Babáért küzdők, ti hogyan teszitek túl magatokat a mélypontokon?

Mi 3,5 éve küzdünk. A párom testvére aznap jelentette be, hogy babájuk lesz, mikor elkezdtük az első stimulációt. Hozzá tették, hogy elsőre sikerült. Elsírtam magam.... Iszonyúan a szívembe hatolt és nagy szomorúságot éreztem és egyben nagyon örültem neki, hogy legalább tudok majd babázni és vásárolgatni neki.

Ma vagyok et utáni 8. napon. Lehet sikerült és 3 hónap lesz köztük, de lehet nem. Mélypontom már rég volt szerencsére. Hiába vagyunk túl sok mindenen, nekem az első 1 év volt szörnyű. Annyira görcsösen akartam, hogy rossz vissza gondolni. 2 év után engedtük el teljesen, amikor az inszemek elkezdődtek. Tudtuk hogy az orvos kezében vagyunk. Néha együtt sírunk és néha együtt álmodozunk és nevekről beszélgetünk. Nagyon szeretjük egymást és mindent próbálunk megbeszélni. Most látja párom rajtam, hogy rosszabbul lettem lelkileg a várakozás miatt és mindig azt mondja, hogy nyugodjak meg mert annyira boldog az életünk és ennél rosszabb nem lesz soha. Ő pozitívabb szerencsére. :)

Ezt nem lehet jól kezelni és semlegesnek tekinteni. Sajnos mi beleestünk ebbe, hogy természetes úton nem megy.

Bízzunk a legjobbakban és kitartást nektek is!! :)

Figyelj, gyerek nélkül is lehettek boldog család, vagy pedig egy nem “sajáttal”. Tudom, ez baromira fáj így kimondva, de a mélyponttól, a kilátástalanságtól, a mindennapi stressztől semmi sem lesz jobb. Meg kell tanulni együtt elni vele, es próbálkozni amíg lehet. Sokan próbálkoznak évekig, aztan örökbefogadnak, es bumm, 10 év probalkozas utan, mikor mar helyrerazodna az életük, es teljesen bele nyugodtak, teherbe esik a nő. Nem egyszer fordult már elő.

Ha honaprol honapra elsz, honaprol honapra csak varsz, idegeskedsz, sírsz, tonkreszel mindent. Magadat, a ferjedet, a kapcsolatotokat.

Ha jönni akar, jön. Akar termeszetesen, akár más modokon. Foglaljatok le magatokat massal, bar tudom, baromira nem egyszerű. De ha folyamatosan eszitek magatokat, az is ront az eselyeken.

Élni kell az életeteket, nem szabad belebolondulni. És el kell gondolkodni azon is, mi lesz, ha nem sikerül. Hiszen attól még ti egy boldog pár vagytok, hobbikkal, célokkal. Beszélgessetek örökbefogadásról vagy gyermektelen életről, merüljenek fel ezek is opcióként. Ha jönni akar, jönni fog az a baba! 😊

Mi majdnem 6 évet vártunk.

Mi 4 évig vártunk. Az első évben minden sikertelen hónapot csalódásként éltem meg, aztán orvoshoz fordultunk. Onnantól én teljesen megnyugodtam, mert tudtam, hogy akinek megvannak az ivarszervei, és női oldalon még nem állt be a klimax (40 éves korig nagyjából biztos a termékenység, van akinél még 50-ig is), azoknál előbb-utóbb lesz baba. Akár természetes úton, akár orvosi segítséggel.

Minket az is megnyugtatott, hogy nagyon alaposan utánajártunk minden akadályozó tényezőnek, és amíg volt esélye annak, hogy kezeljük a problémákat, addig nem akartunk lombikot. Nálunk az volt az utolsó reménység, és nem akartuk idő előtt ellőni azt a lehetőséget. Végül egy kisebb műtét időpontjára várva természetes úton megfogant a baba. Úgyhogy nem volt szükség egyáltalán orvosi beavatkozásra, de nagyon sokat segített a tudat, hogy tudjuk a nehezített teherbeesés (akkor még úgy gondoltuk: meddőség) okát. Ha valaki érdeklődve rákérdezett, akkor is tudtunk konkrét választ adni, így nem nyaggattak hetente a baba kérdéssel. Azért mindenki meglepődött, amikor végül nem került sor a műtétre, mert anélkül is lett baba. ☺️

Amíg folytak a kivizsgálások, 3 éven keresztül, én úgy éreztem lejött rólam egy teher azzal, hogy kiderültek az okok és tudjuk mit kell kezelni. Amíg vártunk a vizsgálatok és később a műtét időpontjára, én terveztem kis "bakancslistát" és próbáltuk élvezni még az életet kettesben. Muszáj észrevenni, és értékelni az olyan apró és evidensnek tűnő dolgokat mint hogy hétvégén lehet még lustálkodni, beszélgetni az ágyban. Vagy végignézni nyugodtan egy filmet. Akár elmenni nyaralni. Elolvasni a régóta várólistás könyveket. Nálunk ezek váltak be, és testi-lelki gyógyulást is hozott. 👣

Nekem egyszer volt egy komolyabb kiborulásom, amikor az egyik kolléganőm jelentette be, hogy babát vár (nyilván elsőre összejött nekik is), pont aznap, amikor kiderült, hogy az 5. inszemünk sem sikerült, és lombikoznunk kell, 3 év próbálkozás állt már akkor mögöttünk. Valószínűleg az időzítés miatt érintett ennyire rosszul, addig őszintén tudtam örülni mindenkinek a környezetemben. Az volt a mázlim, hogy home office-ban voltunk, így fel se tűnt senkinek, jól kibőgtem magam, megigazítottam a koronát, és csináltam tovább a dolgomat.

Neked is ezt javaslom, nyugodtan sajnáld magad, add ki a feszültséget, sírd át a napot ha kell, aztán lépj tovább. Kitartást!

Szintén lassan 3 évnél járunk.

Jól viselném....de pl. mikor már a 4. embert avatom be a dolgoba, hogy milyen rossz és mennyire fáj, akkor a 4. ember is eljátsza pont mikor erről beszélünk: hatalmas vigyorral a fején, hogy hallottad, hogy XY kismamaaaa????? Olyankor lesápadok és rosszul leszek. Jaj és persze ezt pont akkor, mikor a nemvárt napja van és reménykedsz, de már görcsöl a hasad...megint.

Kitartást.

Titeket olvasva rájövök, hogy mi csak az elején vagyunk, viszont nem bízom a véletlenre, és igyekszünk mi is, amit lehet, kivizsgáltatni. Mi több, mint egy éve várunk a babára, tavaly álomszerűen minden görcs nélkül összejött, de sajnos nem maradt velünk. Páromnak szerencsére nagyon jó eredményei lettek, én is kezelve vagyok, a hónapban lesz megbeszélésem egy műtétre.

Sajnos én is néha mélypontra kerülök, amikor hallom, hogy xy terhes, többedik babát várják. Igyekszem nem negatívan fogadni, én még talán abban a kategóriában tartozom a jelen helyzet alapján, hogy egyik fülemen be, másikon ki. De nem adjuk fel, most viszont inkább a lelkemet akarom feltölteni, és addig is van mit tenni, a lakáson van mindig mit szépíteni, szóval terelem a gondolataimat.

Nem adjuk fel, erősek vagyunk, egyszer édesanyák leszünk :)