Mikor a legjobb gyermeket vállalni?
Lehet azon gondolkodni, mi az ideális, ha nem jön időben a társ. Sokkal nagyobb gond, hogy kivel, mint a mire szülni. Én 27 évesen találkoztam a mostani baratommal, 1 éve vagyunk együtt, még nem is lakunk együtt, fogalmam sincs mikor lehet gyerekünk, hiszen albérletbe nem szeretnék szülni, a házasságot talán, lagzit tutira nem szeretnék fizetni, előbb legyen ingatlan. 33 évesen szerintem is késői lesz mar szülni, de momentán nem látom, honnan lesz rá keret.
Tankerületben dolgozó pszichológus vagyok, másodállással sincs meg az 500 nettó, és majdnem 300 ezer forint/ félév a klinikai szakképzés. Valamit elvégezni kötelező nekünk, sok idő és senki se fizeti helyettünk. Nincs olyan pedagógus bértáblában dolgozó ismerősöm, aki albérletbe szült, akinek sikerült fiatalon, annak vagy volt család által saját lakasa, vagy a férje keresett eleget hozzá. Páromnak is csak 450 körüli a nettója. Erre jó esetben is max. 1 gyereket merhetünk bevállalni, pedig én nagyon nem akartam egyke gyereket. De ha a valóság az, hogy egy 30 milliós lakás is max. 1,5 szobás, vagy 2,5 jó lepukkantan, amihez egy barátnőmék 8 millió önerőt kellett felmutassanak. Honnan?
És komolyan ciki lenne, hogy párom 26 éves koráig egyetemre járt, így addig nem is volt miből félretegyen? Mit tud tenni az ember, ha vannak diplomához kötőtt állások és muszáj tolni a gyerekvállalást?
Nem is jókedvünkből tesszük!
Jaj, mennyi embernek nem tetszik, ha valaki kicsit más véleményen van, mint ő, vagy csak notorius lepontozó...
1: igen, van biológiailag ideális kor
2: van az úgy, hogy szerencsésebb érettebb fejjel, valamilyen egzisztenciára szülni.
3: mert mondjuk van aki fiatalon vágyik rá, más meg később, erre nincs recept.
4: igen, olyan is van, hogy akar az ember biológiailag legjobb korban, de nincs kivel.
Ém 32 és 34 évesen szültem, a párom 10 évvel idősebb.
Nekem ez az életkor jó volt, 30 évesen szakvizsgaztam, ami megnyugtató volt, egyfajta garancia arra hogy fel tudnám egyedül is nevelni a gyereket ha kell. De amúgy is 28 voltam, amikor összejöttünk, tehát a párkapcsolat is így jött ki.
Nekem életkor szerint egy 3. gyerek is belefért volna.
A saját életutamban ez volt az optimális életkor. Isten mentse egy gyerektől a 20-25 éves önmagamat. De már akkor amikor elkezdtük is tükör ültem, féltem, hogy ha nem jön össze, kicsúszom..ehhez képest 3 hónapon belül mindkettő megfogant.
De a volt osztálytársam húga nemrég a hetedikes szülte, az első mindjárt ballag... van kolléganőm, aki 40, 42 és 45 évesen szültem a három gyerekét.
Nehéz erre válaszolni.
Meg igen, az a prioritás, hogy még van-e az érzés, hogy ez a másik ember az, aki az én utam vége, ez-e a pont, ahol véget ért az én utam.
Amíg ez nincs, addig csak boldogtalanság lesz belőle. Inkább 35 évesen legyen gyerek meggyőződéssel vagy inkább ne legyen, mint 25 évesen vergődni egy sorstalan kapcsolatban...
És igen, az egzisztencia is fontos, nekem fontos volt, nincs semmiféle ketten-duma, én akkor és annyit szülök, amennyit egyedül is fél tudok nevelni a saját fizumból. Elmehet, meghalhat, megcsalhat - mások tulajdonára, pénzére én nem építek.
Hát igen, de az plusz pénz is hogy ha van phd-d. Ha oktatsz akkor kaphatsz vele oktatói státuszt, ilyesmit. Másképp néznek Rád. Jó lesz az még.
Kisgyerekek mellett semmi sem könnyű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!