Egy olyan országban ahol tiltják az abortuszt kevésbe csökken a népesség (illetve gyorsabban nő) mint egy olyanban, ahol engedélyezik?
Erre valószínűleg senki se fog tudni reális statisztikát mondani. Elképzelésekkel dobálózni meg szinte felesleges.
Egyszer itt olvastam, hogy igen, Lengyelországban szigorúak az abortusz törvények, de ha valakinek a valakiének a rokona a nőgyógyász akkor az simán kiállít olyan papírt, hogy veszélyeztettett a terhesség a gyerek és az anyára nézve, így meg tud történni a beavatkozás. Ahogy ugye Vatikán sem lesz mérvadó.
A nemzetközi statisztikákban meg lehet hazudni pontosan az ilyensmi esetek miatt. Aztán hogyan is derülne ki, hogy hányan végezték el otthon? Sehogy.
Egyrészt ezekben az országoban is egészségi okokból engedélyezhetik, és sok esetben akkor is kiadnak ilyet, ha nincs tényleges veszélyeztetettség, másrészt sokan elmennek a szomszédos országokba és ott végeztetik el a mütétet.
Arról nem is szólva, hogy vannak, akik maguk próbálják megoldani, aztán vagy sikerül vagy sem, illetve vagy túlélik, vagy nem.
Plusz azt is, hogy a gyereket kényszerből megszülő ember
1.fos szülő lesz vagy
2. Úgyis az örökbeadás mellett dönt. Tehát vagy lesz a gyereknek egy szar szülője, vagy megy állami gondozásba vagy epp szerencsés módon kell valakinek, és örökbefogadják. Na utóbbi a legkisebb százalék.
Lengyeleknél rosszabb a fertilitási ráta, mint itt, pedig ott még a fogamzásgátlás is körülményes némelyik szentfazék patikus miatt.
Úgy tűnik, vagy külföldi utakkal, netes rendeléssel oldják meg - vagy egyéb testnyílásokat használnak...
Ez egy olyan kérdés aminek simán utána tudnál olvasni, ha akarnál. Van róla egy csomó részletekbe menő statisztika.
Ha meg kutatómunkára adod a fejed, akkor azt is csekkold, hogy milyen az életszínvonal (egészségügy, oktatás, átlag bérek, közjólét, stb) azokban az országokban ahol alapjog az abortusz, és azokban, ahol ez bűntettnek számít.
Gondolkodj el, hogy szerinted melyik a civilizáltabb, emberhez méltóbb oldal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!