Tanácsot szeretnék kérni hogy ebben a helyzetben mittevo legyek?

Alapból én azt válaszoltam volna, hogy én a helyedben megtartanám, de így végig gondolva, hogy se a párod, se a szüleid nem igazán akarják ezt a terhességet, elég nehéz döntés.

Párod konkrétan mit mondott? Támogatna azért valamilyen formában, vagy egy az egyben elhagyna, vagy mi?

Én majdnem voltam hasonló helyzetben 20 évesen, de arról aztán kiderült, hogy csak kémiai terhesség. Én még akkor tanultam, viszont nekem meg szerette volna tartani a párom is, illetve szerintem a szüleink is támogattak volna és örültek volna neki.

De mint írtam abból aztán nem lett terhesség, 2 hét késéssel, de megjött a menstruációm.

Most 6 évvel később, még mindig az akkori párommal vagyok (mostmár házastársak) és már 1,5 éve sikertelenül próbálkozunk a babával... Szóval nagyon ironikus az élet.

Szerintem nézz mélyen a lelkedbe, és válaszolj arra a kérdésre, hogy akkor is képes lennél-e és szeretnéd vállalni a gyereket és minden velejáróját, ha az égvilágon senki nem segítene és a párod elhagyna.

Ha a válasz határozott igen, tartsd meg a babát, hiszen akkor nyilvánvaló, hogy ő és te magad vagy a legfontosabb.

Biztos vagyok benne, hogy a szüleid nem fognak neked és az unokájuknak hátat fordítani, tehát teljesen magadra nem fogsz maradni. De nem erre kell alapozni, hanem arra, hogy egyedül menne-e. És akkor csak kellemes csalódás ér később. Arra is kell gondolni, hogy miből fogtok tudni megélni. Az elején mindenképpen kelleni fog anyagi támogatás, amíg nem tudsz elmenni dolgozni. És hát nagyon nehéz egy pici babával egyedül (még párral együtt is nehéz), állandóan sír, kialvatlan leszel, elveszi minden idődet, jöhet a szülés utáni depresszió, a hormonok tombolnak, idegroncs is lehetsz, tehát mindenképpen kellene valaki legalább az elején, aki segít, tanácsot ad, ha esetleg bepánikolnál, amikor nem tudod hogy mit kell csinálni bizonyos helyzetekben, ha valami baja van a babának, stb.

A párodról nem tudok nyilatkozni, lehet hogy lelép a felelősség elől, de az is lehetséges, hogy ő lesz a legjobb apuka a világon. Ha a saját gyereke elől elmenekül, akkor úgysem ő lenne a megfelelő társ. De ez is csak később fog kiderülni.

19 évesen nem vagy már túl fiatal az anyasághoz (20.-ban leszel, mire megszületik).

Én 23 évesen szültem, egyedül neveltem fel a gyereket, tudtam előre hogy így lesz, mivel pont szakításban voltunk, amikor megtudtam hogy terhes vagyok. Nagyon gondolkodtam, hogy megtartsam-e. Édesanyám azt mondta az elején, hogy ő nem szól bele, én döntöm el, hogy mi legyen, mindenesetre ő támogatni fog, bárhogy is döntök. Nagyon sokat segített, amikor pici volt a lányom, szerintem nélküle nem bírtam volna. Nem bántam meg a gyerekvállalást, tudtam ugyanúgy dolgozni menni, amikor már bölcsibe, oviba járt, később már itthonról dolgoztam, én osztottam be az időmet és állandóan itt voltam neki, ha gondja-baja volt. Párt is találtam magamnak a gyerek mellett, ez sem volt gond. Annak is nagyon örülök, hogy mivel fiatalon szültem, megértettem a lányom problémáit, frissek voltak a saját tapasztalatok, tudtam neki segíteni, tanácsot adni és türelmem is sokkal több volt. Sose hitték el, hogy anya-lánya vagyunk, először babysitternek néztek, aztán barátnőknek hittek minket, a mai napig is ez van. És most 47 évesen van egy 24 éves gyerekem. Édesanyám 40 éves korában szült engem és 45 voltam, amikor elhunyt. Édesapám is már régen eltávozott, így árva maradtam. Mindig fájt nekem, hogy későn szült, ő már 60 volt, amikor én 20. Türelme sem volt, nem értette meg a problémáimat a nagy korkülönbség miatt, nem tudtunk semmit megbeszélni, sehová elmenni jól érezni magunkat, tanácsot sem tudott adni semmiben, mert ő már akkor idős volt, amikor én fiatal, teljesen másképpen gondolkodott, mint én. Pont akkor klimaxolt, amikor én tini voltam, állandóan hőhullámai voltak, tiszta ideg volt, nekem csak ez jutott belőle, pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. :(

Több időnk lehetett volna együtt és minden más lett volna, ha korábban szült volna.

Azért jó lenne minél előbb döntened, hiszen ott belül egy kis élet fejlődik, nem mindegy, hogy mikor szakítod ki magadból, ha esetleg azt választanád.

Szuper fiatal anyuka leszel, higyj magadban! Azt kell tenned, amit belül érzel. Itt most nem a száraz tények számítanak, hanem az, hogy mit érzel helyes döntésnek.

Egyedül maradni sajnos bármilyen életkorban lehet, akár több gyerekkel is. Ez tehát nem érv.

Az sem, hogy milyen élete lenne a gyereknek, hiszen a másik alternatíva szerint semmilyen.

Viszont, ha vállalod, visszacsinálni már nem lehet.

De még egyszer: a megérzésedre hallgass! A két döntés közül az egyik valószínűleg ellenérzéseket kelt benned.