Már teljesen összezavartak a nődokik! Most akkor terhes
vagyok, vagy mégsem?!
Figyelt kérdés
Január 17.-én volt az az együttlét amitől teherbe eshettem.Azóta minden hónapban pontosan megvolt a mensim,csak a mennyisége és az állaga más volt mint régebben szokott.Gondoltam babára ezért folyamatosan teszteltem,minden tesztem negatív lett.Voltam hüvelyi ultrahangon márciusban,ami szintén nega lett.Ekkor a doki felírt fogigátlót,hogy az majd rendbehozza a mensimet.Azt mondta a hormonok rosszalkodnak,mert december óta sok stressz ért,és hirtelen sokat fogytam.Nem tudtam megnyugodni 2 hete elmenten egy másik dokihoz,aki kézzel vizsgált meg,terhességet ő sem tapintott,a diagnózis ugyanaz,de ő azt mondta,hogy a regulon helyett szedjem a diane 35-öt.(nem szedem mert csak rosszat hallottam róla)Végső elkeseredésemben a héten elmentem magándokihoz aki szintén nem tapintott ki terhességet,de azért még csináljak tesztet!!Most akkor mi van?Szerinte nem kellett volna elkezdenem szedni a regulont,hanem megvárni míg magától rendeződik a mensi.Most majd vissza kell mennem hozzá ha menstruálok,és ő megnézi,hogy milyen a vérzésem!Ti értitek ezt?21 hetes terhességet még kimutat a teszt?Mert úgy hallottam,hogy ilyenkor már nem alkalmasak az itthoni tesztek.Ha menstruálok betéttel menjek a dokihoz?Annyira meglepődtem amikor ezt mondta,hogy nem kérdeztem meg.Valaki válaszoljon légyszi
szerintem menj el vérvételre és ott azzonal kiderül hogy terhes vagy e !! ilyen dokikat hallod már nemtudom mit csináltam volna a helyedben !!! kérj vérvételt!!! az a tutti!!!
2009. jún. 6. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
2/11 A kérdező kommentje:
Hiába kértem őket ,hogy küldjenek el vérvételre,azt mondják nincs rá szükség,és drága a vizsgálat!!!!
2009. jún. 6. 09:32
3/11 anonim válasza:
Szerintem, 21 hetes terhességet is kimutat a teszt, veszítenivalód nincs nagyon, csak a teszt ára max. :)
4000 körül van a hcg a 21. hétben, úgyhogy ki kell, hogy mutassa!
2009. jún. 6. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
4/11 anonim válasza:
Ugyan már!
Nem azt írtad,h végig negatívakat teszteltél?
Nem lehetsz terhes.
Hormonzavar .
2009. jún. 6. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 anonim válasza:
21. héten már mozog a gyerek. Teszt nélkül is te magad is észrevetted volna. Nem lehetsz terhes, hormonzavar.
2009. jún. 6. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 anonim válasza:
Ha csak január 17-e az egyetlen olyan dátum amikor teherbe eshettél, akkor a negatív teszteknek és 3 egymástól független dokinak hidd már el, hogy nem vagy terhes. A 20. héten a méh már nagyjából a küldök magasságában van, nincs orvos aki ilyenkor tapintás alapján nem észleli a terhességet.
2009. jún. 6. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 anonim válasza:
Szerintem meg menj pszichológushoz, de azonnal. Nem vagy terhes.
Talán három orvos nem téved. Szerintem sem vagy terhes, mert 21hetes terhességet azért teszt nélkül is észre kellene venni. És a dokik, ha megvizsgáltak és mindegyik azt mondja, hogy nem, akkor 1000%, hogy nem. Szerintem is hormonzavar. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem küldenek el, vérvételre és hormonvizsgálatra. Már rég meg kellett volna tenni valamelyik dokinak.
2009. jún. 6. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 anonim válasza:
Szia!
Hátha megnéztek UH-n és nem láttak semmit,akkor biztos nincsen baba!Szerintem igyál cickafarkfűteát kamillával a középidőig,onnan pedig palástfűteát és rendeződik a menzid!Ha nem akarsz teázni,akkor vegyél Zafir barátcserje kapszulát,az is nagyon jó!Jó egészséget!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!