Most akkor mi az igazság?
Olvastam már nagyon sok helyen itt, hogy valaki már attól teherbe esett, hogy a párja, még csak el sem ment benne...magyarán az előváladéktól. Viszont az orvosok, köztük az én orvosom is azt mondta, hogy 20millió alatt jóformán esélyem sincs, hogy teherbe ejtsem a párom, de legalábbis nagyon nagyon minimális.
Most akkor kinek lehet hinni? Bár, ha az itteni megtörtént eseteket nézem, akkor egyértelműnek látszik, hogy akár egy spermium is elég hozzá. Viszont, ha így van, akkor a dokik miért 20milliós határról beszélnek?
Felhomályosítana valaki erről?:)
Köszönöm!
Az igazság valahol a kettő között van. Elméletben kevés sperma szám mellett is teherbe lehet esni. A gyakorlatban azért nem úgy van, hogy minden második nő teherbe esik így teherbe. Van egy nagyon minimális valószínűsége, ezért nem lehet kijelenteni, hogy biztosan nem lehet így teherbe esni.
Az az én külön véleményem, hogy az előváladékos történetekhez tartozik a megszakított közösülés bizonytalansága. Aki emellett esik teherbe az jellemzően nem az előváladéktól, hanem azért lesz terhes mert még sem úgy sikerült a megszakítás, ahogy tervezték.
Lehet, hogy a természet fura fintora: aki nem szeretne teherbe esni, az már az előváladéstól megfogan, aki meg kétségbeesetten szeretne, annak egy csomó sperma sem elég...
Mindenesetre az a jó, ha az ondóban sok a sperma, mozgékonyak, nem deformáltak, és egyáltalán élnek. Egy egészséges férfi hímivarsejtjeinek 70%-a mozog jól, a többi deformált (fejhiányos, kétfejű, kisfejű, megtört nyakú, farokhiányos, kettősfarkú). A hüvelyben a hímivarsejtek fele elpusztul a savas környezetben (marad 35%). A méhnyak váladékában a maradéknak megint elpusztul a fele (marad 17,5%). A méhüregben is sok ondósejt pusztul el. Csak a legellenállóbbak jutnak el a petevezetékig.
Az előváladékban lehetnek spermiumok, és ha ellenállóak, akkor eljuthatnak a petevezetékid. A tényleges ejakuláció első pár cseppjében azonban sokkal több spermium van, mint az ondó összességében átlagosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!