10 hetes vagyok még belefér az abortusz az időbe? Még nem voltam terhes el fogják venni az elsőt mert most nem szeretnék.

Vannak az abortusznál jobb lehetőségeid.

Például simán lemondhatsz róla más javára.

Vannak alapítványok akik segythetnek (pl. Lépcső alapítvány).

A várandósság az nem valami visszacsinálható dolog most akarom/nem akarom. nem valami utólagos fogamzásgátlás.

Az abortusz végzetes dolog.

Aki dönt róla előtte nem ugyanaz mint aki lesz utána.

Innen nézve más mint visszanézve a megváltoztathatatlanra.

Abban a szerepben még nem voltál.

Mindenre lehet okos okot, kifogást találni, lehet megmagyarázni, csak nem érdemes.

Nem lehetünk okosabbak a sorsunknál.

"Vannak az abortusznál jobb lehetőségeid. Például simán lemondhatsz róla más javára." KovA, ez KINEK jobb lehetőség?

Hogy Kérdezőnek melyik lehetőség a relatív legkisebb ROSSZ (jó lehetőség itt szemmel láthatóan nincs), a megtartás, az örökbe adás, vagy az abortusz, ezt meg csak ő maga tudja eldönteni.

A dolog nem egy szereplős.

Nem is kettő.

Hanem három. A harmadik is van.

meglehet kiszolgáltatott helyzetben.

Egy harmadik haláláról dönteni kitörölhetetlen lelkiismereti felelősség.

Illúzió, hogy nem - életre szóló önigazoláskereső megmagyarázás a következmény.

Aminek végén mindig igazunk van de sosem eléggé,

hogy valaha is pont legyen a végén. Legelébb az életünk végével. Ott lesz mindig a "hány éves is lenne ?", most járna iskolába ... stb.

Kinek jobb ?

Annak aki (úgy érzi) le kell mondania róla.

És az Életnek jobb lehetőség.

@kikicsoda:

mi az, hogy "ne szülj másnak" ?

Te tán magadnak szülsz gyermeket nem a gyermekednek adsz életet ?

Meglehetősen egoista hozzáállás - beteg korszellem.

A gyermeket az ember nem magának szüli és nem magának neveli.

A gyermek(em élete) nem az enyém, hanem rám van bízva.

Nézd KovA, abban nagyjából egyetértek veled, hogy a történet a döntés szempontjából kettő, a kimenetel szempontjából meg potenciálisan 3 szereplős. És akkor nézzük végig a dolgot a 3 szereplő szempontjából a nem kívánt terhesség esetén:

Megtartás?

Hát mindhárom szereplő esetén vagy jó vagy nem vagy IS/IS, a jövő eldönti, van példa mindegyik kimenetelre.

Örökbe adás?

A majdani gyereknek vagy jó, vagy nem.

Az anya csak maga tudja, hogy egy abortuszt dolgoz fel könnyebben vagy azt, hogy van valahol egy gyereke akinek a sorsára semmi befolyása... de aki felbukkanhat tizenév múlva a semmiből akár... és a terhesség alatt a rokonság feljogosítva érzi magát a belevauzásba általában, konfliktusok sorát teremtve. Az ilyen kérdések mindig a végtelen történetbe szoktak torkollani, ki így, ki úgy érzi.

Apa? Hát ő mindenképp rosszabbul jár az abortuszhoz képest, mert végigstresszelheti a terhességet, hogy a szülés után a nő valójában mit fog lépni.

Abortusz?

A mahgzat ugye itt passzív alany, utána nem lesz sorsa, se jó, se rossz, magyarán a jótól megfosztod, a rossztól megkíméled.

A nőre ugyanaz érvényes, mint amit az előbb írtam, ki ezt viseli könnyebben, ki azt.

A férfi, hát ő tagadhatatlanul ezzel jár általában a legjobban, se évtizedekig tartó kötelezettség, se hónapokig tartó stressz, se évtized múlva kopogtatás.

Amiben nincs számottevő különbség, az az, hogy a kapcsolat mindháromra lazán, simán rámehet, illetve hát, hogy mindegyik megváltoztatja az ember életét, hogy mennyire, ez is egyéni, de általánosságban legjobban a gyerekvállalás, kevésbé a kihordás-szülés-örökbe adás, és legkevésbé az AB.

Na, kb ez a képlet arra, hogy "ki mivel jár jól".

Nézd, nemtudomki - ezen okfejtés alapján elvileg bárkit agyoncsaphatok mert ki tudja kinek teszek jót vele, lehet még annak is akit agyoncsapok :-)

A másik meg: hogy az anya se tudja mi jobb neki, főleg amikor előtte áll. Utána meg nincs más választása mint győzködni magát meg hinni, hogy így jobb.

Ami biztos - ha megtartja az az amit nem szokott megbánni az összes velejáró nehézségek ellenére nem fogja úgy érezni jobb lenne, ha nem lenne.

Lemondani róla biztosan nehéz de mégsem oly végzetes mint elcsinálni.

Mint minden élet egy esély csupán amit megadhat.

És ha már elszúrta a dolgot az ember még mindig megnyugtatóbb vezekelni annak elviselésével, hogy lemondott róla - akárha valamikor a szemébe kell is nézni,

mint - mondjuk így - elcsinálni.

Még mindig egyenesebb derékkal mondhatom hogy akkor nem vállalhattalak - akkor így adhattam neked esélyt - mintha nincs akinek mondjam.

A kívánságműsornak van határa - addig tart amikor lefeküdtél valakivel - onnantól már sors és felelősség - a természet teszi a dolgát.

Azok az "érvek" amit elmondtál ez épp megszületett gyermek esetén is ugyanúgy vannak. Akkor agyon lehet csapni ?

Vagy ha az ember élete megnehezül - mert nem láthatja előre - feljogosítja agyoncsapni akit az élet rábízott ?

Nem ez a kérdés hogy mi jó annak aki erőfölényből dönthet, hanem az hogy hol a határ amíg dönthet.

Az pedig elég önkényes.

Az emberélet természet szerint a várandóssággal kezdődik.

Az művi abortusz minden csak nem természetes.

És természetes az is, hogy ölni lehet.

De az is, hogy bármilyen ideológiát gyártasz hozzá, a természetes ösztönök ítélnek azon aki így cselekszik és érezni fogja, hogy ez több volt mint meg nem foganás.

A döntés és a felelősség azé aki dönthet aki cselekedhet, aki cselekszik. Nekem lehet mindegy.

De figyelmeztetem hogy naiv a hozzáállása a dologhoz.

Az ember ahhoz szokott, hogy megcsinálja amit akar.

A gyermek ahhoz szokott, hogy nem viseli a következményeit annak amit cselekszik valahogy/mindenáron

megoldják neki a "problémát" amit csinált.

A művi abortusz pedig ilyen infantilizmus.

De talán/legalább felnőni segít.

Hát nem tudom, én a párhuzamot inkább az infantilizmus és a külső elvárásoknak való engedelmeskedés között látom. Egy érett személyiség az szembe néz a problémával és a saját helyzetével, a lehetőségeivel, átgondol, gondosan mérlegel, adott esetben meghallgatja mások VÉLEMÉNYÉT, és utána döntést hoz, és cselekszik aszerint.

A gyenge, éretlen személyiség az meg aszerint cselekszik, hogy mások mit várnak el tőle, mások mit tartanak helyesnek és helytelennek. Az érett személyiség dönt, az éretlen meg engedelmeskedik.

Ebben a témában egyébként nem nagyon létezik a "nem vállalom a felelősséget" opció, aki már eljut oda, hogy biztosan diagnosztizálják az élő terhességet, ott már többnyire a "nem ér a nevem" nem szokott játszani... az kénytelen vállalni a felelősséget, vagy úgy, hogy megszüli és felneveli, vagy úgy, hogy megszüli és lemond róla, vagy úgy, hogy megszakíttatja a terhességét.

És hát de, a kihordott terhességet és szülést is sokan megbánják, csak éppen amíg egy abortusz megbánását fennen lehet hirdetni, addig a "megbántam, hogy szültem"-et nemigen... az ilyen ember tehát hallgat, és szétmegy a kapcsolata, és nyugtatókon él, és nevel egy 5 évesen a klinikai idegbaj tüneteit mutató gyereket...

Ha lehántjuk a dologról a környezeti elvárásokat, kb azt kapnánk eredményül, hogy az összes fajta döntést kb ugyanannyian bánják meg, vagy épp tartják később is az adott körülmények között helyes döntésnek.

És hát ja, korlátok és határok természetesen vannak, amelyek a közmegegyezésen alapulnak végső soron. Pl. a hazai abortusz-szabályozás az minden bizonnyal valami ilyesmi, mert közel 60 éve van érvényben úgy, hogy lényegi feltételekhez nem kellett nyúlni benne, pedig rendszerek jöttek és mentek közben, rezsimek jöttek és mentek közben. Csak formai, jogtechnikai változások kellettek bele, mint a bizottságot felváltó kötelező tanácsadáson részvétel, vagy épp az, hogy minisztertanácsi rendeletből törvényi szintre emelték.

"A másik meg: hogy az anya se tudja mi jobb neki, főleg amikor előtte áll." - 100%-ban nyilván nem, senki sem tévedhetetlen, így természetesen a terhes nő sem az. De egyfelől még mindig jobban tudja, mint bárki más, másfelől az a döntés legalább a saját döntése, és nem kényszereknek és elvárásoknak való engedelmeskedés...