Érdekelne minden tapasztalat azoktòl, akik fiatalon vállaltak gyereket?!
Fiatal alatt azt ertem h kb 21-22 evesen.
Koszonom szepen a valaszokat! :)
22 éves vagyok, van egy 9 hónapos kislányunk.:)
Imádjuk a férjemmel, nagyon szeretek anyaként élni.
Nekem a terhesség alatt semmi problémám nem volt, 9.-10. hétben hánytam párszor reggelente, de ennyi volt. Ja és folyton ettem volna, a legkülönbözőbb ételeket.:D
De amúgy tényleg problémamentesek voltunk, a csíkokat is megúsztam és a vizesedést is. A 38. héten volt a császárom (programozott volt), amitől azért tartottam kicsit, vegyes véleményeket, "élményeket" hallottam, hogy utána milyen, mennyire fáj. Nálam az első pár nap volt, mikor óvatosabban mozogtam, utána már nem volt semmi. Plusz akkor is a klinikán voltunk, így könnyebb is volt, mert segítettek a nővérek is, nem voltam egyedül a babával. Bár gondolom állami kórházban kevésbé vannak az ember mellett, nekem az kicsit "futószalagnak" tűnik mások véleményeiből leszűrve.
6 hét után pedig már mindent csináltam, mint előtte. A vágás sem szembetűnő.
A lányunkkal is könnyű, mert nem volt soha sírós baba, aki mellett zombianyu lennék, de ugye ez is szerencse kérdése inkább. Nem terveztünk babát egyáltalán, szerintem ha 2 évvel ezelőtt azt mondja bárki, hogy így alakul majd az életem, kiröhögöm.:D
Mi is tervezünk kistestvért mellé, bár most azon az állásponton vagyunk, hogy legalább a 3 éves kort megvárjuk nála, vagy hogy az óvodába beszokjon rendesen.
Köszi, h te is megosztottad velem a tapasztalatod! :-) hat nekünk maganklinikara meg csaszarra nincs penzunk , vagy miert volt csaszarod? :)
Korhazban fogok szulni, de senkitol sem hallottam rosszat a Mohacsi kòrházròl! :)
Szia! :) 20 éves vagyok és egy 8 hónapos kisfiú anyukája. Nem terveztük, de megbeszéltük, hogy,ha jön akkor tuti marad. :) Már mindketten dolgoztunk, saját ház megvolt. Érettségim van, de szeretnék jelentkezni levelezőre egyetemen.
Egy pillanatát nem bánom az anyaságnak, terhességem, szülésem is könnyű volt és hamar felépültem. :) Kiegyensúlyozottak vagyunk mind a hárman, igazi boldogság a kis törpe!
Jóó, olyanokat nem írok, hogy néha nyűgös,jön a foga, beteg persze ezek is hozzátartoznak, de ez minden kisbabánál előfordulhat.. :)
Szia! Igaz, h nálunk még csak úton van a pici, de nagyon jó olvasni a kommenteket. :)
21éves vagyok, férjem 25. Lassan 2 éve vagyunk házasok és 6éve vagyunk együtt. (5éve élünk egy háztartásban) .
Jól fizető munkahelyünk van szerencsére. Lakás,autó megtakarított pénz meg van. A család annyiba segít, h zöldséget nem kell venni, mert a mamák papák megtermelik. Így is sokat lehet spórólni.
Örülök, h sokaknak fiatalon sikerült ezeket elérni, mert rosszul vagyok azoktól akik arról fröcsögnek, h biztos, h a szülők rakták ezeket a seggük alá..
Én is a mohácsi kórházban fogok szülni. :)
Édesanyám 20 évesen szülte a tesómat, nem volt tervezett gyerek.
3 éve voltak együtt apámmal akkor, előtte gyorsan összeházasodtak.
Egész életünkben azt hajtogatta, hogy védekezzünk, mert ő elcseszte az életét.
Nem vettük magunkra, mert szeretett minket mindig is, de tényleg az egész életét átrobotolta, amikor épp nem gyereket nevelt. Sosem volt pénz arra, hogy itthon maradjon velünk. Volt 2 vetélése és egy bunkó, alkoholista férje aki nem segített semmiben csak elitta a pénzt.
Az anyósára nem számíthatott, anyukája pedig folyton kórházban volt.
Egyedül cipelte fel a 8ik emeletre a gyereket babakocsival terhesen stb.
Tovább tanulni nem tudott, mert reggeltől estig dolgozott.
Én megértem hogy neki ez rémálom volt.
Ettől függetlenül másnak még lehet pozitív élménye. De az én anyukám nagyon megszívta és megbánta. Ha újra kezdhetné máshogy csinálná. Én pedig nem hibáztatnám ha meg is tehetné.
Nem tervezett volt a nagy. 21éves voltam,mikor született. Apjával nem vagyunk együtt már. Új párom van,jövőhéten házasodunk,a lányom velünk él,van egy kisteso is már,ő tervezetten. 25vagyok most.
Albérlet,hitelre az autó. Majd autó útén ház,meg a harmadik baba amikor sikerül. Semmit nem tettek alánk,párom normálisan keres,kitelik belőle minden,ami kell. Persze hitellel tudunk csak autót,házat venni. De mindenki szinte... Úgy hogy semmit nem bánunk :)
Elsővel hosszú volt a szülés de nem fájt. Második pikk pakk megvolt,de vele a terhesséh folyamatos hányingeres volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!