A barátom nem akar a jövőben kisbabát, mit tegyek?

Ez így nehéz kérdés

Ekkor az én férjem aem akart még gyereket.

Mármint nem úgy, hogy még nem, hanme úgy, hogy sosem.

22 volt, amikor felvetődött a költözés.

Akkor én leültem vele, hogy hogyan tovább

1,5 éve voltunk együtt

Elmondtsm h. én szeretnék idővel gyereket esküvőt. Hogy áll a kérdéshez, gondolja át.

Adok meki egy hónapot, addig nem kell beszélnílünk róla.

Viszont, ha a jövőbeni terveink nem egyeznek, akkor érdemes elgondolkodni a kapcsolatunkon, mert ha ő annyira nagyon nem akar, hogy el sem tudja képzelni, hogy valaha lesz, akkor nem leszünk boldogok hosszútávon együtt.

1 hó múlva a költözes lett a választás...

Még 2 év kellett, hogy eljusson oda, hogy majd szeretne gyereket majd még 5 év, hogy belevágjunk.

31 évesen lett gyerekünk. Imádja...

De lehetett volna ez nem így is.

Nem lehet a végtelenségig húzni,

Mert sok pasi arra alapoz, hogy "de hát annyira jó ketten... Biztos megszerettetem vele annyira, hogy nem is kell gyerek"

De a nők nem ilyenek, a gyerek utáni vágy nem tűnik el, ha valaha volt.

Aztán majd 10 év múlva megy ebbe töbkre a kapcsolat, és lehet kapkodni..

Korrekt, hogy időben felhozta a témàt, bár nem tudom, a következményekkel számolt-e

Az én exem se akart ennyi idősen, de ő totál komolyan gondolta. Másfél évvel később szakítottunk, nem pont ezért, de szerepelt az okok közt, hogy nagyon nem egyezik a jövőkép. Most 30 évesek vagyunk, én 5 éve férjnél, a második babánkat várom, az exem azóta se akar gyereket, és boldog úgy, ahogy van.

Szóval nem tudhatod, vagy változik, vagy nem. Mivel fiatalok vagytok, várhatsz rá valamennyit, hátha meggondolja magát idővel. Az oké, hogy MOST nem akar gyereket, én se akartam ennyi idősen, de aztazért tudtam, hogy MAJD akarok.

Egyrészt 20 évesen még korai is lenne családot alapítani. Ti is még sokat változtok.

Másrészt ez olyan kérdés, amiben nincs kompromisszum. Van olyan, hogy enged, és a te kedvedért belemegy, hogy legyen gyerek. De akkor fix, hogy minden rád marad, mert benne ettől sem fog feltámadni az apaság utáni vágy.

20 évesen én is azt gondoltam, hogy soha nem kell gyerek, egy rossz kapcsolatban élve. De amint megismertem a férjem, elkezdtem arra vágyni, hogy legyen gyerekem: tőle.

Utólag elmondta, hogy ő mindig is akart gyereket, már 18 évesen is örült volna, ha apa lesz.

Ezekből a morzsákból azért ki tudod csipegetni a neked fontos információkat.

A helyedben nem sok időt adnék arra, hogy meggondolja magát. Ha csak nem akarsz úgy járni, hogy 30 éves korodig csak vársz, aztán szétmentek más okból, és leszel 35, mire egy új kapcsolattal eljuttok erre a szintre. Most erre 20 évesen könnyű legyinteni, hogy hol van az még. De hidd el: gyorsan elfut 5-10 év, ha mindig halogatod a dolgokat.

A férfiak ma alapvetően nem akarank gyereket. Nem akarnak házasodni. A legtöbbjének csak egy olyan sörhűtő kellene aminek van vulvája.

F/60

Rendkívül korrekt a részéről, hogy eléd állt ezzel. Persze még változhat a véleménye, de erre nem szabad alapozni. Mert ha még sem változik, akkor éveket veszítesz. Győzködni viszont nem szabad.

Az én exem is 22 évesen majdnem elájult, mikor először hoztam fel a baba témát. A mai napig emlékszem a falfehér arcára... :D pedig nem aktuális tervként hoztam fel, hanem, hogy 4-5 év múlva jó lenne a baba (26-27 évesen). Ekkor már 3 éve voltunk együtt. Kb sokkolt a reakciója. 1 éven belül szakítottunk is, sok tényezős volt a szakítás, de ez is benne volt.

Alig másféléven belül valaki akaratán kívül apává tette.. 28 évesek voltunk mikor véletlenül összefutottunk egy szórakozóhelyen. Az este végén mondtam neki, hogy milyen jó neki, hogy már családja van. Mire annyit mondott: fiatal vagy még, ne akard tönkretenni az életed.

Na nekem ennyi visszigazolás évekkel később untig elég volt... jól döntöttünk mikor szétmentünk. Ő ugyan apa volt, de akaratán kívül. A társadalmi, illetve saját szülei elvárásai miatt van együtt anyukával. De rossz volt hallgatni, ahogy beszél róluk.

Azóta újabb két év telt el és most várjuk a párommal az első babánk. 30 éves vagyok, és örülök, hogy nem erőltettem az exemmel anno. Örülök, hogy most olyan férfinak szülhetek, aki talán még nálam is jobban vágyott a gyerekre.

Egyetlen dolgot sajnálok, hogy ez nem jött hamarabb az életemben. De ugye ez kiszámíthatatlan...

Fogalmam sincs, ezekből mit tudsz leszűrni és nem tudom, mit tennék. A jövőt sajnos senki nem ismeri. Én 20 évesen még meg voltam róla győződve, hogy sosem akarok gyereket és ez így maradt még vagy 15 évig. Vannak, akik nem változnak és vannak, akik meggondolják magukat, akár valami hirtelenebb hatására, akár önmaguk lassabb fejlődése miatt. Ez lehet egy szerelem, lehet betegség, gyász, kíváncsiság, bizonyítási vágy, mások példája... sok minden változtat rajtunk. Egy tetoválás vagy szakmaválasztás vagy akár valamiben való hit is jó ötletnek tűnhet, hogy "igen, én ez vagyok", aztán pár év múlva mégsem - persze nem egészen jó hasonlatok, nem a gyerekre írom :), de van olyasmi, amiben az ember annyira nagyon biztos volt egyszer. Az élet egy folyamatos út, amiből mindig csak pár lépést látsz előre, még ha vannak is elképzeléseid hosszú távra is (ami egészséges dolog).

Szerintem egyelőre a barátodnak a szüleivel való kapcsolatát, rossz élményeit kellene valahogy feldolgoznia (nem megszeretnie kell őket, hanem reálisan látni, hogy ő nem ők lenne apaként - sem), de ennyit kiszabhattok a szerelem próbájaként. Neked meg azon kéne elgondolkoznod, hogy ezzel a "hibájával" együtt inkább vele vagy néküle, fogd fel valahogy úgy, hogy ha nem lehetne gyereke, akkor szeretnéd-e annyira, hogy vele maradj. Legyél őszinte magadhoz, nincs rossz válasz.

Én nőként gondoltam úgy régen, mint a párod. Elmondom röviden, de a végkifejlet az, hogy lehet változtatni rajta, csak másképp, mint te szeretnéd.

Exemmel nagyon gyorsan porondra került a gyerekvállalás kérdése. Ő már a legelején tudta, hogy gyorsan és több gyermekes apa akar lenni. Én egyáltalán nem éreztem késztetést vagy vágyat a baba után. Megegyeztünk, hogy elhalasztjuk a témát a diploma utánra, majd tovább a stabil állás betöltéséig. Ezzel egyidejűleg kerestünk megfelelő lakhatási körülményeket, amibe hajlandó lettem volna szülni, de ő csak egyféle megoldáshoz ragaszkodott, ami nekem nem volt jó (kezdésnek szülőkkel együtt lakni, gyűjteni és bevonni a szüleit a gyereknevelésbe). Amikor már nem volt miért újra halasztani, akkor rendesen leültünk és tisztáztuk, hogy ő sem enged, én sem, de ő legalább türelmesen kivárja (milyen jó fej), hogy mikor adom fel az elképzeléseimet és adom be a derekam. Szakítottam, és a következő években ugyanúgy elutasítottam a gyerek témát, szórakoztam. Azt az egyet sajnálom hogy erre 6 évet szántam.

Aztán megismertem valakit, 2 hónap alatt sikerült lakást találni és fél év után már biztos voltam benne, hogy gyereket akarok VELE. Azóta esküvő, házvásárlás megvolt, másfél éves lányunk van és minden kerek.

A párod is meggonolhatja magát, de te is valószínűleg úgy vagy jó neki, mint nekem a ex volt: csak kettesben, gyerek veled nem fér bele.

Még változhat a véleménye, de azzal is számolnod kell, hogy talán nem fog. Neked kell eldönteni, hogy szereted-e eléggé a párod ahhoz, hogy fontosabb legyen neked, mint egy még nem is létező valaki (gyerek), vagy inkább keresel mást akivel gyereket csinálhatsz. Ez a te döntésed, de akkor 5-8-10 év múlva ne panaszkodj, ha mégsem változott, és még mindig úgy gondolja, hogy nem akar gyereket.

Én kb 15 éves korom óta azt érzem, hogy nem vágyom gyerekre. 24 évesen ismertem meg és jöttem össze a férjemmel. Ő alapvetően akart gyereket, de azért nem ragaszkodott hozzá mindenáron, foggal-körömmel, így simán elfogadta azt is, hogy nem lesz. Én mindig fontosabb voltam, és vagyok neki. A dologhoz pedig az is hozzá tartozik, hogy érte én is bevállaltam volna a dolgot, ha a körülmények úgy hozzák.

Most már 9. éve vagyunk együtt, kettesben éljük az életünket, és van 2 tündéri kutyusunk is akiket imádunk:). Nekem még mindig nem hiányzik a gyerek. Neki sem. Élvezi ő is a gyerekmentes élet előnyeit.:) Egyenlőre ez van. Még kb 3 év, és végleg eldől, hogy lesz- e esetleg egy gyerek vagy sem, mert utána már a korom miatt semmiképp sem szeretnék.

A mi esetünkből is látható, hogy a hozzáállás idővel megváltozhat, de garancia nincs rá.

Neked kell dönteni. Erőltetni, rábeszélni viszont nem érdemes. Azzal a gondolkodásmódját nem változtatod meg, csak sarokba szorítod, tulajdonképp érzelmi zsarolás. Aminek az lehet a következménye, hogy majd jól otthagy, a kisbaba meg a nyakadon marad, és nevelheted egyedül.

A kamu vattacukrot meg hagyjuk. A gyerekvállalás nem csak abból áll, hogy a gyerekei majd szeretni fogják. Rengeteg meló, lemondás, anyagi teher, macera, felelősség, nyűg, kialvatlanság az első hónapokban, netán 1-2 évig is, nonstop hisztik stb stb jár vele. Plusz ugyan van a nevelés, de attól még érik majd környezeti hatások is, és egyáltalán nem olyan biztos, hogy kamaszként, vagy majd felnőttként szeretettel fog a szülei felé fordulni. Hisz senki se neveli gyilkosnak a gyerekét, mégis valamelyik a saját anyját, apját nyírja ki...