Szeretném a babát, mégis annyi félelem van bennem. Másnál is van ilyen?

Én 26 éves vagyok, mi januárban döntöttük el, hogy jöhet a baba, és márciusban terhes lettem. A férjem abszolút nem pánikolt be, azt mondogatta, hogy ezt akartuk, nem? Meg, hogy örüljünk, hogy nem kell hosszú hónapokig próbálkozni és azon stresszelni magunkat, hogy vajon miért nem jön még a baba.

De rajtam kitört a pánik. Akartam a babát, terveztük, de egyszerűen megijedtem. Már azt is nehezen hittem el, hogy hopp, ilyen könnyen sikerült, tényleg várandós vagyok, most már valaki a pocakomban lakik.

Az első hetekben olyan dolgokon járt az eszem, hogy te jó ég, biztos, hogy jól döntöttünk? Most van itt az ideje? Meg tudunk majd mindent adni neki? Jó szülők leszünk? Mit kezdek majd vele, ha hazajövünk a kórházból? Milyen anya leszek? És még sorolhatnám...

Aztán szépen lenyugodtam, és most már boldogan és izgatottan várom a babánkat. Alig várom, hogy a kezembe vehessem a mi kis csöppségünket.

Szóval szerintem teljesen normálisak a félelmeid, ezen mindenki átesik, hidd el. Ha úgy gondoljátok, hogy most adottak a feltételek egy babához, akkor bátran vágjatok bele, hisz a jövőt senki nem tudja kiszámítani. Ki tudja, mi lesz 5, 10, 20 év múlva.

Sok sikert, és mihamarabbi babásodást kívánok! :)

12 hetes kismama

Kedves Kérdező!

Hát bizony én is átestem ezeken a dilemmákon.

Úgy szerettem volna babát hogy, csuda de amikor beksznt a pocakomba úgy éreztem kicsit mint akit sarokba szorítottak.

Tele lettem a feljebb elsorolt félelmekkel és tudtam nincs vissza út, nincs más választás hiszen ott van és gyorsan el kell rendezgessem magamban a dolgokat hogy, mire megszületik már ne ilyeneken agyaljak.

Persze terhesség alatt ezek el is múltak.

Féltem nehogy, érezze az idegeskedéseim a kicsi és olyan szépen elcsillapodtam.

Viszont a tesónál is megvoltak ezek csak párosodott hozzá a többi.

Mi lesz ha nem jól készítem fel az elsőt és utálni a fogja a jövevényt. Mi lesz ha nem bírok a féltékenységével. Biztos mindent meg tudok adni két gyereknek? Biztos hogy, nem terhel túl anyagilag mikor úgy sincs sok-sőt? Jaj-jaj megannyi kérdés és félelem volt. Jó anya lesz e belőlem? De ezek is elcsillapodtak és most meg azon küzdök hogy, jó kapcsolatot építhessek ki a gyerekekkel. Vigyázok hogy, ne legyen bajuk semmiféle értelemben sem. Helyreteszem a kis gondjaikat amiket pl az oviban szenvednek el és sokat dilemnázok azon hogy, jól tettem e ezt vagy jól tettem e amazt. Most helyesen cselekedtem e. Ráadásúl a gyerekek írtó jó lelkikínzók. Megéreznek mindent és próbálják kihasználni azt. Nem semmik Komolyan mondom. Tudod szerintem ezen dilemmákat felváltja mindíg egy másik. Ettől is lesz egyrészt édesanya, édesanya.

Nem tudom tudtam e a válaszommal segíteni.

Minden szépet és jót kívánok mindenkinek

Ja, hát igen, még ez is. Ma 10:00 órás válaszoló vagyok.

Következetes leszek? Meg fog bennem bízni? Okosan fogom nevelni? Nem rontom majd el? Képes vagyok egészséges (lelkű) felnőttet nevelni belőle?

Az élet egyéb területein is nagyon parás vagyok. Mindenen stresszelek, görcsölök, és sajnos sokszor az is eszembe jut, hogy nem ártok-e neki jobban, ha egy ilyen anya gyereke lesz, mint amilyen én leszek? Ilyen stresszelős, idegeskedős. Közben pedig a gyerekek szeretnek, értek a nyelvükön, jól bánok velük. Az életem rendben, párkapcsolatom rendben, munkahelyem rendben. De néha, mikor szétnézek a lakásban, és kupit látok, arra gondolok, úristen, mi olyan rendetlenek vagyunk, hogy szülhetnék ide egy gyereket? Vagy pl. elfelejtek venni valamit a vacsorához, és aznap nem azt főzök, hanem bekapunk valami mást, amit találunk, arra gondolok, hogy te jó ég, milyen felelőtlen vagyok, hogy szülhetnék én így gyereket?

Úgy érzem, meg nem lévő akadályokat gördítek saját magam elé. Én ezt értem, és fel is fogom, de akkor meg is érkeztünk az eredeti kérdéshez: így szüljek gyereket?