Milyen egy spermavizsgálat?
Mi magánrendelésre mentünk, de ki-ki saját maga tudja hova szeretne menni.
Maga a spermavizsgálat úgy zajlik, hogy vizsgálat előtt 5-6 napos önmegtartóztatás kell (épp azért hogy minél fürgébbek legyenek a spermiumok vizsgálatkor).
Biztos hogy időpontra kell mennetek, mert ezt csak így lehet! Szóval az orvos által mondott időpont előtt fél-max. háromnegyed órával előtte kell az ejakulátumot egy steril üvegbe ( én gyógyszertárban vettem kis gyógyszertári üvegcsét) spriccenteni!
Ezután futás a dokihoz, aki rögtön kiértékeli.
Megnézi a fürgeségüket, a számukat.
E mellett a vizsgálat mellett számítsatok rá hogy az urológus prosztatavizsgálatot is végez.
Ami ugye nem épp kellemes.
Én emiatt ügyesen el is titkoltam a párom elől ezt, mert nem akartam hogy ráparázzon.
Nálad végezhetnek vérvételt, uh-ot, rákszűrést, és petevezeték átjárhatósági vizsgálatot. Ezeket a nőgyógyász végzi. Kivétel a vérvétel amire beutalót ad majd.
Későbbiek ezektől az eredményektől függnek.
Nekünk volt még genetikai vérvétel is, páromnak is és nekem is (nekem genetikai eredető trombofíliát kerestek).
Sok sikert!
A HSG az egyik féle petevezeték átjárhatósági vizsgálat. Én először kaptam a méhnyakba egy érzéstelenítő injekciót. Ezután egy katéterszerű dolgot vezettek fel a méhbe, egy felfújható valamivel, hogy ne csússzon ki. Akkor kellett volna saját lábamon lesétálni a röntgenbe, de én majdnem elájultam, uh tolószékben vittek le. Ott felfektettek az asztalra, és a katéteren keresztül jódot fecskendeztek be, és ennek az útját nézték a géppel. Nekem az egyik petevezetőm el volt záródva, azt egy erősebb folyadéknyomással megnyitották. Ezután kivették a cuccot, és hazavihetett a párom. Rögtön bevettem a görcsoldót, de nem sokat használt, egész nap görcsöltem utána, és napokig véreztem, mintha megjött volna.
De nem mindenkinek van erről ilyen horrorélménye, az én sztorim ne tántorítson el. Állítólag az ultrahangos átjárhatósági sokkal kíméletesebb. :-)
1. az nem olyan izgalmas, bár tudom, hogy ezt a nők jórésze képtelen lenne felfogni, a páromnak se tetszik. Már nem is gondolhatok más nőre? Gondolatrendőrség, vagy mi?
2. minek jöjjön oda? Csak egy példa: előttem hozta egy srác a nőjét, rá fantáziáltam verés közben - meg amúgy is. Ehhez nem kell lelkitámasz/segítség.
3. Voltam magánnál is, kicsit drágább, mint 5 rongy. AMúgy akkor kénytelen voltam a munkahelyen racsnizni - az se volt sokkal jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!