A párom mindennél jobban szeretne babát, én még nem. Mit tehetünk?
Azért írok ide, mert talán valaki tud hasznos tanácsot adni. Mikor párommal összejöttünk még egyetemista voltam, ő akkor mondta már, hogy vágyik gyerekre. Közöltem vele, hogy nekem be kell fejeznem az Egyetemet, majd munkát vállalnom és GYES szempontjából egy bizonyos munkaviszonynak is kell lennie. Ő ezt ígéretnek vette. 3 éve vagyunk együtt, 2 éve van már munkaviszonyom. Azonban ő passzívagresszív módon viselkedik a gyerek téma kapcsán (kezd felőrölni a dolog). Jelenleg külföldön dolgozik, hogy elköltözhessünk szüleitől (persze én is ezen vagyok, ezért dolgozom), elmúlt fél évben egy hónapot voltunk együtt, ez így is elég nehéz. Azt mondja ha teherbe esnék, hazajönne, de akkor az ő szüleihez szülnék és a külön költözéssel sem lenne semmi. Bennem ez félelmet kelt, sosem így képzeltem el. Szeretnék tőle babát, de nem így. Mondtam neki, hogy tudjuk le ezt az időszakot (kb. még fél év) menjünk külön, és jöhet a baba. Ez így neki nem felel meg. Most rögtön akarja. Ehhez még hozzá jön az, hogy van lehetőségem MOST munkát váltani egy jobb helyre jobb fizetéssel, amiben fél éve még támogatott, most viszont nem akarja engedni, mert akkor megint várni kell a gyerek dologgal és ő már nem tud várni (pár hónapot még bedolgozom magam).
Köszönöm, hogy elolvastad!
26/N
Itt nem is a gyerekkérdést látom problémának, hanem a kapcsolat alapjaiban necces.
Elejtettél egy mondatot, hogy ha valamit kitalál, azt azonnal teljesíteni kell. Most egy olyan szituáció van, ahol ez nem így megy és kerek perec kimondta, hogy akkor elhagy. Innentől a kapcsolat ingatag lábakon áll.
Egy gyerek egy stabil, erős kapcsolatot is próbára tesz. Feszültséggel, kialvatlansággal jár, ami a legjámborabb emberből is elő tudja hozni az agressziót. Jobb esetben ez verbális és csak veszekedés lesz belőle.
Nálatok úgy néz ki, hogy előbb-utóbb, ha nem a gyerektéma miatt, de valamiért le fog pattanni. Mert nem a személyed a fontos, nem ahhoz ragaszkodik, hanem az általa kitalált ötletekhez. Ha ehhez nem passzolsz, mész a kukába. Azt gondold át, hogy ha már te magad szeretnél szülni, akkor biztos, hogy ennek az embernek?
Nem lepődnék meg, ha amint szembesül a babával járó mindennapi nehézségekkel, akkor amiatt tenne lapátra. Beszéltetek olyanról, hogy ha egyszer lesz baba, az a gyakorlatban, napi szinten mivel fog járni? Hogy néz ki egy nap? Ebben hajlandó tevőlegesen részt venni?
Vagy csak hetente egyszer fél órát foglalkozna vele, amúgy inkább azért kell, hogy lehessen mutogatni a fotókat az ismeretségi körnek?
"lenne, ha ne adj Isten nem lehetne baba...elhagyna"
Ha lenne tartásod akkor ez után szakítottál volna vele, azonnal.
Nem igaz hogy nem érzed hogy ez mennyire gáz.
Nem értem, miért kényszerít bele a gyerekbe, ha ő eleve külföldön dolgozik? Felfoghatta egyáltalán, mivel jár egy gyerek? Mint mondtam, ez a kedves mama miatt lehet...
Szívesen szülsz neki babát, ha köt veled egy szerződést, miszerint a gyerek nagykorúságáig eltart Titeket, mert ez olyan mint az asszonytartás esete. Te szállj ki a munka világából, oké, de akkor tartson is el.
Ezt az ürgét ott kéne hagyni a francba, letiltani Facebookon, és telefonszámot változtatni. 3 év simán feláldozható annak érdekében, hogy valaki mással egy normális életet éljél majd később, és akkor szülj, amikor szeretnél.
Nem várnék egy percig sem a szakítással, közelgő karácsony ide vagy oda. Keressen magának olyan nőt, pontosabban szolgát, aki behódol az akaratának, és azt csinál, amit ez a ""férfi"" akar...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!