Nem tudom elképzelni két gyerekkel?

Az ember az ismeretlentől mindig jobban tart.

Az első gyerekre 7 évet vártunk, még is mikor pozitív lett a teszt és végig a terhesség alatt, rengetegszer elbizonytalanodtam, megijedtem, féltem, hogy még is mire is vállalkoztunk. Pedig 7 év alatt volt idő felkészülni lelkileg, pláne, hogy nagyon szerettük volna. És igen, nem olyan rózsaszin szirupos a dolog, de semmire nem cserélné egyikünk sem.

Mi is mindig tudtuk, hogy 2 gyereket szeretnénk, idén lesz 8 éves az első és 3 hét múlva érkezik a második. Így alakult. Most ismét hullámvasút a dolog, pedig mindig is kettőre készültünk. Elképzelésem sincs, hogy fogok két gyerekkel elindulni minden reggel az iskolába, hogy fogok tudni mindkettőre egyformán figyelni, és még azt se tudom, hogy lehet két gyereket egyszerre szeretni. DE, nagyon sokan vannak ezzel így és amint megérkezik a kicsi, minden a helyére kerül az idejében. Én bízom ebben, hamar belerázódunk, de a félelem és a bizonytalanság egy tök normális dolog szerintem, ez is jelzi, hogy foglalkozunk vele.

Minden baba érkezése egy új kihívás. Első baba előtt megszokta az ember, hogy ketten vannak, aztán alkalmazkodni kell a harmadik családtagnál, eleinte az is nehéz és furcsa, de működik nem? :D

Majd érkezik még egy családtag, megint fura lesz, szokatlan, de egy idő után az lesz a természetes :)

Ha két gyermeket terveztetek, hidd el, addig úgy se nyugszol míg nem lesz kettő :D Akkor is, ha belegondolsz, hogy húha hogy lehet ezt majd végigcsinálni, megint felborul az élet.

Beszéld át a férjeddel is, egymást is tudjátok támogatni. Aztán hajrá :)

Szerintem nem mindegy mennyire erős ez az érzés és hogy inkább a legbelsőbb bugyrokból jön, vagy szimplán csak a gyakorlati dolgokra vonatkozik.

Nekem legbelül mindig is alap volt, hogy négyen leszünk. Amikor hárman voltunk, mindig motoszkált, hogy valaki még hiányzik, pedig sokszor megfordult a fejünkben, hogy lehet nem kéne mégegy gyerkőc, mert nem bírnám ezt mégegyszer (nagyon nehéz baba volt az első gyerekünk). Szóval a gyakorlati oldalát nehezen tudtam elképzelni, de éreztem, hogy valaki jönne még hozzánk. Jött is elsőre, amikor úgy döntöttünk talán adhatnánk neki egy esélyt mostmár. XD (Anno a nagylányunkra majdnem másfél évet vártunk.) Hatalmas pánik tört ki rajtam, mert azt hittem azért kicsit több idő lesz lélekben átállni, de ennél nagyobb bizonyosság sem kellett, hogy tudjam, hogy mi négyen leszünk kerekek.

Amióta megszületett, már teljesen a helyére került minden, imádom, hogy ketten vannak és mostmár van egy mély, nyugalmas teljesség érzetem is. :) A gyakorlatban meg mindent megoldunk, mert meg kell...

Már viszonylag nagy lesz köztük a korkülönbség, ami eleinte könnyíthet a dolgon, mert egy 5-6 éves már rengeteg mindenben önálló, és megérti azt is, hogy nem azért foglalkozol többet a babával, mert jobban szereted, hanem azért, mert ő még baba, és nem képes semmire egyedül. Később visszaüthet, mert nem nagyon fognak tudni együtt játszani, más lesz az érdeklődési körük. De ettől lehetnek szuper tesók, köztem és a bátyáim között 10 és 12 év van, mégis imádjuk egymást.

Az én gyerekeim között majdnem napra pontosan 4 év van, vegyespáros, 9 éves fiú és 5 éves lány. Szoktak együtt játszani, nagyon szeretik egymást, de hazudnék ha azt mondanám, hogy a nagy nem szeret jobban pl átmenni a szintén 9 éves haverjához, mint bújócskázni a húgával.

Az meg, hogy nem tudod elképzelni, szerintem normális, van most egy megszokott rendszer az életetekben, ami valamilyen szinten felborul egy babával. Nekem személy szerint sokkal könnyebben ment az új gyerek "integrációja" a családba, mint hittem. Hamar belerázódtunk mind. De ehhez kellett a szuper nagyfiam, aki nagyon várta a tesóját és imádta az első perctől kezdve. Meg kellett egy ugyanilyen szuper férj és apa is, aki mindenből kivette, kiveszi a részét.