Ti megértenétek ha kolléganőtök táppénzre menne pszichés állapota miatt, mert nem sikerült az inszeminációja és amúgy is gyermekekkel kapcsolatos a munkánk?

Erre a kérdésre annyira adná magát a válasz, hogy természetesen igen, de azért ez nem ennyire egyszerű. A legtöbb munkahelyen az a probléma, hogy ha valaki táppénzen van, akkor helyette a többieknek kell elvégezni a munkát.

Nekem az a véleményem, hogy a magánéleti problémákat nem szabad ráterhelni a kollégákra. Mondom ezt úgy, hogy pontosan tudom milyen 6 évet várni egy kisbabára. Tudom milyen inszeminációkra járni és milyen amikor sorozatosan csalódsz. De mindenkinek van gondja. Amíg én a sikertelen inszeminációk miatt voltam kibukva, addig az egyik kollégám amiatt, hogy haldoklott az apukája, a másik azért, mert a 7 éves gyereke nem tud járni, a harmadik azért, mert már neki biztos soha nem lesz gyereke, a negyedik a válása miatt és még sorolhatnám. Nem lett volna tisztességes elvárni, hogy miattam túlórázzanak.

Szerintem ezt úgy kell megoldani, hogy a többiket ne érintse. Persze, ha nem kell helyettesíteni, akkor mindegy, akkor mehet mindenki, táppénzre, amikor akar, helyesebben szükséges. Ha kell helyettesíteni, akkor viszont tisztázni kell a főnökkel, hogy mik a tervek. El kell menni hosszú távon táppénzre, amíg nem sikerül a terhesség és akkor fel tud venni valakit helyettesítésre, vagy ki kell lépni arról a munkahelyről.

Abszolút megérteném, de egyetértek azzal a válaszadóval, aki olyan megoldást javasol, ami a kollégáknak nem túlságosan nagy teher, hiszen azzal senki nem jár jól, ha a meglévő bánata mellé még a kollégák neheztelését is megkapja a támogatás helyett.

Önmagában az, hogy gyerekekkel foglalkozik hivatásából adódóan nem feltétlenül nehezíti meg az események feldolgozását. Nekem legalábbis tanárként nem érzem, hogy nehezebb lett volna, mintha más lenne a hivatásom. Bárhol dolgozik is, fog találkozni kismamákkal, a kolléganők fognak beszélgetni előtte a saját gyerekeikről (az már rég rossz, ha inkább elhallgatnak, amikor ő a közelbe ér), tehát szerintem ha sikerül feldolgozni az eseményeket és újra előre tekinteni, munkahelyváltásban valószínűleg nem kell gondolkodni. Talán más a helyzet, ha úgy foglalkozik kismamákkal, mint pl. egy védőnő, hogy sokszor abortuszra készülőkkel is foglalkozni kell, azt én sem bírnám....