Ilyen rossz érzés, hogy megjött?

Egyetértek az utolsókkal.

Élvezem én a szexet de ettől még rohadt nehéz mert folyamatosan nézem mikor van peteérésem és hogy akkor tuti együtt legyünk, nehogy még az a pici esély is elmenjen ami van. Ez nem rágörcsölés csak jobban figyelem a ciklusaim. Ovu után már jöhet akármikor az összebújás denekem a legfontosabb hogy akkor tutira együtt legyünk. Tudom bújjunk össze kétnaponta, de egyikünk se nagyigényű szex terén és 10 év után nem okoz nekünk gondot ha egy hét kimarad (akkor már hiányzik), pedig jók az együttléteink de valahogy mégse. Lehet ez baj, ezért vagyunk együtt kétnaponta ovu előtt de ha nem vágynánk babára akkor heti egy szexxel is elégedett lennék.

8-as vagyok. Egyetértek a 9-es 10-es és 11-es válaszolóval is. Én is hasonlóan érzek.

Még hogy besavanyodott, remegős nőket...kedves Utolsó, azért te igen könnyen beszélsz, tudod az ember az évekig tartó próbálkozásba kicsit vagy nagyon, de beleőrül...főleg ha már sürget az idő, mert nem leszünk fiatalabbak. A gyomrom összeszorul, egy kismama vagy kisbaba láttán és arra gondolok hogy vajon én ezt mikor élhetem át??? nekem miért nem adatik meg? Egyszerűen nem látom a fényt az alagút végén....

9-es és 10-es vagyok

Mi sem úgy indultunk neki a férjemmel, h majd jól besavanyodunk meg belebetegszünk ebbe az egészbe és majd jól tönkretesszük a házasságunkat és egymást is a gyerek utáni vágyakozásban. CSak hát ugye eltelt az első próbálkozós hónap, sebaj. Azt mondják, elsőre ritkán sikerül. Igaz, h többszáz beszámolót olvastam, h másoknak elsőre sikerült, de hát nem kell elkeseredni, ez a fontos. Aztán eltelt még 2 hónap, nem gond, az átlagban még benne vagyunk. Amikor a 4. hónapban sem sikerült, akkor jutott először eszembe, h baj lehet és ki is borultam. A 6. hónapra rengeteg cikket elolvastam meddőség témában, a 8. hónap után már orvosnál voltunk és tudtuk, mi a gond, ősszel már időpontunk volt lombik konzultációra, amit puszta pozitív hozzáállásból lemondtunk, mert hát annyi csodasztorit összeolvastam a neten, hogy a végén én hülye elhittem, h nekünk is sikerülhet spontán, hogy velünk is csak úgy megtörténhet az, h kikukázom a nega tesztet és az pozitív lesz, vagy hogy bejelentkezem orvoshoz, de már nem lesz rá szükség, mert az ultrahangon már ott lesz a baba. Megbántuk, h lemondtuk, jó sokára kaptunk új időpontot és időközben megértettük, csodák igenis vannak, de azok mindig csak másokkal történnek meg. Ha azt akarom, h az ép eszem megmaradjon, ki kell zárnom a reményt, nincs tesztelgetés, nincs izgalom minden mensi előtt. Nem lehet gyerekünk és kész. Idő kérdése, h ki mikor jut el ide, mi 2 év alatt, vannak, akik 7-10 év után. És biztos vagyok benne, h vannak még többen is olyanok, akin a mások rózsaszínű történetei, a cukormázas biztatásai nem segítenek, hanem csak megerősítik benne azt, h lám, mindenkinek sikerülhet, mindenkinek milyen pofon egyszerű, csak nekem nem. Szóval nekem a remény teljes kizárása segít, h elfogadjam az esetleges sikertelen lombikokat, ami ránk vár. Aztán ha esetleg mégis sikerül, majd óvatosan örülünk neki, ha egyáltalán el merjük hinni.

aki pedig elítél, hogy besavanyodott vagyok, tegye. És rebegjen el egy imát, h ő nem jár az én cipőmben vagy ha tett is benne pár lépést, nem jutott el eddig, mint én/mi. Voltunk mi is nagyon pozitívak, nem jött be, mást kellett kitalálnunk.

Kétlem, hogy az, amit leírtam, bárkitől elvenné a reményt....nem is tudom, ezt hogy gondoltad.

Van, akinek jó a biztatás, van akinek nem. Az enyém is egy nézőpont, egy vélemény, úgy gondolom, elfér a többi között. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok vele, szerintem sokan éreznek hasonlóan.

"Nem értem mitől jobb ha ezt leírod,h neked milyen szar??"

Öhmmm.....a kérdést elolvastad?

"Ilyen rossz érzés, hogy megjött?"

Igen képzeld, a kérdező azt várja, h mások is leírják, ha sz.arul értik magukat.