Terhes vagyok vagy csak beképzelem?
2 hónapja vagyok együtt a párommal, és kipróbáltuk a gumit ami nem igazán vált be nálunk egyikünk részéről sem. Pár alkalommal megszakítással védekeztünk, de sem az élethelyzetem sem a korom nem engedi meg, hogy esetleg becsússzon egy baba így ezt az opciót már teljesen kizárom. Tablettát fogok szedni már van időpontom a dokihoz. A főproblémám az hogy világéletemben rendszertelen volt a menstruációm és ez még több okot ad annak, hogy mindig aggódjak. Régen egy dokim azt mondta nem baj, majd mire ennyi idős leszek amennyi most leszek beáll...nem így történt. Ahhoz képest rendszeresebb ez tény de igen gyakori hogy gondol egyet és akár 2-3 hónapig nem jön meg. Már vettem tesztet most volt szombaton 2 hete, hogy megtörtént az eset előtte hónapban nem volt menstruációm és általában 13. körül szokott megjönni. Nincs semmi tünetem, se a mellem nem feszül se semmi. Maximum hogy eszek de azt mindig is szoktam. Híztam 2 kilót szóval most keményen megállom, hogy ne egyek annyit de szinte mindig eszembe jut, hogy mi van ha mégis terhes vagyok. Ha már valami miatt érzek valamit a hasam tájékán rögtön ez jut eszembe...és sztem ha lenne is tünetem már kb. a bebeszélés miatt. Jövőhéten megyek doki mert mindezek mellett sztem még egy fertőzést is összeszedtem... :D Ja és a megszakításnál nem az utolsó pillanatban szakította meg és ügyeltünk mindenre...már amennyire ennél lehet. Én nem annyira bízok ebben, de a párom előző kapcsolatban évekig sikeresen alkalmazta.
Előre is köszönök minden választ! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehetsz terhes.
Mi terveztük a babát. Egy hét késés után is csak extra halvány volt a tesztem, inkább mondtam negatívnak.
Aztán csak nem jött meg, 11 nap után már halvány, de egyértelmű pozitív lett.
A doki majd megmondja, mit lát.
De azt jó, ha tudod, hogy leggyakrabban rendszertelen ciklusnál fordul elő, hogy túl későn derül ki a terhesség.
Viszont addig úgy se tudod elkezdeni a tablettát, amíg nem jön meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Istenem, ez a sok állandó kötekedő már kikészít ezen az oldalon!
Előfordulhat, hogy terhes vagy!Nem sok az esélye, de megeshet... Most akkor már csináltál tesztet?
Köszönöm mindenkinek aki normálisan válaszolt a kérdésemre! :)) Igen csináltam az aktus után 14.napon az egyértelmű negatív volt. Most vettem egyet holnap reggel megcsinálom! Azért beszélek őszintén a dokimmal és megkérem, hogy vizsgáljon meg, mert addig úgyse fogok megnyugodni. A régi dokim mondta mikor 13 voltam, hogy ez teljesen normális befog állni...de csütörtökön erről is beszélek a dokimmal. És remélem, hogy nem vagyok terhes, bár tünetem tényleg nincs engem csak a mensim aggaszt, de sajnos az világéletemben ilyen önéletű volt. Régen nagyon durván kimaradozott mostanra már nagyon sokkal rendszeresebb, de még így is... :<
A kötekedőknek meg köszönöm, hogy írtak de nem vagyok kisegítve velük!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem egyszer hibaztal. Minden alkalommal, amikor gumi nelkul voltal egyutt ferfival.
Nem jarsz iskolaba?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!