Tanácsot / tapasztalatot szeretnék gyűjteni / kérdezni, hogy ki hogyan dolgozza fel a meddőség gondolatát? Én nem találom a helyem és hónapról, hónapra elkeseredettebb vagyok és egyre nehezebb felállni.

Párod rendben van?

Biztatásként: 1.5 év után sikerült nekünk a baba. Probléma nem derült ki egyik oldalon sem.

3!

És gyakran ilyenkor jön össze a baba. Amikor az anyuka megnyugszik!

Kérdező!

Nekem 1.5 év után az esküvő napján lett pozitív a tesztem. A baba nem akart zabigyerek lenni!

Úgy, hogy elmentünk szépen a meddőségi központba, ott kiderült a probléma. Megműtöttek és lett gyerekünk.

Aki nem szeretne meddőségi központba menni az szerintem nem szeretne eléggé gyereket. Aki igazán szeretné az mindent megtesz érte. (Mondom ezt úgy, hogy második babával próbálkozunk és ha nem sikerül nem megyünk vissza lombikozni. Nem akarunk eléggé másodikat.)

Szerintem a kezelés a legegyszerűbb része az egésznek. Engem a mindenféle diétak, az, hogy nem ehettem egy jót sokkal jobban megviselt. (Úgy, hogy közben nem voltam túlsúlyos, sőt a BMI-m az alsó határon volt, azon kellett dolgozni a dietetikussal, hogy ne fogyjak)

A terhesség testileg 1000x megterhelőbb, mint a lombik. Különös valakik mégis a lombiktól félnek, nem a terhességtől.

Ha az injekcióktól írtózik valaki, annak meg az a rossz hírem, hogy spontán fogant terhességnél is szükség lehet vérhigítóra vagy GDM esetén inzulinra, és ezekből sokkal többet kell beadni, mint egy sima inszemináció/lombiknkezelés alatt kapott injekciókból.

Mi közel 4 éve benne vagyunk, most lesz a 4.beültetés. Az első 1-2 évben nekem is nagyon nehéz volt magával a meddőség gondolatával megbarátkozni, utána már más okozta a nehézségeket, műtétek, vetélések stb.. de sose volt bennem kérdés a lombik, tudtam hogy bármit megteszek.

De ha egy tanácsot megfogadsz,ne halogasd nagyon a dolgokat,mert nagyon elmennek az évek. Én már fél év után orvosnál voltam és mégis kellett 3 év mire egyáltalán eljutottunk a lombikig.

Férfi oldallal kezdjetek, ha ott is van probléma akkor legalább tudjátok,hogy fölösleges várni.

Két dolgot tehetsz:

• elfogadod, hogy lesz amikor lesz - és nem omlasz össze minden hónapban -, vagy elfogadod, hogy gyerek nélkül fogsz élni

• megteszel mindent: lombik és/vagy örökbefogadás

Ha egyik sem, akkor ebben a sz.r állapotban leszel sok-sok évig, amiben most vagy, és rámegy a kapcsolatod.

"ki hogyan dolgozza fel a meddőség gondolatát?"

Szia, nem tudom, mennyiben segít a válaszom, de hátha, akár csak kicsit is.

2,5 év sikertelenség, 32 éves nő vagyok. Úgy dolgozom/dolgoztam fel, hogy igyekszem mindig csak egy lépésre koncentrálni. És sokat olvasok fórumokon, itt is. Ez segít, hogy nem vagyunk egyedül. Másrészt azért is olvasok a témában, hogy értsem, mi történik, melyik vizsgálat mire való.

Baromi nehéz, nem tagadom.

Pszichológuson is elgondolkodtam, tudom, hogy sokaknak segít.

De már az is segít, ha tudsz valakivel róla beszélgetni, férjeddel, sorstársakkal. Hidd el, sokan megyünk ezen keresztül.

Meddőségi központba 1 év sikertelenség után mentünk. Hónapokig tartott a kivizsgálás, vérvételek, ultrahangok, átjárhatósági, mammográfia stb. Igyekeztem mindig csak a következő időpontra gondolni.

Ami közben kiderült, azt kezeltük, például pajzsmirigy gond.

És sokat olvastam továbbra is, megtanultam az Aviva tornát, heti 2-3 alkalommal 30 perc torna, nagyon sokat segített. Majd elvégeztem a termékenységi tudatos tanfolyamot, igen, baromi drága, de mindent megért. Így már tudom, hogy felesleges például LH teszttel bíbelődni.

Ezt itt most nem a reklám helye, csak azért írom, hogy érdemes természetes módszereket is keresni, párhuzamosan az orvosi vizsgálatokkal, kezelésekkel.

Így kicsit azt éreztem, hogy nálam is van irányítás, a kezemben tartom, amit csak tudok. Ha érted, mire gondolok. Hogy nem csak sodródok vizsgálatról vizsgálatra.

A meddőségiben a kivizsgálás utána végül mi inszeminációkkal kezdtük. Az nem olyan radikális, mint a lombik, ez is kihívás, gyógyszerezés, 1-1 tüszőrepesztő injekció cikkusonként, de közel sem annyi fájdalom, gyógyszer, mint a lombik, hidd el. Ha van benned rá erő, nyitottság, és az eredményeitek is engedik, nem muszáj rögtön a lombik, előtte érdemes az inszeminációt megpróbálni. Úgy értem, hogy az eredményeitek engedik, hogy sajnos valakinek nem lehet inszemináció, el sem kezdik, csak a lombik, ez egyéni.

Én megmondom az őszintét, belementem volna a lombikba is, de nagyon féltem tőle. Minden tiszteletem, aki lombikba vesz részt!

Nálunk a második inszemináció szerencsére sikerült, 2.5 év sikertelenség után. (Még csak halkan örülünk a terhességnek, a második trimeszterben járok.)

7-es: Én is azzal értek egyet, aki azt írta, hogy ha reprodukcióról (még) hallani sem akarsz, akkor - még - nem akarsz igazán gyereket. Ha 35 évesen 1 év sikertelenség után ennyire az összeomlás szélén állsz lelkileg, ennyire "megviselnek" a vizsgálatok (milyen vizsgálatok? lelkileg viselnek meg? miért?) akkor én mindenképpen pszichológiai segítséget javaslok. Mindenkinek a saját útja nehéz, érintettként nem akarlak bántani, de azért a te esetedben "indokolatlan", hogy már most ennyire ki vagy borulva.

Pszichológust azért is javasolnék, hogy őszintén tudj válaszolni a kérdésre, MIÉRT nem akarsz lombikot. Az a válasz, hogy szeretnéd, ha természetes módon lehetne gyermeked már ott értelmét veszti, hogy kivizsgálásokra jársz, és már most gyógyszert szedsz, tehát már nem a természetes folyamattal fogsz teherbe esni, ha egyáltalán. Ha pl. el van záródva a petevezetéked vagy szar az AMH-d, akkor lemondasz a gyerekről inkább? Ezt a kérdést kell őszintén megválaszolnod.

Progeszteront miért szedsz? Nyilván oka van, tehát már minimum valami hormonproblémát találtak. Milyen más vizsgálat volt már? AMH-d mennyi? Többi hormonod rendben van? Cikluskövetést csinálsz? Ovulációd, peteérésed van (teszt, hőmérőzés)? Általában 35 évesen kezdenek drasztikusan csökkenni az esélyek egy egészséges nőnél akkor is, ha amúgy minden rendben van, ha pedig valami gond van, akkor ez hatványozódik. Lehet húzni az időt, reménykedni, csodavitaminokat szedni, de ha tényleg akarsz gyereket akkor át kell huzaloznod az agyad és mielőbb meddőségi központba menni.

Nincs csodaszer, mindenkinek magának kell megtalálnia, mi lendíti tovább, és még egy adott nőnél is változhat, hogy éppen most mi segít. Mi eleve úgy indultunk neki, hogy nem lesz könnyű, mert elég későn kezdtünk bele a babaprojektbe, végül 4 év után sikerült teherbe esnem donorpetesejtes lombikkal (1 spontán terhesség, majd vetélés, 1 sikertelen sajátpetesejtes lombik után külföldre mentünk, mert nekem annyira alacsony volt az AMH-m, hogy nem lett volna értelme még egy sajátpetesejtes lombik körnek, több pedig már nem fért bele, kifutottam volna az időből). Én nem ódzkodtam a lombiktól, de még az örökbefogadástól sem, így a donorpetesejtes megoldás sem okozott gondot. Voltak mélypontok, nyilván, először a vetélés után, aztán a sikertelen lombik után, akkor egy fél évig csak őrlődtem, hogy mi legyen, mert a doki kerek-perec megmondta, hogy nem javasol még egyet az eredmény alapján. Nagy szaktekintély, de emberileg nagy csalódás volt, nem akartam, hogy ez befolyásoljon, így elmentünk végül másodvéleményt kérni magánorvoshoz (szintén elég jónevű szakember) és ő is ugyanezt mondta, utána mentünk Brno-ba. Közben nekem részben az segített, hogy mindig a következő lépésre koncentráltam, részben igyekeztem magam elfoglalni amennyire csak lehetett - mondjuk nekünk a folyamat elején lett egy kutyánk, na mondjuk ő adott elég gondolkodni- és foglalkozni-valót! :D A másik, hogy nekem a férjem egyben legjobb barátom is, a lelki részét is mindig át tudtuk beszélni + van egy-két olyan ember az életemben, akikkel őszintén tudtam beszélni a félelmeimről stb., így végül nem mentem pszichológushoz, bár felmerült (más miatt is).