyon abortusz ellenes voltam, és most tessék! Én tettem ezt!Egy idős nővérke azzal vígasztalt, hogy mindenki csak addig abortusz ellenes, amíg ő maga nem kerül egy olyan megoldhatatlan helyzetbe, hogy csak ez az egy megoldás létezik. Ettől sem éreztem magam jobban.Az orvos azt mondta, hogy sajnos pár nap múlva nagy valószínűséggel megindult volna a vetélés és a pici szívhangja is nagyon gyenge volt. De ettől sem éreztem magam picit sem jobban, nem is akartam. Csak szenvedni, mert ezt érdemlem!A rengeteg stresszelés okozta, ahogy kétségbe esetten próbáltam megoldást találni!

Mindketten fél évig voltunk munka nélkül. Feléltük a készleteinket, eladósodtunk. Így elég nehéz lett volna még egy picivel. Azóta sem tudtam feldolgozni! Eldöntöttem, ha nem lesz hol laknom, ha nem lesz mit ennem akkor sem teszem ezt még egyszer. Azóta sem tudtam feldolgozni!

Most újra kismama vagyok és nagyon boldog! :)

De iszonyatos nehezen indult!

Havi 80 ezret fizetünk albérletet, és én munkanélküli lettem... kismamaként. Segítségünk most sincs. A párom azonnal bedobta az abortusz témát. Kézzel lábbal hadakoztam ellene! Az amúgy nagyon jó kapcsolatunk megromlott, annyit veszekedtünk miatta.Végül, hosszú hetek után belementem, de nem akartam! Csak kicsit sokkoló, hogy kb. 50 ezer Ft-unk maradt volna a számlákra (itt a fűtés szezon is), a két hitelkártyára, a fiunkra és még nem is ettünk...

Elkezdtük intézni az ilyenkor szükséges dolgokat.Nem akartam ezt újra megtenni!Megoldásokat kerestem, de semmi nem jött össze.Annyira kitolódott a műtét időpontja, hogy csak az utolsó pillanatban tudták volna megcsinálni.

Egyre mélyebb depresszióba süllyedtem! És itt nem azt értem, hogy " jaj ma nincs olyan jó kedvem, mint szokott, biztos depis vagyok". Reggel a kínlódva felöltözés után elvittem a fiam a suliba, ami itt van az utcában. Fizikai fájdalmat okozott az a néhány méter! Hazajöttem, lefeküdtem a sötét, csendes szobába és csak sírtam és sírtam egészen délutánig, amíg újra mennem kellett érte. Napokig csak ez volt a programom.Iszonyatos kimerült voltam, minden éjszaka

több órát voltam ébren, szaggatott a fejem és csak fogtam a hasam, hogy nem akarom ezt a babát is elveszteni!Addig fajult, ha éles tárgy közelében voltam öngyilkos gondolataim támadtak, de ezt azonnal elhessegettem mindig.Viki kapard fel magad valahogy a padlóról, van egy fiad, akinek szüksége van rád, nem teheted ezt! Volt olyan is, hogy reggel óta korgott a gyomrom de nem voltam képes lemenni a mellettünk lévő pékségbe sem! Inkább nem ettem, csak ne kelljen felöltözni, emberek közé menni, Isten ments, hogy esetleg még köszönni is kelljen valakinek!Az olyan cselekvések, amik normál esetben fel sem tűnnek, most komoly fizikai fájdalmat okoztak, vagy pusztán megvalósíthatatlanokká váltak!Elindultam a családgondozóba a csekkért. A párom az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy ő nem fog eljönni. Megint összevesztünk. Szörnyű érzés volt, hogy ennyire nem akarja a kis picikénket.Elindultam. Még 15 perc volt az időpontomig.Majd a az egyik téren leültem egy padra.Ott ültem 1.5 órát. Utána átmentem egy másik térre. 1 órát ücsörögtem, közben patakokban folytak a könnyeim. A párom egyfolytában hívott. Nem vettem fel. Kikapcsoltam!Beültem egy kávézóba. Röpke 3 órára. Nem akartam hazamenni!Ezek előtt pár nappal eldöntöttem, hogy oké szakítsuk meg a terhességet, de amit jól leszek elköltözök a fiammal, mert nem tudnék többé a párom szemébe nézni, vagy egy levegőt szívni vele!!!

Miután kora este haza értem, ő nagyon megörült nekem, aggódott, hogy hol vagyok, de egyszerűen levegőnek néztem. Bementem a fiam szobájába, lehúztam a redőnyt és csak sírtam és sírtam és fogtam a hasam, hogy senki még csak a közelébe se jöhessen, aki bántani akarja az én kis picikémet!Ekkor csapódott az ajtó. A párom elment. 10 perc múlva kaptam tőle egy SMS-t, hogy majd jön, csak muszáj kiszellőztetnie a fejét. Ez nem tudom miért, de valahogy nagyon megnyugtatott.Egy bő óra múlva jött vissza. Bejött a sötétbe, megsimogatott és azt mondta hozott nekem valamit.Láttam, hogy egy zacskó van nála, olyan amibe a szendvicseket csomagolják. Mondtam is, hogy nem vagyok éhes.De rám dobta, hogy akkor is nézzem meg. Kivettem és egy 3 hóra elegendő Elevit volt benne! Csak néztem és nem értettem, hogy ez most mit jelent. Meg is kérdeztem, hogy miért vette.

Hát így indult a következő nagy családi kalandunk.

Most 4 hónapos terhes vagyok és mindenki nagyon boldog! A párom napjában többször megsimogatja a pocakom, vagy megpuszilja szintúgy a fiam.Próbáljuk elképzelni, hogy milyen lesz...biztos ő is olyan huncut rosszaság, mint a tesója. :)

Az én párom csak azért gondolta meg magát, mert teljesen belebetegedtem ebbe a gyötrelmes helyzetbe és nagyon aggódott értem!Azóta már ő is nagyon várja a picit. Nagyon szeretem őt és nagyon jó apa!! Csak sajnos az élet nem mindig kedvez nekünk, de amíg itt vagyunk egymásnak addig nincs legyőzhetetlen akadály