Teherbeesési problémákkal küzdők ti hogy dolgozzátok fel hogy várat magára a baba?

3eve nem vedekezunk ugy voltunk vele ha jon akkor nagy az orom ha nem akkor sincs baj.

Viszont.kb feleve mar nagyon szeretnenk egyenlore semmi eleg rosszul viselem.

Kivanom neked es minden valaszolonak hogy sikeruljon es boldog anyukak legyetek

Nem volt könnyű, de elfogadtam.

Mi 5 éve, hogy felhagytunk a védekezéssel. Úgy voltunk vele, ha jön nagyon örülünk neki, ha nem, az sem tragédia, akkor még 26 éves voltam, szóval nem volt sürgős a dolog. Fél évvel az után, hogy elkezdtünk próbálkozni már megmondta a dokim, hogy soha nem lehet gyerekem. Az akkor nagyon szíven ütött, nem könnyű feldolgozni ha ezt így a képedbe mondják.

Sírós, nagyon nehéz hónapok következtek, majd idővel megnyugodtam. A férjemmel akkor átbeszéltünk mindent, és úgy döntöttünk idegen beavatkozást, gyógyszeres dolgokat, lombikot meg ilyeneket nem szeretnénk semmiképpen. Részben azért mert nem állunk úgy anyagilag, hogy több százezreket kifizessünk ilyen kezelésekre, arra, hogy talán esetleg sikerül, másrészt nem akarjuk erőltetni. Ha mégis jönne természetes úton akkor nagyon fogunk neki örülni, de ha nem akkor annak biztos jó oka van!

Kb 2 éve a férjemet is vizsgálták, kíváncsiak voltunk vele mi a helyzet, ha már én így jártam. Nos kiderült nem csak velem van baj, hanem vele is. A doki azt mondta neki, hogy kb 5% esélye van egy egészséges termékeny nőt teherbe ejteni természetes úton. Innentől persze nyilvánvaló, hogy engem gyakorlatolag esélytelen. Lehet gonoszul hangzik, de akkor én valahogy megnyugodtam mikor ez kiderült, mert nagy volt rajtam a nyomás, mindig magamat hibáztattam...

Ezek után végképp lemondtunk a gyerekvállalásról. Már eltelt annyi idő, hogy egyáltalán nem foglalkoztat mindket ez a dolog. Mivel örökbefogadni sem szeretne egyikünk sem, így éljük tovább kettesben az életünket, és ez már így marad. Már nem hiányzik. Már ott tartunk, hogy látjuk a gyerekmentes élet előnyeit is:) Mindketten úgy gondoljuk, hogy az elfogadás még mindig jobb, mint belebetegedni, és lelkileg tönkremenni az miatt, hogy sóvárog az ember mert nem lehet.

Igazság szerint van ilyen ismerősöm, és én nem szerettem volna ilyenné válni. A férjével 8 évig voltak házasok, nem tudott teherbe esni, végigjártak mindent amit lehet, soha nem tudták kideríteni mi az oka a meddőségnek. A nőnek nem voltak hormonproblémái, se cisztái, nem volt elzáródva a petevezetéke, nem volt túlsúlyos, nem volt gond a pajzsmirigyével sem a cukrával. Makk egészséges fiatal huszonéves nő volt. A pasival sem volt semmi gond, sok mozgékony spermája volt. 5 lombikjuk volt, mind sikertelen. A nő teljesen megkeseredett lett, rosszindulatú, és irigy a babás párokra. A hátuk mögött szidta azokat a barátnőit akiknek gyereke lett, vagy kiderült hogy babát várnak. Nem vicc, olyanokat mondott, hogy bárcsak elvetélnének...meg rohadjon meg mindegyik akinek lehet gyereke és hasonlók. Borzasztó volt:(((( Év elején mondták ki a válásukat. A férje otthagyta egy másik nőért akit idő közben teherbe is ejtett.

Mi elfogadtuk a helyzetet, egyáltalán nem akarjuk erőltetni. Kettesben is boldogok vagyunk.