Több éve babára várók! Nektek nem viselte meg a házaséleteteket a gyermektelenség?

Nem akartalak megbántani, ne haragudj, ha mégis sikerült. Csak arra akartam célozni, h az ilyen-olyan ismerősök, szomszéd néni, netezők által ajánlgatott csodakencékre, porokra, krémekre éveket tud az ember elsróni, ha elkeseredett. Persze, hogy mindent ki akar próbálni, ez érthető. Ha neked ez az utad, járd végig.

Aki még előtte áll, annak azt tanácsolom, hagyja a francba a csodakencéket, menjen rögtön orvoshoz. Ne csinálja azt, h elkeseredettségében már elmegy inkább táltoshoz meg füvesasszonyhoz inkább, csak orvoshoz ne kelljen! Én zt mondom, akkor jöhetnek az alternatív gyógymódok, ha az orvosok nem tudnak segíteni és nem fordítva. Na de hát aki türelmes, van ideje, nincs kikészülve idegileg, az csinálhatja fordítva is.

Mi 2011 novembere óta próbálkozunk tudatosan, de igazából már az előtte levő két évben sem nagyon védekeztünk. Úgy voltunk vele, ha jönne akar, jöjjön, nem bántuk volna. Voltunk kivizsgálásokon, műtéteken, átjárhatóságin, hormon, sperma, ciklusfigyelés, minden. Már "csak" a lombik van hátra, de úgy vagyunk vele, hogy jobban szeretnénk, ha természetes úton sikerülne, még akkor is, ha erre igen kevés az esély. A remény hal meg utoljára, és történtek már csodák :)

Az elején én voltam kiakadva, aztán egy idő után már a párom is, főleg, hogy sorra születnek a "tervezetlen" babák körülöttünk és ettől néha totál kivagyunk. Nem mondom, voltak mélypontok, kiborulások, hisztik, veszekedések, de egyet sosem tettünk meg, sosem hibáztattuk a másikat a sikertelenség miatt. Talán ez az, ami még jobban összekovácsolt minket. Mindenben a másik mellett állunk. Azt szoktuk mondani: Együtt sírunk, együtt nevetünk"

Nagyon nehéz ezt feldolgozni, de most épp egyéb projektek futnak, így könnyebb elviselni, és nem ezen agyalni egész nap. Hónapok óta nem is jártam itt.

Próbálok átállni az abszolút pozitív gondolkodásmódra, és nagyon bízom benne, hogy 2015 a mi évünk lesz, minden tekintetben :)

Mindenkinek nagyon sok sikert kívánok!

Bocsi,én csak az utolsó kommentelőre reagálnék! Az ilyen ismerősi körökben véletlenül fogant babák fele is tervezett, csak hát ugye ilyenekkel nem dicsekszik senki.Még a rokonoknak sem!

Annyi véletlenről hallani egyébként,csodákról is, hogy nem szabad feladni.

Nekem megmondták már kamaszként, hogy mivel nem menstruálok,gyerekem sem lesz.Én bőven 20-on felül voltam,mikor magamtól menstruáltam norcolut és egyéb gyógyszer nélkül 50-100 naponta peteéréssel.Voltam én is endokrinológusnál,különböző klinikákon, rengeteg vizsgálaton, még az inzulinom,prolaktinom stb is teljesen rendben volt. De hiába a sok mérés, ha nem lehetett sosem kiszámolni,mikor vagyok menstruáció előtt 7 nappal. Párom is volt vizsgálatokon.Ő rendben van, nekem meg egy X-et tettek mindig kérdőjellel a diagnózisra. Ettől függetlenül bizakodom még én is,és megyek lombikra, utolsó esélyként.

Hozzátenném (12-es válaszoló vagyok), hogy én elég szerencsés helyzetben vagyok a párommal, akinek birka türelme van hozzám, és a legdrasztikusabb helyzetekben is meg tud vigasztalni és együtt tud érezni velem.

Persze, igazad van utolsó, voltak félig-meddig tervezett babák is, de több ismerős párt is tudok, akik nem is akartak gyereket és már a második is vagy úton van, vagy megszületett.

Mi 12 éve próbálkozunk azzal, hogy belőlünk is igazi család válhasson. Ebből az első 10 év aktív, mindent átfogó "próbálkozással" telt, de a 2 évvel ezelőtti sikertelen lombikunk után arra az elhatározásra jutottunk, hogy feladjuk. Az évekig tartó szélmalomharc teljesen felemésztett engem, így utólag visszatekintve csodálkozom is azon, hogy a férjem kitartott mellettem.

Amióta nem központi téma a baba, azóta ismét könnyedebbnek tűnik számomra a lét. ...mintha visszafiatalodtam volna. És ez adott egyfajta pluszt a házaséletünknek is.

Kívánom a legjobbakat neked, Kedves Kérdező!