Szerintetek a mellékelt képeken látható halvány második csík jelent valamit? (tegnap délután csináltam a tesztet) Vagy ha ez még negatívnak számít, akkor lehet még pozitív?
Lilly 20-as erősségű teszt, a csík szabad szemmel valamivel talán jobban látható, mint a képeken. Semmiképpen sem erős, tényleg az extrahalvány kategória, és azt sem nagyon tudom eldönteni hogy szürke vagy rózsaszín...én rózsaszínnek mondanám, de lehet hogy csak azért látom annak mert annyira akarom.
Belinkelem a ciklusdiagramomat is:
Ha ott volt a peteérés ahol a rendszer jelzi, akkor a teszt a 12. dpo-n délután volt, de lehetséges hogy csak júli 2.-n volt a peteérés, előző ciklus hossza alapján akkora jelezte előre a rendszer, illetve a hőből is úgy látszik hogy lehetett akkor, ez esetben ha így lenne, 8. dpo délutánján készült a teszt.
Teszek fel megint képeket, bár aki próbált már tesztet lefényképezni az tudja, hogy a kép nem olyan mint a valságban, kevésbé látszik rajta a csík, de azért szerintem látszik...és bár a képek alapján nem lehet eldönteni, de ez szerintem rózsaszínes és erősebb picit mint a multkori...szerintetek?
Sajnos nem tudok, 10-est csak netről tudnék, az meg mire ideér, addigra már úgyis erősödik a csík 20-as 25-ös teszten is ha van bent valaki...
Holnap szerintem megcsinálom a másik Lilyt, már csak azért is hogy azon egyáltalán lesz-e valami, plusz van még egy facelle műanyag borításúm, de ha kell inkább veszek még másfajtát mert a facellet a borítás miatt egy erősebb, legalábbis jól látható csíkhoz tartogatom, azon tervezzük megmutatni a szülőknek a jó hírt ha úgy alakul, mivel azt a teljesen zárt kupakos borítás miatt körbe lehet fogdosni nyugodtan :)
Én a digitális clearblue-ra esküszöm!
Nekem a nem várt napján kiirta rögtön hogy pozitiv és 1-2 hete történt a fogantatás.Sajnos kicsit drága,de nekem megérte:))
Sziasztok.
Teszteltem ma is ugyanolyan teszttel, ilyen lett:
Szerintem kicsit erősebb talán mint a tegnapi de még ez is halvány...
Ott az a csik,én látom,halk gratula:)
Én tegnap tezsteltem 10-es teszttel a 15 dpo-n és olyan halvány lett mint a tiéd:)
De a cb,totál pozitiv lett délutániból:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!