Gyerekért küzdőből gyerekellenes? Volt valaki így ezzel?

Két év próbálkozás, és 5 sikertelen inszemináció után abbahagytuk a gyerekért való küzdelmet. Igazából már az inszemek alatt kezdtem érezni, hogy valami nem oké. Mintha az egészet nem is akarnám, csak azért csinálnám végig, hogy ne mondhassák, hogy nem próbálkozom. A vizsgálatok miatt sokszor megfordultam uh-n meg itt-ott, ami tele volt kismamákkal. Egy részről utáltam őket a terhességükért, másrészt arra gondoltam, én nem akarnék magamban hordozni egy másik embert.

Két hónapja vissza kellett volna mennem a meddőségi orvosomhoz az 5. inszemináció "eredményével", de nem tettem, és azóta sem jártam orvosnál. Azt beszéltük meg, ha nem sikerül, tovább irányít a Kaáli intézetbe.

Fizetős lombikban sosem gondolkodtunk. Eleinte úgy véltem, feliratkozunk tb-sre, és majd az 1 éves várólista alatt meggondolom, akarom-e, ha nem, max lemondom. Most meg már úgy vagyok vele, hogy meg sem akarom próbálni.

Úgy érzem, épp elég pénzt elcs*sztünk már a semmire, és lombikozó kolléganőm példáján okulva nekem nem hiányzik ez a pénzszórós, futószalagos játék, ami ezekben az intézetekben megy.

Voltaképp úgy érzem, nem is nekem való az anyaság. Túl introvertált vagyok ehhez. A férjemet sajnálom, mert egész biztosan szuper apuka lenne. De ő teljesen mellettem áll, ő sem akarja már a lombikot, legalábbis ezt mondja.

Néha azon gondolkodom, ha spontán összejönne (amire kb. annyi az esély szerinte, mintha egy férfi esne teherbe), nem is örülnék neki... Ha Magyarországon elköttethetné magát csak úgy egy nő, lehet, hogy megtenném, csak hogy legalább valamelyik oldal biztos legyen, jelen esetben az, hogy nem lehet gyerekem.

Akinek beszélek erről, arra biztat, iratkozzam csak fel, mert egy év nagy idő, stb, de már fél éve így gondolom, és egyre erősebb bennem a gyerekellenesség. Rájuk nézni sem bírok.

28N