Mennyire elítélendő az, ha valaki a férfi tudtán kívül esik teherbe?

"de ő is akar csak nem most"- ez nem önhitegetés, ha feljön a téma, ez mindig elhangzik az ő szájából. Nem én találtam ki...

Azért ezt a védekezési módot választottuk, mert így minden hónapban van egy kis esély rá, hogy hátha összejön. Meg kényelmi szempontok miatt. Mivel ő azt mondja, hogy szeretne csak kicsit később, én meg szeretnék így elméletileg nem lenne baj ha összejönne, hiszen a fogantatástól is még 9 hónap a gyermek születés. De eddig ez a véletlen nem sikerült. Mindig megvolt, hogy mikor szeretne gyereket, csak ez időközbe változott. Most ez közbejött, azt még meg akarom csinálni, még várni akarok egy picit stb. Már beszéltünk arról is korábban, hogy két évnél tovább nem akarok várni, mert ha addig nem történik semmi akkor már nem is fog. Aztán erre mondta, hogy lenne szívem elhagyni csak ezért? Meg nem az ő hibája, hogy mindig közbejön valami, meg, hogy nem is szeretem őt igazán ha nekem csak ennyit jelent ez az egész. Hogyha már 1 hónappal később sikerülne akkor összedől a világ stb. De úgy érzem mindig csak a majd van. És hiába mondom neki ezt. Jön sokszor azzal is, hogy nem lehet ezt előre betervezni, hagyni kell a dolgokat folyni a maguk útján, majd egyszer eljön az idő. Szeretem őt és tőle szeretnék gyermeket. Más dolgokban is szokása a -Majd meg lesz csinálva... - Majd egyszer ha lesz időm hozzáfogok. pl. közös sütit szeretett volna csinálni velem, azt mondta holnap elkészítjük, aztán két hét múlva lett belőle valami, közbe persze feljött hogy fáradt, nem ér rá, nincs kedve, nem akarnám megcsinálni én egyedül? majd legközelebb, majd holnap stb. Ezeket a dolgait jobban ismerem és jobban elfogadom, mert rövidtávúak, de ez a gyerekkérdés már 2 éve húzódik és nem tudom mit várjak. Itt bennem van egy belső feszültség, amivel lassan már nem tudok mit kezdeni, a többi "majdnál" nincs ilyen, elfogadom, megértem és kész. Segítek ahol tudok. Fél a gyermekvállalástól, de szerintem mindenki fél. Én is félek. Megváltozik az életünk? Nem jut időnk magunkra? Szeretni tudjuk egymást továbbra is? stb. stb.