2 évvel ezelőtt méhgyulladásom volt, lehet emiatt nem jön a baba?
Sziasztok. Hiába vagyunk együtt ovulációkor is és nem jön a baba. Fél éve próbálkozunk. Tudom, hogy meg kell várni az egy évet, de kicsit elszomorít, hogy nem jön.
Aztán most eszembe jutott, hogy 2 évvel ezelőtt azt mondta az orvosom, hogy akár meddő lehetek a méhgyulladástól és nagyon vigyázni kell ez ellen.
De sajnos nekem 1 éven keresztül folyásom volt, rengeteg antibiotikumot beszedtem, fájt a szex. Szinte minden héten visszamentem az orvoshoz és már nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy visszajáró vendég vagyok, de sose hasznàlt semmi.
A legvégén méhgyulladásom lett belőle ( élesen fájt tőle nagykn a hasam, a pisilés kegyetlen volt 1 napig fájt) kaptam rá 2 antibiotikumot és kiűzte belőlem ezt a szörnyű bacit, ami 1 évig megkeserítette az életemet és mindennap 10x cseréltem miatta betétet.
Akkor elszomorodtam, hogy akár igaza lehet, meddő lehetek majd tőle a hegesedés miatt.
Én nekem ez csak most jutott eszembe. Utána olvastam és láttam, hogy valaki írta, hogy sajnos lehet annak lenni tőle. Hát ez borzasztó.
De én azért írtam ki, mert örülnék, ha válaszolnának olyanok, akiknek már volt életükben méhgyulladásuk és még is teherbeestek utána.
Esetleg átjárhatósági vizsgálatot ilyen esetben érdemes lenne előrébb hozni, nem?
Laikus vagyok, de nekem pont most volt átjárhatóságim, és ahogy dokival beszéltem + olvastam róla , állítólag gyulladásos betegségek okozhatnak elzarodast.
Minden jót kívánok! 🙏
Sok sikert!
Nekem teljesen el van záródva a jobb oldal (iszonyatosan elszonordtam, mert nekem nem volt soha se gyulladásom, se semmi ilyesmi, bár egy nőgyógyászati műtétem volt közel 8 éve) így én is beiratkoztam AVIVA tornára, hátha! Veszteni valóm végülis nincs :)
AVIVÁzol Te is? :)
Igen avivàzok!!!:))) most kezdtem:) remélem hamarosan lesz majd baba nekünk:)
Meg nektek is:)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!