Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Segitenétek? Reménykedhetek?

Estrella84 kérdése:

Segitenétek? Reménykedhetek?

Figyelt kérdés
A tanácsotokat szeretném kérni. Fél éve hagytam abba a fogamzásgátló szedését azzal a céllal, hogy kisbabát szeretnénk a férjemmel. A ciklusom kicsit rendszertelen, de UH-n voltam és peteérésem is szokott lenni. Január 7-én volt meg utoljára 43 napos ciklusnál. Ma vagyok a 48.napon, de még nem jött meg. Nem középidőben szokott lenni a peteérésem, inkább a 20-22 dik ciklusnapon és most is akörül fájtak a petefészkeim. Azokon a napokon voltunk együtt a férjemmel.(legutoljára febr.2-3dika körül) Ami a furcsaság, hogy két hete egész napos hányingerem van, először csak étkezés után volt, de mostanra már reggeltől kezdve estig tart, hol enyhébb hol erősebb , úgy érzem, mintha hánynom kellene, de nem hánytam. A munkahelyemen másfél héttel ezelőtt észrevettem a bugyin egy-két csepp barnás-pirosas foltot kis folyással, majd azokon a napokon eléggé görcsöltem, hol az egyik hol a másik petefészkem fájt, azt hittem megfog jönni. Azóta sincs semmi és nem is görcsölök. Csak a hányinger maradt,illetve a bal petefészkemnél néha benyillal pár percre, nem vok beteg hozzáteszem. Ami viszont jól látható, hogy megduzzadt a méhem, kitapintható a petefészkem, cisztám nincsen. 3 tesztem időntúl pozitiv lett. Elöszőr csak nagyon halványan látszódott, majd egyre jobban kivehető lett a 2.csik. Szerintetek? Holnap megyek dokihoz.

2014. febr. 23. 11:31
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Szia!

Én is szegedi vagyok :)!Maróti doktornő tényleg jó én is nála voltam amikor kivizsgáltak. Neten ha beírod a nevét akkor kidobja,hogy hol rendel:). Endokrinológia az a női hormonokkal foglalkozik. Vérvétel alapján igazolni fogják,hogy tényleg pco-s vagy-e vagy nem, ha igen akkor mennyire,van-e ir-d vagy egyéb más betegséged. Ő pontosabb diagnózist állít fel mint a nőgyógyász. Egyébként a nődokik nem értenek a hormonokhoz csak kontárkodnak. Ezért ne keseredj el sok beteg nőnek gyógyszeres beállítással lett hamar babájuk :).

Az eddigi válaszoló :)

2014. febr. 25. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:

Eddigi válaszoló :) nagyon kedves tőled, hogy biztatsz. Ma már egy kicsit pozitivabban látom a dolgokat, mint tegnap.

Holnap lesz meg az eredmény. Mensinek semmi jele, de folyásom továbbra is van, meg fáj a derekam. Hát kiváncsi vagyok. Ez a doktornő magánrendel vagy lehet menni hozzá csakúgy, mivel nem tudok fizetni neki :( .

2014. febr. 25. 11:50
 13/17 anonim ***** válasza:
Hú azt most nem tudom hol rendel de amikor én voltam nála akkor magánba voltam.Tudom milyen érzés ha babát szeretnél én 3 éve epekedek utána...Képzeld ma csináltam délután tesztet és negatív....elvagyok nagyon keseredve.
2014. febr. 25. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Megnéztem a Google-ban a doktornő rendelője a Francia utcában van. Olyan nehéz nekünk nőknek , nemde? Nagyon drukkolok neked, hogy sikerüljön 3 év után, a remény haljon meg utoljára. Lehet, hogy még korán teszteltél, várj pár napot. Melyik teszteket szoktad használni? Én eddig az X-epilt, Gabrielt, Clear Bluet és most a Medi-labot.
2014. febr. 25. 19:01
 15/17 anonim ***** válasza:

Igen nehéz nekünk,főleg úgy hogy nálunk például semmi szervi probléma nincs.

Valami pregnasens teszt volt a gyógyszertárba csak olyan fura ez a teszt.Akár hányszor csináltam ebből a fajtából mindig olyan mintha eláztattam volna pedig nem.Eddig én is Gabrielt meg x-epilt használtam csak most nem jutok hozzá ilyen tesztekhez.

2014. febr. 25. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
Sajnos nincsen baba, kaptam Clostyt és Norculot gyógyszert, hogy meghozza a vérzésem. Bizakodom, hogy igy sikerülni fog, mondta a dokim, hogy nálam nem súlyos a gond. Veled miújság? Mindenképp ird meg mi lesz az eredmény :)
2014. febr. 26. 11:13
 17/17 anonim ***** válasza:

Szia!

Ma reggel még mindig magas a hőm,de barna maszatom van...szerinte nálam sincs baba.

Nagyon sajnálom,hogy nincs baba a pocidba,de kitartást SIKERÜLNI FOG :)

2014. febr. 26. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!