Volt aki, , kikészült" a nem kívánt terhességtől? Volt akinek ráment a kapcsolata? Volt akinek rengetegnek tűnt az idő mire eljutott a műtétig? Szuperanyák kíméljenek!

Minden terhességről, kisbabáról, az eladandó gyermekholmijainkról ő jut eszembe... Hogy milyen lenne, mennyi idős lenne, hogy a pici lányaim is milyen szeretettel vennék körül... És ha a nagyobbik lányom tudná, hogy a kistestvérét elvetettem... :( neki nagy csoda minden baba és babavárás (jogosan, hiszen az is) és szeretett volna még kistestvért, gyakran játszik olyat, hogy babát szül.

23 évesen pont megfelelő idős egy anya. Ez a kor már egyáltalán nem korai. Persze lehet vki annyira éretlen és önző, hogy ilyen szempontból nem való neki a gyerek, de akkor akár 30 felett is... :(

Utolsó...nagyon sajnálom, hogy így alakult neked...

Én abszolút abortuszellenes vagyok! 22 éves vagyok és múlt hónapban nagyon beijedtem mert késett több mint egy hetet a menstruációm, csináltam egy tesztet és halvány pozitív lett...hát ne tudjátok meg milyen gyomoridegem volt, nagyon elkeseredtem. Aztán megjött...vagyis elment a baba vele együtt és komolyan mondom azóta nagyon kivagyok, hogy szegényke, mégis milyen jó lett volna, egy kis élet volt ő is.

Nem értem hogy lehet legális az abortusz... És ahogy az egyik válaszoló írta, hogy 4O naposan már fintorog, aztán szopizza az ujjacskáját...félelmetes, hogy ilyen kisbabákat kaparnak ki nőkből mert ez a nő joga. Istenem!

Én 5 hónapja vetettem el, mert nem voltam benne biztos, hogy jó lennének neki a körülmények. Nagyon megbántam, nagyon gondold át, mert visszafordíthatatlan. Nagyon nagy sokként ért, és gyorsan történt minden, cső látásom alakult ki, és nem tudtam máshogy gondolni rá, csak hogy el kell vetetnem. Ma már máshogy látom.

Van, hogy nem lehet megtartani, de nagyon nagyon át kell gondolni.Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Meséld el a helyeztet...Engem érdekelne, és én nem ítélkezek. Csak leírtam, nálam hogy volt...

Nos én még nem voltam ilyen helyzetben (és ne is legyek!), de egy barátnőmnek is becsúszott egy baba. A munkája miatt nehezen boldogult volna, a kapcsolata is elég instabil volt, és nem is szeretett volna gyereket. Igaziból végig sírta az abortusz előtti heteket, nagyon megviselte szegényt. Most pszichológushoz jár, és próbálja feldolgozni a történteket. Az akkori barátjával meg szakított, mert a barátjának meg kellett volna akadályoznia az ab.-ot (hát tudom, elég fura)

Persze ez nem mindenkinél van így, mert egy másik ismerősöm meg teljes lelki nyugalommal ment abortuszra. Azóta is boldogan élnek a párjával.

(Sőt olyat is ismerek, aki az utolsó pillanatban mondta le a beavatkozást mert "rájött, hogy szereti a babát".)

Szóval ez teljesen személyiség függő.

Nyilván tudtában kell lenni a döntés súlyának, de nem szabad, hogy annyira megviseljen mint, ahogy a barátnőmet megviselte. A lényeg, hogy már ilyen kis hiba se legyen a védekezésben, mint ami volt (gondolom védekeztél- a védekezés nem 100%-os).