Babáért küzdők, ti hogyan teszitek túl magatokat a mélypontokon?

Köszönöm szépen mindenkinek a választ!

Természetesen nem minden nap görcsölök ezen a baba-dolgon. Hullámokban jön az érzés, és akár 3-4 hónapra is simán elengedjük a dolgot (pl. amikor tudjuk, hogy vizsgálatra várunk, vagy mint pl. most, hogy lombik kezdésre - tehát, amikor nem csak úgy "vagyunk", hanem történik valami). Eleinte (első év próbálkozás környékén) sokkal rosszabb volt, akkor majdnem minden mensturációkor sírtam, de az orvosok csak félvállról vettek, mondván fiatal vagyok.

Másfél éve járunk meddőségibe (covid meg a hosszú várólisták miatt ennyi ideje), most így azért sokkal egyszerűbben viselem, de ez a szombati bejelentés mégis megtört kicsit... Egyébként éljük az életünket, sokat utazunk, túrázunk, házvásárlást tervezzük, tanulunk, foglalkozunk a hobbijainkkal stb. Tehát nem csak ekörül forognak a mindennapjaink, de mivel nagy vágyunk egy kisgyermek és magától nem jön (és nem is fog egészségügyi okok miatt), muszáj rákoncentrálnunk a dologra.

Személyesen sajnos én sem ismerek olyat, aki hasonló cipőben járna, mint én, csak a neten megismert 2-3 emberrel tudok ilyenekről beszélni. 2 barátnőmön és a nővéremen kívül senki nem tudja, min megyünk keresztül. Ők meghallgatnak, de a közhelyeken kívül sajnos ők sem tudnak mit mondani.