Szerintetek a mellékelt képeken látható halvány második csík jelent valamit? (tegnap délután csináltam a tesztet) Vagy ha ez még negatívnak számít, akkor lehet még pozitív?
Lilly 20-as erősségű teszt, a csík szabad szemmel valamivel talán jobban látható, mint a képeken. Semmiképpen sem erős, tényleg az extrahalvány kategória, és azt sem nagyon tudom eldönteni hogy szürke vagy rózsaszín...én rózsaszínnek mondanám, de lehet hogy csak azért látom annak mert annyira akarom.
Belinkelem a ciklusdiagramomat is:
Ha ott volt a peteérés ahol a rendszer jelzi, akkor a teszt a 12. dpo-n délután volt, de lehetséges hogy csak júli 2.-n volt a peteérés, előző ciklus hossza alapján akkora jelezte előre a rendszer, illetve a hőből is úgy látszik hogy lehetett akkor, ez esetben ha így lenne, 8. dpo délutánján készült a teszt.
Köszönöm a sok drukkolást, természetesen meg fogom írni a hétfői eredményt, vagy ha addig megjön, azt is.
És próbálok nem keseregni akkor sem ha most nem lesz babóka...akkor majd legközelebb...csakhát olyan rossz mikor az ember próbálkozik a párjával egy hónapon át, aztán a ciklus végén egy havi próbálkozást, várakozást, reményt a kukába dob, és kezdeni kell előlről...
pedig ez még csak a második ciklusom fogigátló óta, de már egy örökkévalóságnak tűnik néha :(
Szia!
Elmondom az én történetemet.
Clostit szedtem 2.honapja.Kb ugy volt ovulációm mint neked.A vateráról rendeltem tesztet és meg is csináltam mult héten csütörtökön,ami full negatív lett.
Pénteken csináltam még egyet,de időn túli pozitiv lett és über halvány,fényképezni se lehetett.
Vasárnap áldoztam rá 3 ezer ft-ot és vettem egy digitális clearbluet,arra azt irta ki,hogy babás vagyok,mindjárt csatolom a képet.
Volt még itthon egy 10-es vaterás tesztem,gondoltam ellövöm ma reggel,hát az még mindig olyan halvány hogy alig látom.Szóval ne add fel,sztem ezek a vaterás tesztek egy rakás sz...ok,ahhoz képest hogy 10-es!!!!
Mellesleg ha időn tul jött ki,higgyj neki,ugyanis már kis millió tezstet elhasználtam,olyan régóta szeretnénk babát,de sosem volt időn tul sem pozitiv!!
Drukkolok neked!
Nekem is vaterás 10-es erősségű tesztjeim vannak de nekem kifogástalanul működik!Nekem a 11-12DPo-n volt über halvány de utána szépen erősödött már a tegnapi 20DPo-s tesztem már ilyen szép erős [link]
szerintem csak kevés még a HCG a szervezetedben azért volt halvány!Fog erősödni csak napok kérdése! [link] én ilyen halványan kezdtem 11DPo-tól!:-)
Sziasztok. Nem tudom mit higyjek. Volt azóta mióta nem írtam 1-2 nega tesztem, szellemcsík minden volt az a szürke ami csak akkor látszik ha úgy éri fény.
Ma 14. dpo, nemvárt napja, 20-as lilly teszt, halvány pozi szerintem. Halvány a csík, de erősebb mint az volt amiről képet is tettem fel, meg egyértelműen úgy látom hogy rózsaszín, és minden szögből látszik, lámpafénynél, napfénynél, mindenhol...
Nem tudom mit higyjek. Azt mondanám halvány pozi, de már nem merek neki hinni.
Ja és utólag összehasonlítva, amiről képeket tettem be pár napja, az szellemcsíkos lehetett, ez erősebb picit azért...meghát ha akkor volt peteérés amikor gondolom, akkor az a teszt 8. dpo környékén készült, akkor pedig csak szellemcsík lehetett...
A mostanit meg tényleg nem tudom..
A sok drukkolást pedig köszönöm szépen, remélem nem hiába volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!