Abortusz miatti bűntudat elvetésének jogossága?

"Kiderült hogy hátra hajló méhe van a barátnőmnek, és az elvékonyíthatja, károsíthatja az óvszert az orvos szerint."

Az orvos szerint, na meg egy frászt! Legalább ne terjessz már ekkora blődséget!

A pénisz semmilyen "kontaktusba" nem kerül a méhvel az aktus során! Se a normál helyzetben lévővel, se a hátrahajlóval! A hüvelyben jár le-föl.

Maximum a méhszájat érheti el, de azt MINDENKINÉL és a méhszáj nem sért fel semmit (inkább fordítva szokott lenni - durva szexnél a méhszáj sérül).

[link] - a középső "lyuk" a hüvely

--

Egyébként a ti dolgotok. Még ha tényleg nem rajtatok múlt volna, akkor is ott lenne a bűntudat. Ez egyfajta gyász, amit fel kell dolgozni. Közhely, de itt is az idő segít, ne akard siettetni a barátnődet.

"tele az internet a hátrahajló méh és a teherbeesés összefüggései között"

Bizony tele. A korábbi nézet az, hogy NEHEZÍTI a teherbeesést, és még ma is sok orvos ezt vallja. Újabb kutatások szerint nem nehezebb így teherbe esni, na de könnyebb se! És az óvszerre még mindig nem veszélyes.

Elég furcsa azoktól várni igazolást, akik szerint az abortusz gyilkosság. Ilyen szemszögből nézve hiába sorolod a mentő körülményeiteket, egy élet kioltásával szemben csak önző kényelmi okok maradnak.

Szóval ezt csak magatokban tudjátok elrendezni és mint írták előttem, időbe kerül: természetes (és szerintem még "jó" is), hogy nem lehet olyan könnyen letudni, mintha meg sem történt volna vagy megúszni a bűntudatot.

Megszólítva érzem magam, mert abban a tudatban élek, hogy az abortusz: gyilkosság.

Biztos vagyok benne, hogy tisztában vagytok azzal, milyen egy 9 hetes ember, és hogyan oltja ki ennek az emberi lénynek az életét a szúrós hegyű vákuum. Nyílt titok, hogy az embriót halálra szúrják, lefejezik, majd a test maradványait kiszívják az addig oltalmul szolgáló anyaméhből, amely beavatkozás során a fejen túl gyakran egyéb testrészek is elválasztódnak a törzstől: fényképeken leszakított kis kezeket, lábakat lehet látni. Nem kell hozzá az átlagosnál józanabb értékítélet, hogy ezt a műtétet gyilkosságnak tartsam...

Ugyanezt Te "nem 100%-ig tiszta" "megoldásnak" tartod, tehát valahol, a lelked és a tudatod mélyén magad is tudod, hogy a saját gyermeketek életét oltottátok ki.

A védekezés, ami felől nekem nincs kétségem, csak részben ad felmentést, vagy semennyire. A helyzet a szexszel az, hogy "veszélyes üzem", tehát olyan testi folyamat, aminek - lévén nincs 100%-os védelmet adó védekezési mód - gyermekáldás lehet a következménye. Személy szerint úgy gondolkodom, hogy ha szeretkezek a férjemmel, akkor védekezés ellenére is gyerek lehet a vége, akinek az életét SEMMILYEN OKBÓL nem olthatom ki. Számomra egy másik ember élete, aki ráadásul vér a véremből, olyan mérföldkő, amit soha, semmilyen körülmények között nem léphetek át. Ez az esetemben elvi kérdés, olyan álláspont, amit a nemi életünk megkezdése előtt tisztáztunk egymással, és amihez azóta is tartjuk magunkat. Természetesen nekünk is lett váratlan babánk: az első éppen egyetem alatt, aki anno kettévágta a tanulmányaimat, és aki ma már 15 éves, és a harmadik is, ahol pedig már rutinos védekezők voltunk, aki a második gyerek utáni újbóli munkába állást törte derékbe, szinte lehetetlen helyzetbe sodorva az egész családot (lakáshitel törlesztése, durva bércsökkentés...), de akinek a maradása szintén nem volt kérdés: két fiú után egy kislányt kaptunk. :)

Abortuszok azért vannak, mert a törvény lehetővé teszi őket. Ha autóba ülsz, szabályosan közlekedsz, mégis balesetet szenvedsz, nem áll módodban a baleset előtti állapotot visszaállítani, sem anyagi-, sem pedig egészségügyi kár, vagy sérülés esetén, mégsem reklamálsz, vagy teszel erre kísérletet, mert nincs kinél. Ilyen a szex is: még ha "vétlen" vagy is, baleset áldozatává válhatsz. Míg a közlekedésben vállalod ezt a kockázatot, mert nincs más lehetőséged, a teherbe esés esetén nem, mert nem ütközik - sajnos - joga az, hogy megölesd a szerelmedből fogant, létében is ártatlan tulajdon gyermekedet.

Segítséget kértél. Ha nem bántana a lelkiismeret, mert a védekezés ténye elegendő felmentést adni, most nem kérdeznél bennünket.

Én úgy élem az életemet, hogy hiszem, mindenre van megoldás, mindig van kiút. A konkrét kérdést tekintve a bocsánatot a megbánásban látom. A tiszta, őszinte, minden hárítást és önbecsapást nélkülöző, a tett súlyába bátran belemerülő, adott esetben mindent újra átélő, fájdalmakkal is terhes megbánásban. Ha ez a lelki utazás megfelelően hiteles és személyesen is átélt, előbb-utóbb teljes elhatárolódásra vezet, arra a felismerésre, hogy ami történt: bűn, a saját gyermek életének a tanulmányok, az anyagi javak, a kényelem miatti feláldozása mai ésszel ugyanazon körülmények megléte esetén már nem lenne realitás. Hogy ma már másképp döntenétek. Hogy nem volt morális felhatalmazásotok erre. Hogy megbántátok. Hogy visszacsinálnátok. Hogy bár visszakapnátok. Hogy ezt soha többé.

És ennél a lépésnél egyszer csak elkezd sütni a nap, elkezd megkönnyebbülni a lélek, és dolgozni a tudat, ami megtanít együtt élni ezzel a múlttal és örök valósággal. Meggyőződésem, hogy ahol van bánat, ott van bocsánat is.

Az őszinte szembenézés, a lelkiismeretfurdalás fájdalmas dolog. Mégis az egyetlen esély a gyógyulásra. Sokan relativizálják az abortuszukat, esetleg mások döntésének, külső kényszereknek tulajdonítják azt, vagy eltemetik magukban a következményeket, hiszen a lelkiismeret megfelelő technikával tartósan és nagy mértékben elhallgattatható, ám ők ezáltal eldobják maguktól az egyetlen esélyt a gyógyulásra. Adj hálát azért, hogy a Ti lelketek ezek szerint még ép és nyitott, hogy fáj a tudat, mert jó iránytű van a kezetekben.

A végső megbánás után pedig adott az esélyetek arra, hogy a saját lelki kálváriárok mások előtt való megvallásával hiteles tanúi legyetek annak, hogy az abortusz nem megoldás. Így kaptok lehetőséget arra, hogy megmentői lehessetek legalább egy, az anyaméhben gyanútlanul fejlődő, a halál helyett az életre készülődő ember életének.

Szívemből kívánom, hogy enyhülést nyerjetek és később lehessenek még gyermekeitek!

Előttem szóló tökéletesen összefoglalta, nem bántóan, hanem éppen átéléssel, remélem, kérdező, te is így érzed. A döntésetekkel, ha akartátok, ha nem, felnőtté váltatok. A bűntudattól nem fogsz megszabadulni, ha szőnyeg alá söpröd, csak ha átéled, aztán túl lehet lépni rajta. Persze, hogy elfelejthettétek volna az eddigi életeteket, ha mégis bevállaltátok volna a babát. Tény, hogy 10 hetes embriót már én se bírnék elvetetni, az előző válaszoló által ecsetelt borzalmak miatt.

De így se lesz már soha ugyanolyan semmi, mint azelőtt, így is új életet kell kezdenetek, újra építenetek a saját magatokba és egymásba vetett bizalmat. És ez így sokkal szomorúbb, nyomasztóbb...

Igaz, hogy együtt döntöttetek, de azért előfordulhat, hogy a barátnőd nem tudja magát túltenni rajt, és akkor óhatatlan lesz, hogy rádlőcsöli a felelősséget, mert te "terelted" azon döntés irányába, aminek a következményein nem tud túllépni.

Nem azt mondom, hogy menthetetlen a kapcsolatotok, mert tudok olyanról, akik abortusz után boldogan nevelik a már tudatosan vállalt gyerekeket, de azért szerintem ez ritka. Lehet, hogy csak úgy fogtok továbblépni ezen, ha külön utakra léptek.

És ha már az abortuszt választottátok, akkor egy módon lehet az egésznek értelmet adni. A tanulmányok, a karrier miatt tettétek, akkor hasaljatok neki, és ezerrel tanuljatok, aztán dolgozzatok, esetleg vállaljatok jótékony feladatokat. Egyenlítsétek ki a számlát. Ne kifelé, hanem a saját lelkiismeretekkel szemben.

Jobbulást nektek!

Nem vagyok abortuszellenes. Elég kellemetlen is lenne, hisz a munkám miatt naponta találkozom vele.

Van, amikor szükséges rossz (egészségügyi ok), van, amikor a kevésbé rossz megoldást jelenti.

Mindenki másképp éli meg és másképp próbálja túltenni magát rajta.

Valaki elbagatellizálja, a külvilág felé nevet, más meg belesüllyed és önmagát marcangolja.

A hárítás is egy jellemző és természetes reakció. De azért ez már sok. Rosszul hallottad, vagy úgy akartad hallani, de nem igaz, amit a hátrahajló méhről írtál. Nőgyógyászaton dolgozok. Nem orvosként, de többet megkérdeztem, s mind azt mondja, hogy ilyen nincs.

Amúgy most akkor mi van a hátrahajló méhhel? Csak mert nekem is olyan van, már az első vizsgálatomon megmondta az orvos, azóta másik is megerősítette. Szerintem nincs túl sok igazság abban, hogy nehéz teherbe esni, saját tapasztalat szerint könnyebb, mert egyszer piáltunk be barátommal és estünk egymásnak védekezés nélkül és máris terhes lettem. Mondjuk lehet, hogy csak szuper termékeny vagyok... én 21 évesen estem teherbe ugyanúgy egyetem mellett és megértelek titeket, tényleg nem a legoptimálisabb, nekem mondjuk nem volt szívem elvetetni, most várom őszre a babát. Nehezebb lesz így persze, de úgy látom, hogy egyáltalán nem lehetetlen, ha van segítséged, nekem pedig van. De ez igazából így OFF volt, csak úgy leírtam.

Titeket egyáltalán nem ítéllek el, én is nagyon gondolkoztam ezen a lehetőségen, valószínűleg ha mindketten így döntöttetek, akkor számotokra ez volt a jó megoldás. Ettől függetlenül szerintem egy kis bűntudat kell hogy legyen bennetek, legalábbis én úgy gondolom az lenne a normális. Engem szerintem nem is annyira magam miatt viselt volna meg az abortusz, hanem a gondolat, hogy a barátomat mindennél jobban szeretem és együtt összehoztunk egy kis valamit és ezzel elpusztítottam valamit, ami kettőnkből jött létre. Szóval persze ne emésszétek magatokat, lépjetek túl rajta, de azért ne is úgy álljatok hozzá, mintha a barátnőd csak kifújta volna az orrát, miután náthás lett.