Mennyire aggodtatok, hogy minden rendben van odabent?
Én mindig aggódtam, hogy minden rendben van-e, mert a 19. héten találtak valamit, ami ugyan a terhesség végéig kiderült szépen lassan, hogy nem olyan vészes, de azért ott azon az UH-n tudatosult bennem, hogy attól még, hogy mozog a baba, lehetnek komoly bajok.
39 hetes vagyok, a héten volt az utolsó UH és még akkor is aggódtam, hogy kiderül-e valami (főleg, hogy a kánikula miatt már 3 napja kevesebbet mozgott).
Ultrahang után megynyugszom... Majd kis idő után ismét elönt a félelem és hihetetlenül izgatottan várom a következő vizsgálatot pedig nem az első baba csak nagyon sokat vártunk rá es annnnnyi rosszat olvastam már... Nameg pco+ir miatt diétaznom kell folyamatosan aggódom hogy minden rendben legyen vele.
14 hetes vagyok ugyan még émelygek de próbálom lekötni magam a kisfiammal hogy menjen az idő alig várom hogy érezzem a mozgását és megnyugtató volt amúgy hogy túl vagyunk a 12.heten
Nem vagyok aggódós fajta, úgyhogy semennyire
(Nem voltak tüneteim sem)
Én inkább amiatt "aggódtam", hogy FELESLEGESEN ne paráztassanak be-előzö terhességnél valamit nagyon félre mértek, persze később kiderült,hogy hibáztak, és nincs semmi gond. De azt nem kívánom senkinek. Szoval azon imádkoztam, hogy ha nincs semmi gond, akkor ne állísák tévedésből az ellenkezőjét.
Egyébként a szurkálás, amit írsz, teljesen normális, sőt a 16-20. hét közt a leggyakoribb! Nyugalom!!! Amúgy a 12. hétig próbáltam terelni a gondolataimat, utána már jóval kevesebb az esély bármi bajra. De csak úgy csináld, hogy ok ez a vizsgálat is kész, pipa. Minden rendben, jöhet a következő... stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!