Szégyellem ezt az érzést. Más is érez így?
Ne szégyelld magad, szerintem ez természetes emberi reakció. Mi több mint 3 évet vártunk a fiamra, azalatt iszonyú sokan lettek terhesek körülöttem. Fiatal sem voltam, 30 felett, úgyhogy nem nyugtathattam magam azzal, hogy ráérek még.
Ráadásul engem másfél évig azzal etettek az orvosok, hogy semmi bajom. Vagy ha találtak is valami apróságot később, pikkpakk helyrehozták, és újra jók voltak azok az értékeim is, újra próbálkoztunk. De újra csak teltek a fél évek, és nem jött a baba...
Első hónapokban még csak szimplán nem érdekelt, ha valaki terhes lett vagy gyereke született, utána már szabályosan féltékeny voltam mindenkire.
Amióta a hasamban van a kisfiam, azóta javult csak a helyzet. De azért még most is van, hogy rosszul esik, amikor azt meséli a többség, hogy elsőre összejött neki. Nehéz feldolgozni azt, hogy neked valamiért éveket kell szenvedned, más meg "ajándékba kapja". Emellett többször éreztem olyat, hogy akik rögtön teherbe estek, azok sokszor meg sem becsülik, nem tudják átérezni, hogy mennyire örülniük kellene a babának, nem vigyáznak úgy magukra (a babára), mint mi, akik megküzdöttünk érte. Persze tisztelet a kivételnek.
Kitartást neked, össze fog jönni, és akkor el fog tűnni ez az érzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!