Nekünk miért nem jön össze a baba? Már nagyon régóta szeretnénk 😢
7 éve vagyunk együtt 4 éve volt az esküvőnk azóta nem védekezünk. Mi ezt megbeszéltük az esküvő előtt hogy már nem fogom szedni a gyógyszert lesz majd gyerek és ennyi többet nem nagyon beszéltünk róla. Gondoltam hogy nem jön össze mindjárt hogy majd kell várni 1-2 évet. Na és mikor eltelt 2 év akkor már elmentem orvoshoz azt mondta hogy velem minden rendben van, utána elment a férjem is vele is minden rendben van. Akkor mi a baj?
Mit csináljak?
#9
Igen, én írtam ezt, és úgy tudom nincs rá tudományos magyarázat, de előfordul ilyen. Vannak erre irányuló kutatások is.
A legjobb barátnőm szüleivel volt ez, 10 ev után váltak el emiatt, az anyukájának utána lett barátnőm és a húga a második házasságból, az első férjének meg 4(!) lánya lett a második feleségétől.
Főnököméknél ugyanez volt, 12 év után váltak el,a főnökömnek az új barátnőjével hipp hopp jött a baba, és a volt feleségének is néztem pont nemrég a neten hogy már van gyereke az új férjétől.
Nem állítom hogy a kérdezőnél is ez van, csak leírtam mint opciót, hogy a pakliban benne van.
8-as, 13-as vagyok: Van rá tudományos magyarázat: összeférhetetlenség. Erre is van egy vizsgálat (nem olcsó). Ha jól tudom, ilyenkor szoktak lombiknál például spermadonort igénybe venni. Vagy van még hasonló vizsgálat az NK ölősejtesvizsgálat. Röviden: az női szervezet elutasítja az embriót. Erre van gyógyszeres kezelés (ez se olcsó). Mi most csináltatjuk ezeket a vizsgálatokat 2 vetélés után. Ezek fizetősek ha esetleg odajuttok majd. De ezeket azért nem azonnal szokták javasolni.
Viszont Kérdező ne ijedj meg, nem biztos hogy ilyen probléma van nálatok. Csak én azért írtam le, mert sokan ezt írták neked. Mi lombikra járunk, így tapasztalatból mondom, hogy nagyon sokféle probléma/vizsgálat lehet. Meddőségi központot javaslom, mert ott több vizsgálatot elő tudnak írni ha szükséges. Lehet neked akár elég egy inszemináció is. Nem a legrosszabbra kell számítani egyből szerintem.
Ezt csináljátok meg :
Összeférhetetlenségi vizsgálat – (IN VITRO SPERM CERVICAL MUCUS INTERACTION TEST)
Segítségével a méhszájban lévő nyák és a spermiumok kölcsönhatását vizsgáljuk az ovulációhoz közeli időpontban. Előfordulhat, hogy a hímivarsejtek a hüvelyváladékkal vagy a nyákkal érintkezve megbénulnak. Régebben úgy végezték el, hogy megkérték a párt, hogy szerelmeskedés után gyorsan fussanak be a rendelőbe, ahol a nőtől levették a mintát. Szerencsére a kor ezt már túlhaladta: ma már külön vesszük le a méhnyak nyákot a nőtől, ami olyan, mint egy rákszűrés, illetve a férfi is külön ad sperma mintát – 3-5 nap önmegtartóztatás után tetszőleges otthoni módszerrel levett minta, ami 1-2 órán belül a rendelőbe ér – és a két anyagot laboratóriumi körülmények között hozzuk össze: kenetet készítünk és mikroszkóp alatt megvizsgáljuk, hogy találunk-e mozgó spermiumokat. Ha csak inaktív hímivarsejtek láthatóak, akkor a PCT teszt pozitív, azaz összeférhetetlenség állapítható meg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!