Fontos, hogy melyik évszakban (esetleg hónapban) születik a babátok? Próbáltok úgy időzíteni?
Miért ne lenne fontos?
Igen, én nyáron szerettem volna szülni, és tavasszal..még nem nagy melegben nagypocakos lenni. Így az egy hetes babával már mászkáltunk, nem féltem attól, hogy megfázik. Télen nem mertem volna!
Én is az utolsóval értek egyet!!!Én is úgy időzítettem/párommal:)/hogy nyáron, vagy tavasszal szüljek.Volt két b.nőm, az egyik szept végére, a másik szept elejére volt kiírva, végigszenvedték a nyarat, nem beszélve, hogy a melegben jobban dagad a láb, vagyis vizesedik.
Nálunk sikerült is az időzítés, első gyermekem június eleji, most ápr.közepére vagyok kiírva.Szóval van értelme a dolognak, de azért a természet játékát nem lehet megmásítani.Ha decemberben szülsz, akkor is minden okés lesz, és hidd el az sem lesz gond:))
Kedves első, nem úgy kell értelmezni a kérdésem, hogy vérre menő küzdelmet folytattok-e azért, hogy a kiszemelt hónapban szülessen a baba. Persze, hogy az egészség a fontos. De azért, szerintem is, mint ahogyan látom mások szerint is, sok a befolyásoló tényező és egyáltalán nem gond, ha az ember tervez kicsit. :)
Mi is szeretnénk,ha tavaszi,nyári babánk lenne, sok szempont alapján, de persze lesz ahogy lesz :)
Utolsónak pedig: Teljesen megértelek!!! És gratulálok a babához!
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Első baba "magától" jött, augusztus végi lett és nagyon jó volt.
A 2. már időzítve lett nyárra, május végén született.
Most tervezgetjük a 3.-at, már most bevállalnám, de júniusban államvizsgázok. Októbertől próbálkozunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!