Semmiképp sem lehet a férjemé?

Én egy korábbi válaszoló vagyok! Én hasonlóképpen jártam mint Te, csak azzal a különbséggel, hogy mi akkor a Párommal 1 hónapig külön voltunk, tehát én nem csaltam meg Őt és amikor kiderült, hogy terhes vagyok, őszintén elé álltam és elmondtam, hogy nem biztos, hogy Ő a baba apja. Átrágtuk a témát mi legyen a baba sorsa, Ő annak ellenére, hogy kétesélyes volt a dolog azt javasolta tartsuk meg Őt. Így is lett. Nekem hónapokig rémálmaim voltak, gyötört a lelkiismeretfurdalás még így is, hogy mi van ha nem Ő a baba apja és így áldozza fel az idejét, a szeretetét egy olyan gyermekért aki lehet, hogy nem is az Övé. Már a kislányunk nem kislány és rettenetesen hasonlít a Páromra tehát úgy néz ki, Isten megadta nekünk azt az ajándékot, hogy Tőle van a baba. Ez volt az én "szerencsém". Viszont nekem úgy is borzasztóan telt a terhességem, hogy őszinte voltam a Páromhoz, akkor Te így hogyan vagy képes a szemébe nézni a férjednek? Le tudnál élni úgy egy életet, hogy hazugságban éltek? (legalábbis Te) Én ezt nem kívánom sem a férjednek, sem a babának, sem pedig Neked! Légy őszinte, ez a legtisztább! Ha elhagy a férjed most, még mindig jobb ez így, mintha ez később kiderül és akár a gyermek életét is tönkre teheted!! Ugye ezt Te sem akarod?

Az alapján, amit írtál, nagyobb esély van arra, hogy a szeretődé a gyerek. A kórházban tényleg nem mindig néznek vércsoportot. De (szerintem) mindenképp ki kell deríteni, ki az apa. Bármikor beüthet egy betegség vagy baleset, amelyben csak a vér szerinti rokon tud segíteni.

Előbb utóbb a kutyák is hasonlítanak a gazdájukra, szóval nem abból de egyszer biztos kiderül. Attól fogva pedig egy senki leszel a gyereked szemében.