Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Akik váratlanul teherbe...

Akik váratlanul teherbe estek, hogy kezelik a helyzetet?

Figyelt kérdés

A pasival együtt maradtok? A kicsit megtartjátok?

Hány évesen történt?


2022. ápr. 22. 13:53
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
22 voltam. Nem szépítem, felelőtlenségből. Hogy kezeltem? Pánik, pánik és még nagyobb pánik. Az egyik pillanatban meg akartam tartani, a másikban rohantam volna az abortuszra. Végül egyik sem lett, mivel egy a magzat felett elhelyezkedő hematoma ürüléskor magával rántotta az embriót is, így a nyolcadik héten elvetéltem, műtéttel fejezték be. A gyerek apja mentálisan jobban viselte nálam. Bár ő maga az abortusz mellett volt inkább, egyáltalán nem zárkózott el a megtartástól sem, azt mondta az én testem, én döntök. De nem laktunk együtt, alig egy éve ismertük egymást, érthető módon nem mert volna bevállalni így egy gyereket. Inkább amiatt izgult hogy hogyan dolgozom fel a történteket, a vetélést, a műtétet. Ennek 7 éve. Együtt maradtunk, azóta a férjem, de gyerekünk nem született még, és bevallom, ebben közrejátszik ez a történet is. Félek ugyanis újra teherbe esni, annyira traumatizált az egész.
2022. ápr. 22. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
11%

Inkább közelítsd meg úgy, hogy elmondod, hogy milyen helyzetben vagy, akkor fogsz is választ kapni, és még úgy is sokféle tapasztalatot, mint így a semmire!

Nagyon nem mindegy, hogy 20-40 éveseket kérdezel második randi után, vagy 10 éves házasságban.

2022. ápr. 22. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

25N 22F voltunk, együtt maradtunk, megtartottuk

(pedig a baba a 3. "randinkon" készült)

2022. ápr. 22. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
84%
Az is számít ha házasságon belül fogant meg, de nem terveztük?
2022. ápr. 22. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
79%
Védekezés mellett sikerült. Totál kétségbeestem.Nem tartottuk meg, mert akkor nem szerettünk volna gyermeket. Nagyon megviselt, utólag már megbántam, hogy így döntöttünk. Együtt maradtunk.
2022. ápr. 22. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%
30 felett voltunk és volt már gyermekünk. Ez lemaradt.
2022. ápr. 22. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
86%
22 voltam, friss házas. Későbbre terveztük, de hamarabb jött. Eleinte el akartam vetetni mert féltem hogy elhagy miatta a férjem, de végül ő beszélt rá hogy tartsuk meg. Azóta is boldog család vagyunk együtt.
2022. ápr. 22. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
21 éves voltam. Én nagyon örültem neki. Az apukájával összeházasodtunk, aztán 4 éves volt a lányunk, amikor elváltunk. Azóta új párom van, akivel éppen mostanában tervezzük a kistesót.
2022. ápr. 22. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
24 éves voltam, nem tartottuk meg. 12 éve volt. Nem maradtunk együtt. Azóta született egy kisfiam, most 36 vagyok.
2022. ápr. 22. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
88%
Exemmel 6 év szünet után jöttünk össze újra. Első alkalommal mikor kimentem hozzá svedorszagba, úgy alakult hogy nem volt nála óvszer és valahogy egyikunk sem szólt a másiknak, hát terhes is lettem azonnal😂 Természetesen megtartottuk, azóta is együtt vagyunk, már össze is költöztünk, a baba 16 napos🥰
2022. ápr. 22. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!