Hány nap késés után teszteltél pozitívat?
Sziasztok! Ki hány nap késés után tesztelt pozitívat? Volt akinek az első tesztje negatív lett, hány nap után lett pozitív? Honnan lehet tudni,h késői ovuból fogant a baba?
Írjátok meg, előre is köszi.
véletlen mellé írtam bocsi
A méhszáj vizsgálat az esti fürdés közben javasolt, előtte jól megmosod magad és a kezed is, hogy ne juthasson be semmilyen baci sem.
Igazából ezt így elsőre nem biztos, hogy megtudod állapítani, mert a ciklus elején kellene vizsgálnod végig amíg el nem jutsz a menzeszig, így tudnád, hogy mikor milyen volt, vagyis lenne viszonyítási alapod.
De ha most éppen nagyon magasan van, vagyis nem, vagy alig éred el, akkor az jó jel. És emellett ha zárt és kemény, akkor még inkább esélyes a baba. Ha kemény, akkor olyan mint az orrod hegye, ha puha, akkor pedig mint az ajkad kb.
Remélem érthető voltam :)
Sziasztok
én a késés 4. napján reggel pozit teszteltem addig nem is próbáltam, nem akartam a korai tesztelés hibájába esni és csalódni.
Viszont nem mértetek hőt? Én az miatt voltam már szinte bizti, hogy pozi lesz a teszt, ill. próbáltam az ovutesztet jóstesztként, az tényleg előbb erőset mutatott, mint a terhes teszt (erről én is a babatervezők oldalon olvastam)
sok szerencsét
ezt nem értem ovu tesztet.. csinálni terhes tezst helyett?
az hogy vagy mi vagy lécci mondjátok már el ez érdekes..:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!