Akinek az első babája van, annak néha megfordul a fejében, hogy több gyerkőcöt nem szeretne?

Szia!

Nekem 2 hónapos a kisfiam és most per pillanat úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy lesz kis tesó. Majd meglátjuk 2-3 év múlva. Én is azt szeretném, hogy amire szüksége van azt mindent meg tudjak neki adni. Ez alatt persze nem azt értem, hogy mindent meg fog kapni, amit csak kiejt a száján, csak amire TÉNYLEG szükség van. A későbbiekben, pedig majd a babakötvény lesz amit tud használni (továbbtanulás, saját lakáshoz indulás), mert az évek folyamán azt szépen gyűjtögetjük neki.

Egyenlőre a férjem is így gondolja, de soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Szia! Nekem első babám van, de még legalább kettőt szeretnénk. Nem élünk nagy lábon, megnézzük, mire költünk, de gyerekeket még feltétlenü szeretnénk. Mi nem költöttünk rengeteget a pici születése miatt, sok mindent (pl. babakocsi, járóka) használtan vettünk, semmi feleslegesre nem költöttünk, ami kell, az minden van. Sok minden meg is marad a következő picinek. Ruhácskákat se tudja egy kisbaba tönkretenni, olyanok, mint az újak, pedig rengeteg kis ruhát eleve örököltünk, vagy bababörzén használtan vettünk.

Az előttem válaszoló írta a babakötvényt: nem tudom, mennyit tudnak belerakni, de a babakötvény egy nagy nullát ér önmagában, ha meg már teszek el a gyereknek pénzt, akkor léteznek sokkal jobb befektetések is. A babakötvény a tipikus nesze semmi, fogd meg jól az állam részéről, de ez már más kérdés.

Visszatérve azeredeti kérdésre: biztosan nem lesz könnyű, főleg a taníttatás, mert a többit megoldjuk. Ettől függetlenül mindenképp szeretnénk kistesókat.

Nekem is megfordul a fejemben ez, pedig az én fiam már 15 hónapos.

Aggódom az anyagi dolgok miatt, pláne a mai helyzetben, mikor sose tudni mi lesz a köv.hónapban.

A szülésem is nehéz volt, azt mondták, ó majd elhalványul, hát nem halványult el.

Viszont a férjem szerint kell testvér, és igazat is adok neki (csak ne nekem kellene megszülni és az első 3 hónapot végigcsinálni...)

Nincs nagyszülői segítség se, nem is volt.

Ugyanakkor meg igaza van a páromnak,hogy tök egyedül lesz a fiunk a nagyvilágban, sose tudni, meddig élünk. És hogy neki se teszünk jót, ha ő megkap mindent,(elkényeztetni se akarnánk) de egyedül unatkozik majd otthon, meg ha nem tanul meg osztozkodni,akkor majd a külvilág kényszeríti erre.

Páromnak 3, nekem 2 tesóm van és jó volt együtt menni kirándulni, szánkózni,moziba,suliból hazajövet stb.

Kedves Kérdező!

Nekem ugyan két gyerekem van(6 éves, és 12 hónapos), de mi is vártunk 5 évet a kistesóval, anyagi okok miatt. Nem voltam bejelentve a munkahelyen, meg voltam munkanélküli is. Aztán sikerült találnom egy jól fizető állást, és onnan jöttem el gyedre. Szóval mi is nagyon meggondoltuk, hogy anyagilag mikor kedvező.

Sajnos decemberben, éppen anyagi okok miatt mentem el abortuszra,mert védekezés mellett lettem terhes. Úgy gondoltam(férjem rámbízta a döntést), hogy nem bírunk eltartani még egy gyereket.

Sajnos ez a mai helyzet, nagyon meg kell gondolni a dolgot. Igaz, nagyon sokan vannak akik szülnek ha kell, ha nem! De én nem akarom olyan szegénységben nevelni a gyerekeimet.

Azért akiknek még csak 1 gyerekük van, mindenképpen bíztatnám őket, hogy szüljenek még egyet. Szerintem kettőt még becsülettel fel lehet nevelni.

Sok sikert mindenkinek:)

Kedves 8.58-as válaszoló!

Örülök, hogy neked ilyen jó élmény:) És igazad is van, én is imádom a fiam, örülök,hogy velünk van, de nagyon nem csinálnám végig újra.

Nem a kórházzal volt a baj.Mindenféle beavatkozás nélkül szültem egy nagyon kedves, türelmes dokival.

Az volt a baj inkább,hogy nem tudtam mire is készüljek fájdalom szempontból és mindössze 5 óra alatt meglett a fiam. Már a kezdetektől összefüggő fájásaim voltak, otthon voltam egyedül, mert a párom más városban dolgozott.

Alig bírtam a mellékhelyiségből felállni,egyvégtében hánytam,ment a hasam, tudtam hogy ezek a vajúdás velejárói, de túl gyorsan hirtelen történt minden.

Alig értünk be a kórházba, már 5 ujjnyi volt a méhszáj.( a párom hazaért persze)

Gyorsan meglett a fiam, de aztán nem húzódott össze a méhem, így nem a jóleső megkönnyebbülés és helyrerázódás következett, hanem mintha mégegyszer szülnöm kellett volna. Végül egy tapasztalt, idős orvos jött rá, mi a baj, és "megmentett" pedig már vittek volna a műtőbe és lehet hogy eltávolították volna a méhemet.

Elájultam a vérveszteségtől, de aztán bekötötték a 3 egység vért egymás után,és akkor végre mellre vehettem a fiacskámat is.

A gyerekágyon 5 napot kellett lenni, pedig legszivesebben már másnap hazajöttem volna utálom a kórházat, már a szagát se bírtam sose.

Úgyhogy ha lesz is másik gyermekünk, tudom hogy mi vár rám és emiatt félek tőle pontosan:)

Mikor még a fiamat vártam, egy percig se féltem a szüléstől, na mostmár tudom milyen mostmár tartok is tőle.

Nekem is borzasztó szülésélményem volt. Éppen ezért, na meg azért is mert albérletben laktunk, úgy gondoltuk elég lesz nekünk egy gyereket felnevelni és útnak indítani. És éppen ezen az utolsó gondolatnak van jelentősége. Mert felnevelni anyagilag nem nagy kunszt. De mi nem szeretnénk "egy szál semmiben" elindítani az Életben. nem azt mondom, hogy vegyünk Neki házat, mert még magunknak is nehezen sikerül, de egy kis indulótőkét igen.

A gyerekszámban az a kérdés, mennyi gyereknek tudjuk ezt megadni mikor felnő.

A nagyobbik gyerek születése után eltelt 7 év, mire azt mondtam, hogy jöhet a következő. Addigra kezdett elhalványulni a szülésélmény annyira, hogy be merjem úgy vállalni a tesót, hogy fogadott dokival és császárral.

Miután megszületett a kicsi (természetes úton), boldog és jó élményű szülés után, már nagyon sajnáltam, hogy nem lett hamarabb. És ezt a mai napig bánom. Sajnálom a nagyobbikat, hogy megfosztottam attól a sok örömtől, boldogságtól, amit a testvér jelent most számára. Alig várja, hogy iskolából hazajöjjön és a kicsi is egész délelőtt keresi. Amikor a nagyobbik belép az ajtón, a kicsi rohan felé és átölelik egymást. Szét sem lehet Őket választani és én sokszor elsírom magam örömömben, mikor látom Őket együtt játszani. A nagy tanítgatja, gondozza, a kicsi pedig egyszerűen imádja. Nem azt mondom, mert vannak viták. De ez eltörpül a sok szép élmény mellett. és a nagyobbikom olyan személyiségi változáson ment keresztül, ami engem is meglepett. Minden kisebb gyermeket, elesettebbet pártfogásába vesz. Rászól a durva osztálytársára, hogy ne bántsa a kisebbet. Ez éppen egy szülői értekezlet előtt történt. Minden anyuka odafordult és elismerően nyilatkozott. én pedig olyan büszke voltam.

Lehet azért ennyire szembetűnő a változás, mert nagy a korkülönbség és nem egymás után születtek. mert a nagy megtapasztalta milyen egyedül és össze tudja hasonlítani, hogy milyen egy aranyos kistesóval együtt. De akkor is nagyon bánom, hogy nem lett hamarabb a tesó és ilyen konokul pánikoltam az anyagi teher és a szülés miatt.

Még kicsi a babád. Ha nagyobb lesz egy-két évvel gondold mégegyszer át. Sok boldogságot!