Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Lehetek terhes a felsorolt...

Lehetek terhes a felsorolt tünetek alapján?

Figyelt kérdés

Pms tünetek másként vannak, mint máskor:

- mellfeszülés 2-3 nappal a menstruáció előtt jellemző nálam, most már egy hete fájdolgál, a párom szerint nagyobb is lett, menstruáció viszont azóta sincs sehol.

- a hasam pár órával menstruáció előtt szokott görcsölni, most 2 napja kb egész nap görcsölt (amikor meg kellett volna jöjjön), azóta semmi, csak a mellérzékenység maradt meg.

- teszteltem egyet tegnap, igaz nem első vizeletből, de az negatív lett.

- az elmúlt napokban a barátom szerint nagyon kívánós voltam, sok olyat ettem, amit előtte nem (de ez persze szubjektív, én annyira nem éreztem ezt a dolgot)

- 23/24, nagyon ritkán 25 napos ciklusok után most van a 27. nap, és semmi jele, hogy meg akarna jönni pont ma

- gumival védekezünk, ez ebben a hónapban sem volt másként


Ezek alapján mit gondoltok? Holnap reggel tesztelek még egyet, ha addig nem jön meg, de érdekelne, hogy addig is szerintetek hogy készítsem a lelkemet. Tudom, hogy kicsi az esély, főleg a gumi miatt, de elvileg semmi nem 100%, hátha pont most van az, amikor nem 100%.


dec. 30. 12:23
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%
sokszor aki “terhes akar lenni” azt is eszreveszi “tunetnek” ami addig is ott volt vagy igazabol nincs is ott csak bekepzeli. Valodi terhes tunetek tenyleg akkor jelentkeznek mikor a no mar tudja h terhes . En is sokaig azt gondoltam h elotte majd fogom erezni es sokszor ereztem amiket felsoroltal mikor nem is voltam terhes. A kivanossag pedig csak joval kesobb jon. Nekem a 8-9. Hettol jelentkezett. Elotte minden mas pms szeru tunet volt. Amig nega a teszt nincs annyi hcg h ki tudja mutatni a terhesseget. Tehat tuneteket sem tud okozni a terhesseg mar ha fent all. A hcg felel a tunetert es a pozitiv tesztert.
jan. 8. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:

8-as vagyok :)


Igen sajnos a pms-el nagyon könnyű össze keverni a dolgokat,ha nagyon figyeli a jeleket az ember lánya

.

Első gyerekemnél mondjuk nem is figyeltem mert nagyon sok dolgom volt. Csak arra lettem figyelmes, hogy egész nap rosszul vagyok és hányok egész délelőtt. Semmi nem maradt meg bennem. Elsőnek azt hittem össze szedtem valami nyavaját aztán észbe kaptam, hogy nem jött meg a havim ekkor már 7.hetet tapostam... és szépen kitartott 5 hónapig a hányás...

Másodiknál meg semmi nem volt az elején... mikor késett a havim csináltam egy tetszet, de hómező volt, ra egy hétre pedig virított a pozitív. Vele félidőnél kezdtem hányni de 36-37.hétre abba maradt.


Most harmadikra várva jobban figyelgetem a jeleket, de ovu után igazából sima pms tünet mind, de bele illenek a korai terhes tünetekbe is, addig nem ugrok a teszt után amíg nem késik a havim, de van mikor 3-5 nap is csúszik ritkán... Olyankor a remény szikrája gyúl :D

jan. 9. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Párod gumit is hùz, hogy ne legyen gyerek, te meg titkon bízol benne, hogy hátha lyukas a gumi és talán így egyszer terhes leszel. Azta
jan. 9. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 A kérdező kommentje:

#13 te szövegértésből fel voltál mentve, vagy csak simán rosszindulatú vagy?

Talán baj, hogy titkon szurkolok a babának? Vagy írtam olyat, hogy kilyuggatom a gumikat a párom háta mögött? Vagy mi? Segítsél már légyszi, mert nem értem ezt a kommentet...

jan. 13. 21:51
 15/21 anonim ***** válasza:
48%

13-as ez tenyleg csunya volt toled. Miert vagytok ilyen megkeseredettek es rosszindulatuak egymassal? Borzalmas…

Kerdezo nem foglalkozz vele. van akit ez elteti hogy masokat itt bantson.

Kivanom hogy osszejojjon a baba!

11-es voltam.

jan. 15. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

13-as tenyleg nem fogalmazott szépen, de csak van oka annak, hogy a kérdező párja még nem akar gyereket.

Gumival való vedekezés mellett meg miert kivánod, hogy összejöjjön a baba? Azért hasznalják, hogy ne legyen terhesség.

Inkabb azt kivanjuk, hogy a párja is szeressen (hamarabb) gyereket. Akárki akarmit mond, védekezesi balesetből foganni nem a legjobb életkezdet, és azt kívanni sem.

jan. 15. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%

16-os jól írja. Becsúszott gyereknek ritkán örül mindkét fél.



Kérdező, ha te gyereket szeretnél beszéld meg a pároddal.


Én megtudtam annó beszélni..ő elmondta, hogy most még nem, de szól, ha ő is készen áll. Fél évvel később jelezte, hogy na most akkor jöhet a baba. Nem értem miért nehéz kommunikálni. Ha már te szeretnéd, akkor ne becsúszva sikerüljön....meglehet ezt szépen is élni. Hajrá nektek.

jan. 15. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
100%

#11

En is sokaig ebben a helyzetben voltam amugy. En is legbelul orultem volna ha vedekezes mellett osszejon a baba, de vegul most jutott el oda a kapcsolatunk hogy a parom is akarta es elso probalkozasra sikerult is, mindketten nagyon boldogok vagyunk. Akkor jon mikor jonnie kell. En is nagyon turelmetlen voltam igy meg tudom erteni a kerdezot teljesen. De akkor is jobb megvarni amig a leendo apuka is keszen all ra meg ha hosszunak is tunik

jan. 17. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

Kedvesek vagytok, köszönöm!!😊🫶🏼

A párommal beszélgetünk róla már, nyilván tudja hogy én hogy vagyok ezzel, megvan az oka igen hogy ő még várna. Persze jobb, ha akkor jön a baba, amikor a párom is úgy érzi. Nem is pörgök rajta annyit, mint itt a kommentekből tűnhet, csak úgy titkon, legbelül😅

Ettől függetlenül ha bejön egy-egy nap késés a ciklusban, vagy ilyesmi, ez az első amire gondolni tudok, aztán a múltkori az pont egy ilyen volt.

jan. 22. 10:04
 20/21 anonim ***** válasza:
15-os vagyok. aki lepontozott gondolom a tipik rosszakarok CSOKra szulo anyucik akik itt elik az eletuket ahelyett h a gyerekkel foglalkoznanak. Valaki gyereket szeretne mert vagyik ra azt bantjatok es aki amellett all ki lepontozzatok. Szuljetek meg meg a 3. Gyereket is, hatha tobb penz jon a hazhoz. Szanalmasak vagytok.
jan. 23. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!