Tudtok olyanról akinek volt abortusza es aztán később mégsem lehetett gyermeke?

A megszakításról: 10! éven át így védekeztünk és soha nem lettem terhes. Amikor babát akartunk, akkor minden esetbe 1 vagy 2 hónapon belül megfogant a terhesség.

Az abortuszról: Az első gyerekem születése után 4 terhességet kellett befejezni műtéttel, mert nem fejlődött a baba. Szerencsére ezt követően lett egy teljesen normális terhességem, semmi komplikáció nem volt.

Összeszedve szörnyű, de az igazság az, hogy a teljes meddőség abortusz miatt ritka.

De van ilyen igen.

Az abortusz egyéb vonatkozásai miatt kerülendő - amiről nagyon sok vita van, amibe nem akarok most belemenni.

Alapvetően a probléma az, hogy aki abortuszra adja a fejét és előtte van - az nem ugyanaz aki utána van és átélte. Az ember "esze" és ösztönvilága ellentmondásban van és ellentmondásosan ítél egy adott helyzetben.

Aki előtte van, az valamit vissza akar csinálni és az esze azt mondja, hogy vissza lehet csinálni.

Az ösztönvilága pedig nem reagál még mert nem természetes az amit csinálni akar nem ismeri, készületlen.

Utána azonban hiába mond akármit az esze - az ösztöneivel érzi, hogy valami más történt, hiány van valamit elvesztett...

Ezért mondom, hogy más aki a problémát így gondolja megoldani - és más aki megélte.

Utólag is mindannyiszor szükségét érzi hogy megindokolja miért kellett... és hogy szükségét érzi mutatja, hogy nem tud megbékélni... eszébe fog jutni mikor más babáját látja eszébe jut, hogy mostanában születne, eszébe jut, hogy most járna iskolába stb... elkíséri egész életében.

Nem jó.

Egy a biztos: ha az ember vállalja a gyermeket azt nehézségei ellenére sem bánja meg komolyan.

Ami nem biztos: ha nem vállalja - hogy abban békessége lesz valaha is.

A döntési lehetősége a szabadsága az embernek megvolt - gyermetegség a döntési lehetőséget alegvégsőkig kitolni akarni. A döntés az, amikor esélyt adok viselkedésemmel, hogy megfoganjon... ez az utolsó tiszta pont.

Ha megfogant - az már kész tény.

Most akkor hogy mikor legyen az utolsó időpont amikor még a törvény/a társadalom értékrendje megengedi az élet megszakítását - ennyi hét annyi hőnap, szülés előtt/után - önkényes. Hogy kikaparják, vagy kupán vágják a baba szempontjából részletkérdés - a mi önátverésünk meg lelki kényességünkből fakad - hogy lehetőleg tudni sem akarunk róla, mert nehéz elviselni a valóságot annál nehezebb minél inkább szembesülünk vele.

Én inkább annak volnék híve, hogy ne áltassuk magunkat legyünk kemények önmagunkhoz - ha végképp nem megy a baba vállalás, akkor még mindig lehet esélyt adni neki másnál - lemondással, vagy kézből-kézbe örökbeadással azoknak akikben a méhükben sajnos nem - de a szívükben fogan meg a baba...

Nehéz - persze de illúzió az is hogy jobb ha nincs - mintha van de máshol... egy aprócska dolog miatt: hogy az én döntésem és felelősségem és önzésem, hogy a magamnak könnyebben viselhetőnek tűnő döntés oltárán áldozom az életét...

Na én inkább ezért hagynám ki ezt a "lehetőséget" mint születésszabályozás eszközét...